A Real Madriddal hatszoros BL-győztes Nacho Fernándezzel felálló Al-Kvadszija bő fél óra után megalapozta a továbbjutását, ugyanis a 34. és a 36. percben is gólt szerzett. Előbb Julián Quinones jobb külsős beadását a Dortmund és az Arsenal korábbi sztárja, Pierre-Emerick Aubameyang váltotta gólra, majd Cameron Puertas lőtte ki 13 méterről a kapu bal oldalát. A második félidő elején háromra nőtt a különbség, Quinones talált be 17 méterről a bal alsóba. Az Al-Tavun visszajöhetett volna a meccsbe, ám Szultan Mandas gólja előtt az indításnál a válla előrébb volt, mint a védő lába, így megmaradt a különbség, és az utolsó fél óra már nem is hozott sok izgalmat. 0–3
Előrehozott döntőként lehetett hivatkozni az utolsó negyeddöntős mérkőzésre, elvégre az egyik oldalon ott volt a kupavédő, a bajnokságban második helyen álló, az ázsiai Bajnokok Ligájában a csoportját vezető Al-Hilal, míg ellenfele az előző kiírás elődöntőse (épp az Al-Hilal búcsúztatta 2–1-gyel), a szaúdi élvonalban listavezető Al-Ittihad volt. Előbbi csapatban Joao Cancelo, Rúben Neves, Malcom, Szergej Milinkovics-Szavics és Alekszandar Mitrovics is helyet kapott a kezdőben, utóbbi együttesben többek között Karim Benzema, N'Golo Kanté és Fabinho lépett pályára.
Jó meccset játszott egymással a két fél, az első félidőben inkább az Al-Ittihad állt közelebb a gólhoz, ám Benzema csak lesről talált be. A 63. percben már érvényes gólt szerzett a volt Real Madrid-sztár, Muhannad al-Sankiti beadását középen levette, majd Rúben Neves mellett 10 méterről megzörgette a hálót. Gyorsan váltott az Al-Hilal, és kilenc perc alatt egyenlített. Fabinho rosszul elsült szerelése után Szalem al-Davszari került ziccerbe, és 11 méterről a kapu bal oldalába tekert. Laurent Blanc csapata a rendes játékidőt még kihúzta, de a hosszabbítás során góllá érett a címvédő nyomása. A 101. percben Moteb al-Harbi beadásából Marcos Leonardo öt méterről az üres kapuba lőtt. Nem volt benne a gól az Al-Ittihad játékában, Benzema azonban ismét megvillant, Abdulaziz al-Bisi kiugratása után felvarrta a labdát a léc alá a 114. percben.
Az utolsó percek nem hoztak újabb (érvényes) gólt, jöhettek a tizenegyesek. Az Al-Halil kezdett, és Mohamed Kanno lövését kifogta Predrag Rajkovics, majd Benzema gólja után Leonardo labdáját lábbal hárította. A következő három rúgó nem hibázott, de a negyedik sorozatban Rajkovics megfogta Malcom kísérletét is, így az Al-Ittihad jutott be az elődöntőbe. 2–2
SZAÚDI KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Al-Tavun–Al-Kvadszija 0–3
Al-Hilal–Al-Ittihad 2–2 – 11-esekkel 1–3
Hétfőn játszották
Al-Raid–Al-Dzsabalain 1–1 – 11-esekkel 4–3
Al-Sabab–Al-Fejha 2–1