Sajtóhír: a továbbra is szabadon igazolható Sergio Ramosszal erősíthet a Juventus

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 16:53
Sergio Ramosra vár még egy utolsó nagy kaland? (Fotó: Getty Images)
Spanyol és olasz lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a Juventus Gleison Bremer sérülése miatt megpróbálja szerződtetni a szabadon igazolható Sergio Ramost.

 

Legalább hat-hét hónapos kihagyás vár a Juventus védőjére, Gleison Bremerre, aki a szerdai, RB Leipzig ellen 3–2-re megnyert BL-mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást. A brazil futballista a csapat alapemberének számít, akit nem lesz egyszerű pótolni. Lipcsében Federico Gatti állt be a helyére, és nem játszott rosszul, ellen ellenére elképzelhető, hogy a klub igazol valakit a védelembe.

A Marca a Tutosportra hivatkozva azt írja, elképzelhető, hogy az olaszok szerződtetik a szabadon igazolható Sergio Ramost, aki a nyár óta nem talál csapatot magának. A világbajnok és Európa-bajnok védő tavaly a PSG-től visszatért nevelőegyesületéhez, a Sevillához, az idény végén azonban távozott, és egyelőre nem kapott megfelelő ajánlatot. Noha voltak megkeresései, és egy ideje arról lehetett olvasni, hogy az Egyesült Államokban folytatja, egyelőre továbbra sincs csapata. 

Bár tény, hogy már 38 éves, és az utóbbi években már nem tudta azt a szintet hozni, mint fénykorában, ennek ellenére a rutinjával sokat segíthetne a Juvénak.

Rajta kívül is vannak egyébként szabadon igazolható védők, köztük Matip, Kjaer és Manolasz tűnik még jó megoldásnak, de közülük alighanem Ramos lenne a legjobb választás Az is elképzelhető persze, hogy a torinóiak házon belül oldják meg Bremer pótlását, ám ez a sok mérkőzést és a sorozatterhelést tekintve kockázatos döntésnek tűnik. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy Thiago Motta az utánpótláscsapat tehetséges brazil bekkjének, a 20 éves Pedro Felipének szavaz bizalmat.

 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Serie A: Igor Tudor váltja Thiago Mottát a Juve kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 17:56

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Sergio Ramos az 1000. meccsét játszotta

Minden más foci
2025.03.15. 11:57

Lejárt Paul Pogba eltiltása, a középpályás kész a visszatérésre

Minden más foci
2025.03.12. 12:05

A Juventus edzője a súlyos vereség után: Nem beszélhetünk tovább a bajnoki címről!

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 08:19
Ezek is érdekelhetik