Laporte: Sok európai játékos elégedetlen a helyzetével Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
2024.01.21. 10:24
Aymeric Laporte szerint az európai játékosok könnyen megbánhatják, hogy a szaúdi ligába szerződtek (Fotó: AFP)
Nyílt őszinteséggel beszélt az európaiak helyzetéről Szaúd-Arábiában a spanyol labdarúgó-válogatottal tavaly Nemzetek Ligája-győztes Aymeric Laporte.

 

A tavaly augusztusban a Manchester Citytől az al-Nasszrhoz szerződő hátvéd kijózanító tapasztalatokról számolt be az As spanyol sportnapilapnak.

„Az itteniek nem könnyítik meg a dolgunkat, sok európai játékos elégedetlen a helyzetével. Nyilván alkalmazkodnunk kell, de nagy változás ez az életünkben. A szaúdiak számára is újdonság, hogy tapasztalt európaiak játszanak náluk, nincsenek hozzászokva ehhez, és komolyabb hozzáállásra van szükségük. Törődnek velünk, ám nem eléggé” – mondta a 29 éves futballista.

A Cityvel Bajnokok Ligáját és öt angol bajnoki címet szerző légiós – aki az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo csapattársa – kifejtette, más szaúd-arábiai életminőséget várt, és nehezére esik napi három órát az autóban tölteni. Az esetleges visszatérésről Európába azonban egyelőre visszafogottan beszélt:

„Jelenleg nem gondolkozom ezen, de ha ilyen rövid idő után már csalódott az ember, akkor felvetődik, hogy mitévő legyen. Nekem is eljöhet ez a pillanat” – tette hozzá.

Az angol Jordan Henderson nemrég fél év után elhagyta szaúdi klubját, és a holland Ajaxhoz igazolt, valamint a hírek szerint a világbajnok francia Karim Benzema is a távozást fontolgatja.

 

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Rosszul érezte magát a meccs után, kórházba került Alekszandar Mitrovics

Minden más foci
2025.03.10. 11:56

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15

Vb 2034: alkoholmentes tornát rendez Szaúd-Arábia

Minden más foci
2025.02.13. 13:40

Szappanos: Ronaldónak olyan aurája van, hogy szinte leül az ember

Labdarúgó NB I
2025.02.11. 10:05

Meglepetés, a Liverpool korábbi kiválósága kikerült az Al-Ahli bajnoki keretéből

Minden más foci
2025.02.08. 09:19

Csillagászati gázsival csábítják Viníciust a szaúdiak, aki Neymar örökébe léphetne a transzferrel – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.01.28. 12:05

Videó: Cristiano Ronaldo is betalált Szappanosnak

Minden más foci
2025.01.26. 20:14
Ezek is érdekelhetik