Lefújták a vasárnapi holland bajnoki csúcsrangadót a rendőrsztrájk miatt

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 12:18
Elmarad az Ajax–Feyenoord holland rangadó (Fotó: Getty Images)
A rendőrségi sztrájk miatt a rotterdami önkormányzat lemondta a vasárnapi holland futballbajnoki csúcsrangadót, amelyet a címvédő helyi Feyenoord vívott volna az amszterdami vendégcsapattal, az Ajax-szal.

„A játékosok, de a lakosság biztonsága sem garantálható kellőképpen a rendőrség igénybevétele nélkül” – indokolta a döntést Ahmed Aboutaleb polgármester.

A holland rendőrszakszervezet kedden jelentette be, hogy nem vállalja a mérkőzés biztosítását, ezzel a lépéssel is azt kívánván elérni, hogy kikényszerítse a kormánnyal folytatott tárgyalásokon a megállapodást a korengedményes nyugdíjazás jelenleginél jobb feltételeiről.

A Holland Labdarúgó-szövetség közleményben fejezte ki nemtetszését, leszögezve: „A futballt a rendőrszakszervezetek gyakran használták kampányra az évek során. Ha akciói folytatódnak, a mérkőzéseket későbbre kell átütemezni, ám az erre rendelkezésre álló időpontok száma nagyon korlátozott.”

Hollandiában korábban is előfordult már, hogy rendőri jelenlét nélkül rendeztek labdarúgó-mérkőzéseket, de azok mindegyike alacsony kockázatú volt, míg a rotterdami és az amszterdami élcsapatok találkozóját évek óta szurkolói összecsapások kísérik. A szélsőséges drukkerek annak dacára is rendre "megtalálták" egymást, hogy a mindenkori vendégcsapat hívei hosszú ideje nem látogathatják a rivális gárda mérkőzéseit. Az Ajax-szurkolók, éppen a múltbéli incidensek miatt, ki lettek tiltva az e hétvégi rotterdami meccsről is.

Legutóbb tavaly szeptemberben voltak zavargások Amszterdamban, miután az akkori Ajax–Feyenoord találkozó félbeszakadt, mert petárdát dobtak a pályára. Akkor tizenöt embert letartóztattak, két rendőr megsebesült.

 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

A Lazio kilenc emberrel verte meg a Viktoria Plzent, nagy előnyt szerzett a Bodö/Glimt a Kl-címvédő ellen

Európa-liga
2025.03.06. 23:10

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

Négy nemzet is két csapatot ad az El-nyolcaddöntőbe – egy helyen minden tudnivaló a folytatásról

Európa-liga
2025.02.20. 23:55

A Roma búcsúztatta a Portót az El-ben; tíz emberrel, hosszabbítás után jutott tovább az Ajax

Európa-liga
2025.02.20. 23:44

Európa-liga: tizenhat éves tinédzser bombája tette biztossá az Ajax idegenbeli győzelmét

Európa-liga
2025.02.13. 20:46

A ráadásban csikarta ki a győzelmet az MU, a Lazio elsőként jutott a legjobb 16 közé az El-ben

Európa-liga
2025.01.23. 23:14
Ezek is érdekelhetik