Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.02.24. 10:43
Thibaut Courtois (Fotó: Getty Images)
Thibaut Courtois, a Real Madrid 32 éves kapusa egyértelművé tette, hogy szeretne visszatérni a belga labdarúgó-válogatottba.

„Nagyon hiányzik a válogatottbeli játék – fogalmazott Thibaut Courtois a Koora Break podcastben a korábbi angol válogatott Rio Ferdinanddal beszélgetve (előzetes itt!), közelmúltbeli távolléte okaként felidézve, hogy klubjában, a Real Madridban megbecsültebbnek érezte magát, mint a válogatottban, valamint a belga sajtó köreiben. – Ezt nem tudtam megemészteni, de másfél évnyi távollét ráébresztett, hogy valójában vágyom a válogatottbeli futballra. Szeretnék újra nagy tornán védeni.”

Courtois 102 mérkőzésen védte a belga válogatott kapuját. Az eddigi utolsó bevetése 2023 júniusában volt; azt követően előbb térdszalagszakadása miatt hiányzott, majd miután nem sikerült rendeznie konfliktusát az akkori szövetségi kapitánnyal, Domenico Tedescóval, kimaradt életéből a tavalyi Európa-bajnokság és a Nemzetek Ligája őszi mérkőzéssorozata.

A helyzet azóta annyiban megváltozott, hogy már nem Tedesco a „vörös ördögök” szövetségi kapitánya, hanem Rudi Garcia.

A belga válogatott március 20-án és 23-án Ukrajnával játszik playoffot a Nemzetek Ligája legfelső vonalában maradásért, a 2026-os vb-részvételért pedig Wales, Észak-Macedónia, Kazahsztán és Liechtenstein lesz a csoportellenfele.

 

Legfrissebb hírek

NL: Lukaku volt a hős, a belgák fordítottak az ukránok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Julián Álvarez: Nem éreztem, hogy kétszer értem labdába

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 07:46

Kifakadt a belga kapus Courtois visszatérése miatt, lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2025.03.10. 17:31

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06

Rudi Garcia veszi át Domenico Tedesco helyét a belga labdarúgó-válogatott élén

Minden más foci
2025.01.24. 09:13

Menesztették Domenico Tedescót a belga labdarúgó-válogatott éléről

Minden más foci
2025.01.17. 14:44
Ezek is érdekelhetik