A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.05. 15:19
Ha a szurkolókon múlna, Vlagyimir Cseburin már nem irányítaná a Zalgiris Vilniust (Fotó: Getty Images)
Szokatlan módon fejezték ki nemtetszésüket a csapat vezetőedzője, a kazah Vlagyimir Cseburin irányába a litván Zalgiris Vilnius szurkolói, akik a hétfői, Kauno Zalgiris elleni rangadó előtt a pályára bőröndöket dobálva üzentek: Cseburinnak mennie kell.

A Zalgiris Vilnius ugyan címvédő a tavaszi-őszi lebonyolítású litván élvonalban, ám hiába harcolta ki a nemzetközi kupaindulást, a Konferencialiga második selejtezőkörében nem bírt az északír Linfielddel, így hamar véget ért számára a nemzetközi kupakaland – pedig a csapat a BL-selejtezőben kezdte meg szereplését, de ott a máltai Hamrun Spartans búcsúztatta.

A korábbi mezőkövesdi Tordai Árpádot, illetve az egykor a ZTE-t és a Haladást is erősítő Liviu Antalt is soraikban tudó vilniusiak a bajnokságban is csalódást keltően szerepelnek eddig, hiszen címvédőként 21 forduló után hét-hét győzelemmel, döntetlennel és vereséggel állnak a hetedik helyen – 11 pontos hátrányban a dobogós Suduvához képest.

A Zalgiris Vilnius szurkolóinál a múlt heti Konferencialiga-kiesés során telhetett be a pohár, ugyanis a listavezető Kauno Zalgiris elleni hétfői rangadó előtt úgy követelték Vlagyimir Cseburin vezetőedző távozását, hogy bőröndöket dobáltak a pályára – a szakvezetőnek aligha jött át az üzenet, ugyanis ő megtapsolta a szurkolókat.

„Érthető a szurkolók kívánsága, de én profi vagyok, szerződésem van és folytatnom kell a munkát. Köztudott, hogy amikor nincs eredmény, a legnagyobb felelősség az edző vállán van. Ha jól emlékszem, a Zalgiris Vlagyimir Cseburinnal jutott be először a Konferencialiga főtáblájára és ha jól emlékszem, a Zalgiris Vlagyimir Cseburinnal háromszor lett Litvánia bajnoka” – idézte Cseburin reakcióját a Lietuvos Rytas litván honlap.

A kazah szakember 2021 januárjában vette át a Zalgiris Vilnius irányítását, vezetésével a litván bajnokságot háromszor, a Litván Kupát kétszer nyerte meg az együttes, a 2022–2023-as idényben pedig első litván gárdaként jutottak főtáblára a nemzetközi kupasorozatokban, egészen pontosan a Konferencialigában.

A vilniusi szurkolók helyzete a mérkőzés után sem lett jobb, hiszen csapatuk hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Kauno Zalgiristől.

 

Legfrissebb hírek

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

Férfi kosár Euroliga: otthon nyert a Barcelona és a nagyot fordító Milan is

Kosárlabda
2026.01.09. 23:33

Vignjevicstől hat hét után elköszönt a görög Iraklisz

Minden más foci
2026.01.07. 10:15

Győzött a Valencia, a magyar válogatott játékos csapata élre állt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.12.30. 22:51

Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

Minden más foci
2025.12.27. 09:43

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52
Ezek is érdekelhetik