„Egyszerű módszerekkel csodákra volt képes” – korábbi játékosai és klubjai búcsúznak Erikssontól

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 15:05
Sven-Göran Eriksson (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, hétfő reggel elhunyt a legendás svéd edző, Sven-Göran Eriksson. A néhai kiváló szakembertől korábbi játékosai, valamint klubjai is elbúcsúztak.

A svéd Aftonbladet napilap Eriksson több egykori játékosát is megszólaltatta.

„Keresve sem lehetne jobb embert találni nála. Őszinte, kedves személy volt, aki egyszerű módszerekkel csodákra volt képes, többek között velem – jellemezte egykori mesterét Glenn Hysén, aki játékosként tagja volt az 1982-ben UEFA-kupát nyerő göteborgi csodacsapatnak. – Nekem többek között azt monda, hogy ne próbáljak meg feleslegesen cselezgetni, hanem szereljek, és rúgjam el a labdát. Mondanom sem kell, a módszer működött. Sven egyenes és őszinte volt, rendkívül jó embert ismertem meg benne. Csodálatos személyisége volt.”

„Sven nagysága abban rejlett, hogy sikerei dacára alázatos és hűvös személy maradt. – mondta Glenn Strömberg, aki a Göteborg mellett a Benficában is együtt dolgozott Erikssonnal. – Soha senkit nem hallottam panaszkodni Svennel kapcsolatban, őt mindenki szerette. (…) Én sokat köszönhetek neki és a családjának, mert 19 évesen bedobott a mély vízbe a svéd élvonalban. Négy közösen eltöltött év után megkérdezett, hogy vele mennék-e a Benficába, és én igent mondtam, mert bíztam benne. Lisszabonban nem kerültem be egyből az első csapatba, így a tartalékok között játszottam salakos pályákon, Sven viszont ennek dacára minden egyes meccsemet végignézte.”

„Amikor átvette az angol válogatottat, az előző válogatott meccsen én védtem és nem teljesítettem valami jól. A következő mérkőzés előtt odahívott magához és elmondta, hogy David Seaman kezd azon a meccsen. Ezután így folytatta: »Te nagyon fiatal vagy, és még sok lehetőséged lesz arra, hogy bizonyíts a jövőben.« S ez így is történt, számos alkalommal védhettem az ő irányítása alatt, így például a 2004-es Eb-n is” – emlékezett vissza BBC-n az együtt töltött időszakra David James, az angol válogatott egykori kapusa.


„Köszönjük az emlékeket, Sven! Nyugodj békében!” – írta hivatalos X-oldalán második svéd klubja, az IFK Göteborg, amellyel bajnokságot, kupát és UEFA-kupát nyert. A göteborgiak közleménye kiemeli, hogy a klub hálás azért, mert még Eriksson életében elbúcsúzhatott a sikeredzőtől, s egy lelátót is elnevezhetett róla saját stadionjában.

Hivatalos X-oldalán vett búcsút Erikssontól az AS Roma is, megemlítve, hogy a svéd szakember hároméves munkássága egy Olasz Kupa-győzelemben kulminálódott a fővárosi gárdánál.

„Sven-Göran Eriksson nem csupán a Lazio legsikeresebb edzője, hanem egy elegáns, egyenes és kiváló ember is volt. Amikor visszatért Rómába és találkoztunk az Olimpicóban, megrendítően hatott rám a higgadtsága. Megöleltük egymást és hosszasan beszélgettünk. Ha tehetném, ismét megölelném és elmondanám neki, hogy mi a Laziónál sohasem felejtjük el. (…) A futball és a világ egy csodálatos embert veszített el ma” – búcsúzott el Erikssontól Claudio Lotito, a Lazio elnök-tulajdonosa. A svéd szakember egy scudettót, két-két Olasz Kupát, illetve olasz Szuperkupát, valamint egy-egy KEK-et és európai Szuperkupát nyert a „sasokkal”.

„Nyugodj, békében, Sven! Nagyon fogsz hiányozni!” – köszönt el hivatalos X-oldalán korábbi kapitányától az angol válogatott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik