A 2025-ös év első napjaiban háromnapos terhelési teszteken vettek részt a sárga-kék játékosok, kedden pedig már a pályán kezdték el a közös felkészülést.
„Az őszi keret egyben maradt. Szeretnénk igazolni a védelembe, a középpályára és a csatársorba is. Egyelőre nem tudok távozóról. Egyedüli játékosként a keretből Szendrei Ákos megkapta a lehetőséget, hogy más csapatot találjon magának” – mondta Branislav Fodrek, a DAC edzője. Lapunk úgy tudja, hogy Szendrei Ákost átigazolja a Paks, amely aztán a gyors csatárt fél évre kölcsönadja a másodosztályú Mezőkövesdnek.
Az őszi idény végén Redzic Damir és Csinger Márk súlyosan megsérült. Előbbit Finnországban megműtötték, a szeméremcsontnál található combközelítő izommal volt gondja.
„Jól halad a rehabilitáció, a csapattal elutazom Törökországba is. Ott lassan elkezdhetem az egyéni labdás edzéseket. Ha minden jól megy, március végén, április elején térhetek vissza a pályára” – mondta lapunknak a 21 éves csatár. Csinger Márk térdszalagszakadást szenvedett, a decemberi műtét után szintén rehabilitáción vesz részt. Komplikáció nélküli felépülés után valószínűleg a tavaszi szezon második felében lesz játékra alkalmas.
A dunaszerdahelyiek gyenge őszi szezont produkáltak, a negyedik helyen állnak a Niké Ligában. Az éllovas Slovan 20, a még dobogós Nagyszombat pedig 12 pontra elhúzott tőlük.
„Reálisan kell néznünk, hogy az első két helytől nagyon messze vagyunk. Saját magunkra kell figyelnünk, jól kell kezdenünk a tavaszi szezont. Vár ránk még négy mérkőzés az alapszakaszban, először be kell biztosítani helyünket az első hatban. A felsőház kiharcolása után megfogalmazhatunk újabb célokat” – tette hozzá Fodrek.
Kedden a pályán gyakorolt a Vitális Milán, Bősze Levente, Tuboly Máté hármas. „Sikerült kipihenni magunkat, megcsináltuk a házi feladatot, és most itt vagyunk. Még karácsony előtt tudtuk meg, hogy Branislav Fodrek marad a vezetőedző, aminek én személy szerint örülök. Vele játék szempontjából jó volt az utolsó három őszi meccs, bár eredmény szempontjából nem igazán. De ahhoz képest, ahogy korábban történtek a dolgok, nagy volt a változás. Sajnálatos, hogy most az első hatba kerülésről kell beszélnünk, de ott a helyünk és ezt meg is fogjuk mutatni” – mondta Tuboly Máté.
A dunaszerdahelyiek két hétig a MOL Akadémián edzenek, az első ellenfelük az új esztendőben az OTP Bank Liga 10. helyezettje, a Zalaegerszeg lesz, a mérkőzést Gyirmóton rendezik. Ezután Törökországba repülnek a csallóköziek, ahol háromszor lépnek pályára, a szerb Csukaricski, a cseh Duka Praha és az ukrán Olekszandrija ellen.
A DAC téli felkészülés meccsei
Január 18., Gyirmót: Zalaegerszeg–DAC
Január 22.: DAC–FC Csukaricski (szerb)
Január 25.: DAC–Dukla Praha (cseh)
Január 28.: DAC–Olekszandrija (ukrán)
Január 31.: DAC–Besztercebánya (szlovákiai)