Real Madrid: az elnök elmondta a 17 éves csodagyereknek, hogy már várja őt a nyáron

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 09:10
Endricket tárt karokkal várják már Madridban (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a 3–3-ra végződő, rendkívül izgalmas Brazília–Spanyolország találkozó után az öltözőben látogatta meg a brazil játékosokat, köztük a 17 éves csodagyereket, Endricket.

Az már régen eldőlt, hogy a Palmeiras fiatal csatára csatlakozik a Real Madridhoz, amint betölti a 18. életévét, ám élete első válogatott találkozóin Endrick többszörösen is bizonyította, hogy jó döntést hoztak Madridban. 

A tehetséges brazil először Anglia ellen lőtt győztes gólt, majd kedden a Spanyolország elleni hatgólos ütközeten is betalált, alig öt perccel azután, hogy pályára küldték.

A mérkőzést ráadásul épp a Santiago Bernabéuban játszották a csapatok, így természetesen jelen volt a „királyi gárda” vezetősége is. A spanyol Marca lap tett közzé egy videót, amelyen látszik, hogy az mérkőzés után Florentino Pérez meglátogatta a brazil öltözőt, ahol Vinícius Júnior mellett találkozott Endrickkel is. A szakember megölelte a 17 esztendős brazilt és csak annyit mondott neki: „Itt várunk rád” utalva ezzel a nyári átigazolására. 

A videóban ezenfelül az is látszik, hogy az elnök kiszúrja a szintén gólszerző Rodrygót, akinek még a mezét is elkérte. 

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
4 órája

Faragó Lea reméli, hogy belőle is olyan jó játékos lesz, mint a válogatottól búcsúzó klasszisok

Kézilabda
2025.04.11. 12:32

„A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!”

Kézilabda
2025.04.11. 10:08

Biztosan győzött a magyar női kézilabda-válogatott a brazilok elleni tesztmeccsen

Kézilabda
2025.04.10. 19:59

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Depay miatt új szabályt hoztak Brazíliában, a holland csatár a szövetségre panaszkodik

Minden más foci
2025.04.06. 13:39
Ezek is érdekelhetik