Az izraeli válogatott Budapestre hozza a francia, olasz, belga hármast

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 20:28
Fotó: Földi Imre
Az UEFA honlapja szerint az izraeli válogatott az országban fennálló háborús helyzet miatt az ősszel is Magyarországon játssza hazai mérkőzéseit, ami azt jelenti, hogy a Nemzetek Ligája-csoportjából Franciaország és Olaszország is Budapestre látogat, és könnyen lehet, hogy Belgium is így tesz.

A Nemzetek Ligája A-ligájának 2. csoportjában Izrael labdarúgó-válogatottja Belgiummal, Franciaországgal, valamint Olaszországgal került össze, a sorsolás szerint az olaszokkal szeptember 9-én, a franciákkal október 10-én, míg a belgákkal november 17-én mérkőzik meg pályaválasztóként.

A közel-keleti ország csapata a kialakult háborús helyzet miatt továbbra sem tudja hazai környezetben lejátszani a mérkőzéseit. Az UEFA – az izraeli szövetség kérésének eleget téve – Magyarországot jelölte ki semleges meccshelyszínnek, így az NL-mérkőzések otthona Budapest lesz, az UEFA honlapján a szeptemberi és az októberi mérkőzés helyszíneként már a Bozsik Arénát tüntették fel, a novemberi, belgák elleni mérkőzésnél még nem szerepel stadion. 

A korszerű kispesti komplexum nyolcezer néző befogadására alkalmas, és a csapatneveket figyelembe véve a telt ház szinte előre garantálható.

Nem először fordul elő, hogy Izrael hazánkban rendez mérkőzéseket, tavaly novemberben előbb Svájc, majd Románia elleni Európa-bajnoki selejtező keretében volt összecsapás Felcsúton, a Pancho Arénában.

 

Legfrissebb hírek

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Álom, valóság – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.22. 23:29

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Hat magyar konzul lesz jelen a Törökország–Magyarország NL-osztályozó helyszínén

Magyar válogatott
2025.03.20. 09:55

Sallai nem utazott el Isztambulba, kihagyja a törökök elleni meccset

Magyar válogatott
2025.03.19. 19:36

A Rizespor vezetőedzője: Törökországnak Szoboszlai Dominikra kell leginkább figyelnie

Magyar válogatott
2025.03.18. 07:12

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Marco Rossi: Bevallom, van bennem harag

Magyar válogatott
2024.12.31. 14:47
Ezek is érdekelhetik