Megvan Katanec utódja az üzbég kapitányi poszton

Vágólapra másolva!
2025.01.23. 13:03
Kapadze ismeri az válogatottat (Fotó: Getty Images)
Timur Kapadze lett Srecko Katanec utódja az üzbég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján. A szlovén szakember szerdán egészségi okok miatt jelentette be távozását.

A 43 éves Kapadze tavaly olimpiai részvételre vezette az ország U23-as csapatát, a szövetség vezetői a kinevezése indoklásában is hangsúlyozták, hogy ismeri a válogatottat, annak játékosait és maga is több évig a nemzeti együttesben szerepel, emellett másodedzőként és vezetőedzőként is dolgozott. 

Üzbegisztán eddig még soha nem jutott ki világbajnokságra, de most – négy fordulóval a vége előtt – kedvező helyzetben van a selejtezőben, amelyben két hónap múlva Kirgizisztánnal és Iránnal találkozik. A gárda jelenleg a második az A-csoportban Irán mögött, és az első kettő automatikusan kijut a jövő évi vb-re. 

A 61 éves Katanec – aki a 2002-es vb-n hazája válogatottját vezette – 2021 augusztusa óta dolgozott Üzbegisztánban.

 

Legfrissebb hírek

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Egészségi okok miatt távozott posztjáról az üzbég futballkapitány – hivatalos

Minden más foci
2025.01.22. 11:14

Máris klubot talált magának a Debrecenből távozó japán labdarúgó

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 09:47

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Vb-selejtező: Észak-Koreában botlott az Ázsia-kupa címvédője, PL-légiósai vezérletével nyert Dél-Korea

Minden más foci
2024.09.10. 18:27

Vb-selejtező: Dél-Korea hazai pályán csak ikszelt Thaifölddel

Minden más foci
2024.03.21. 15:31

Ázsia-kupa: Katar tizenegyesekkel búcsúztatta Üzbegisztánt

Minden más foci
2024.02.03. 19:53
Ezek is érdekelhetik