Támadófutball nélkül nincs portugál továbbjutás Dánia ellen

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 08:56
null
Cristiano Ronaldo a 219., Bernardo Silva pedig a 100. mérkőzését játszhatja vasárnap a portugál válogatottban, amely jelentős kihívás előtt áll az NL-negyeddöntőben (Fotó: AFP)
A portugálok hátránya korántsem ledolgozhatatlan az első mérkőzést követően, ám a csapat Cristiano Ronaldo kivételével az általános fásultság jeleit mutatja, ami miatt vészharangokat kongat a helyi sajtó.

Mindent, vagy semmit – így készül Portugália a Nemzetek Ligája negyeddöntőjének visszavágójára, miután Koppenhágában, a Roberto Martínez-éra egyik leggyengébb teljesítményét nyújtva 1–0-ra kikapott Dániától.

A portugál sajtó már a tavaly nyári Európa-bajnokság alatt is pedzegette, hogy időnként túl kiszámítható a nemzeti csapat játéka, a Ronaldo-jelenség okozta zaj pedig mindig akkor erősödik fel, ha nem jönnek az eredmények – természetesen, a mostani vereséget követően is az lett a központi téma, hogy a negyvenéves játékos hátráltatja-e a játékot. Ugyanakkor azt még az ötszörös aranylabdás játékos kritikusai is megemlítik, hogy a jelenlegi keretből Cristiano Ronaldo akarja (továbbra is) a leginkább a sikert, hozzátéve, hogy a dán fővárosban, talán egyedül maradt ebbéli törekvésében.

Az sem meglepő, hogy az általános fásultságért elsősorban a spanyol szövetségi kapitányt okolja a sportsajtó, és nem elég, hogy a csütörtöki vereség után, de a vasárnapi visszavágó előtt is lehúzta róla a keresztvizet. A lisszaboni meccs előtt a Record kiemeli, hogy ha Martínez nem pörgeti fel a támadójátékot, esély sem lesz a fordításra, Portugália ugyanis egyfajta negatív rekordot felállítva csak két kaput eltaláló lövést produkált Dániában. „Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a dánok huszonháromszor próbálkoztak, ami szintén negatív csúcs a Martínez-érában, valamint azt, hogy a válogatott legutóbbi tíz mérkőzéséből ötön nem talált az ellenfelek kapujába, akkor lehet, hogy a vihar után sem jön el a nyugalom” – fogalmaz a Record.

Tény, hogy a portugál válogatottnál óriási fordulatra lenne szükség ahhoz, hogy sikerrel járjon Dánia ellen, csakhogy a mérkőzést megelőző edzéseken nagyon úgy festett, hogy Martínez nem akar hozzányúlni a kezdőcsapathoz. Ha valakinek van esélye bekerülni, az Bernardo Silva, aki mindössze négy percet kapott Koppenhágában, és aki az Alvalade-stadionban századszor lehetne válogatott.

A dánoknál ugyanakkor egy lényeges változásra bizton lehet számítani: az első mérkőzés győztes találatát szerző Rasmus Höjlund feltehetően kiszorítja csatárposzton a kezdőből Mika Bierethet. Portugáliában külön készülnek még Morten Hjulmand játékára, a dánok irányítója ugyanis egyben a portugál bajnok Sporting csapatkapitánya (a meccset ráadásul a zöld-fehérek stadionjában játsszák), aki még véletlenül sem megy a szomszédba egy kis keménykedésért és provokációért.

„Kőkemény meccsre számítok – mondta Morten Hjulmand a SIC portugál televíziós csatornának adott meccsfelvezető interjújában. – Hazai pályán feltehetően Portugália birtokolja többet a labdát, de így sem szeretnénk alárendelt szerepet játszani. Ugyanakkor saját tapasztalatból tudom, hogy az Alvaladéban mindig nehéz a vendégeknek pályára lépniük.”

A párharc továbbjutója egyébként a magyar válogatott mellé kerül a világbajnoki selejtezőcsoportban.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
20.45: Portugália–Dánia (Tv: Arena4) 
Lisszabon, Vezeti: Slavko Vincic (szlovén)
Az első mérkőzésen: Dánia–Portugália 1–0
 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
2025.03.28. 11:06

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59
Ezek is érdekelhetik