Hagyomány – ápolás – Thury Gábor jegyzete

A legendás futballedző, Weisz Árpád karrierjével kapcsolatos címlapsztori szakértőjével, Andreides Gáborral értek egyet: Weisz – aki 1944-ben a holokauszt áldozata lett – emlékezete jobban bevésődött pályafutása egyik fényes állomásának helyszínén, Bolognában – és általában Olaszországban –, mint itthon, annak ellenére, hogy nem feledték el teljesen. Andreides Gábor egyik könyvében (1938, a párizsi ezüst) tételesen 78 (!) magyar edzőt sorol fel, akik a két világháború között Itáliában dolgoztak. Nem túlzás, hogy Olaszország két világbajnoki címében (1934, 1938) a magyar szakemberek keze jócskán benne volt. 

A kivándorlás miértjére – számos más, de talán kisebb súlyú tényező mellett – a legkézenfekvőbb válasz, hogy Olaszországban már a húszas években alkalmaztak profikat, az edzői jövedelem megélhetést biztosított. A könyv szerzője felteszi a kérdést, vajon az itáliai futball egyik legnagyobbját, a Giuseppe Meazzát felfedező Weisz Árpád mellett Egri-Erbstein Ernő, Tóth Potya István, Kertész Géza, Hirzer Ferenc honi megbecsültségéről beszélhetünk-e… Belelapozva a kötetbe: Czeizler Lajos, Csapkay Károly, Kutik I András neve mennyire ismert itthon?

Jó, a két egykori fradista, Kertész Géza és Tóth Potya István tragikus sorsa nem merült feledésbe, köszönhetően az egykori krónikás Nagy Bélának, ebből a szempontból talán a zöld-fehéreknél legkisebb a hiátus, napjainkban is tetten érhető a törődés. Mint ahogyan az MTK-nál szintén, nem elfeledkezve az Újpestről – ahol azért mesett az is, hogy néhány egykori klasszist nem engedtek be a Megyeri útra…

Ne tagadjuk, lépten-nyomon hivatkozunk a gazdag hagyományokra, amelyekre a magyar futball épül. A két világháború közti korszak nyilván (?) a feledésbe merül, ahogyan a második világháború után távozók neve is leginkább, még akkor is, ha a határok lezárásáig olyan klasszisok távoztak engedéllyel, mint Sárosi György, Zsengellér Gyula, de a száz évvel ezelőtt született, 1946-ban kalandos úton távozó, az Interrel olasz bajnok és gólkirály Nyers Istvánról már kevesebbet tudunk, pedig képességei alapján akár az Aranycsapatba is befért volna.

Nem állítom, hogy itthon nincsenek törekvések, de úgy tűnik, a dicső múlt feltárása inkább ad hoc jellegű.

Miközben a múlt, a jelen, a jövő akkor hármas egység, ha megvan a kontinuitás.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!