A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

2025.08.18. 22:00
Eberechi Eze (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már a 4. fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását hétfőn is folytattuk, és este össze is foglaltuk a napi történéseket.

EZ TÖRTÉNT HÉTFŐN

A holland válogatott Xavi Simons közölte a kérőivel, hogy ő csakis a Chelsea játékosa szeretne lenni. Az RB Leipzig támadó középpályása iránt a Bayern München és a Manchester City is érdeklődött.

A Bournemouth megállapodott a Liverpoollal Ben Doak szerződtetéséről. Az üzlet alapösszege 20 millió font, amely további 5 millió font bónuszokkal egészülhet ki. A korábban Kerkez Milost is foglalkoztató klub hétfőn este be is jelentette a skót szélső érkezését.

André Onana megértette Rúben Amorim vezetőedző azon döntését, amely szerint a kameruni válogatott kapus kimaradt a Manchester United Arsenal elleni keretéből a Premier League nyitó fordulójában. Onana jelen állás szerint nem tárgyal más klubokkal, helyette a visszatérésén dolgozik.

Az Európa-liga-selejtező rájátszásában érdekelt Utrecht hivatalosan bejelentette Sébastien Haller szerződtetését. A 31 éves csatár a Borussia Dortmundtól érkezett, és 2026 nyaráig kötelezte el magát a holland klubhoz.

A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Genclerbirligi elnöke bejelentette, hogy Adama Traoré már aláírt hozzájuk, de még adminisztrációs problémák vannak.

Romelu Lukaku sérülése miatt csatárt keres a Napoli, a nápolyi klub célpontjai között van többek között a Milan által is kiszemelt Rasmus Höjlund és Nicolas Jackson is. Mindeközben Liverpoolban létszámfelettivé vált Kosztasz Cimikasz, a görög balhátvédet a Lille szerződtetné.

A La Ligába visszatérő Elche Rafa Mir után André Silva érkezését is bejelentette, míg a Real Oviedo a rutinos Eric Baillyval erősítette meg hátsó alakzatát. Védő érkezését közölte a Mallorca is, amely az albán válogatott Marash Kumbullát vette kölcsön az AS Romától. Londonban válthat klubot Eberechi Eze, a Crystal Palace sztárja a városi rivális Tottenhamban köthet ki 60 millió font ellenében. S ha már Tottenham: az El-címvédő csapatkapitánya, Cristian Romero szerződést hosszabbított Thomas Frank együttesével.

A Roma közben megegyezett az Aston Villával Leon Bailey kölcsönvételéről, sőt az idény végén meg is vásárolhatja a jamaicai szélsőt. A római klub ezzel együtt kapott egy kosarat is, Jadon Sancho ugyanis nem tudott megegyezni kontraktusa részleteiről Claudio Ranieriékkel. 

Zajlanak az események az Atalanta–Inter tengelyen is: a bergamói kék-feketék ugyanis szerződtették a milánói klub lengyel szélsőjét, Nicola Zalewskit, míg az Inter hamarosan közli a klubjával összetűzésbe kerülő Ademola Lookmannel, hogy az elmúlt hetek nyomásgyakorlása ellenére meghiúsult a nigériai válogatott szélső transzfere.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
3 órája

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:44

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Német bajnok balhátvéddel erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.30. 18:21

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Kétszeres BL-győztes csatárral erősített a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.30. 16:58
Ezek is érdekelhetik