Udinében lesz az európai Szuperkupa-meccs jövőre

Vágólapra másolva!
2024.12.16. 15:08
Az udinei Franchi stadion (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntése alapján a jövő évi Szuperkupa-mérkőzést Udinében rendezik.

 

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapása 2025. augusztus 13-án lesz a harmincezres Friuli Stadionban. Az UEFA végrehajtó testülete arról is határozott hétfőn, Lausanne-ban – ahol eldőlt, hogy a Nemzetek Ligája négyes döntőjének Németország vagy Olaszország ad majd otthont –, hogy az új, második számú európai női klubsorozat Európa-kupa néven fut a 2025/2026-os szezontól.

A jövő évi női Európa-bajnokság pénzdíja 41 millió euróra emelkedik, ami 156 százalékos növekedés 2022-hez képest. 

A szervezet azt is bejelentette, hogy május 2. és 4. között Le Mans-ban rendezik a férfi futsal Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Először kerül sor Franciaországban a legrangosabb európai sorozat fináléjára, melyben két spanyol csapat, a címvédő Illes Balears Palma és az újonc Cartagena Costa Cálida, valamint a négyszeres magyar bajnok Haladás csoportjából továbbjutott, korábbi kétszeres BL-győztes portugál Sporting CP és a kazah Kajrat Almati küzdhet majd a trófeáért. Az 5785 fő befogadására képes Antares Aréna a negyedik semleges helyszíne a sorozat döntőjének, tavaly Jereván, két éve Riga, 2021-ben Zára, míg 2018-ban Zaragoza adott így otthont az eseménynek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik