Magyar játékos is részese a feröeri futball legeredményesebb időszakának

2025.10.16. 14:03
null
Turi Géza (balra) és fia, Dávid (Fotó: fsf.fo, archív)
A feröeri labdarúgó-válogatott sorozatban három világbajnoki selejtezőt nyert meg, ami korábban sosem fordult még elő, a sikerekből pedig Turi Géza Dávid is kiveszi a részét.

A Zalaegerszeggel 2002-ben bajnoki címet szerző kapus, Turi Géza csaknem húsz éve költözött a Dániához tartozó, autonómiával rendelkező országba, s időközben fia, Dávid is futballista lett, aki szeptemberben mutatkozott be a feröeri nemzeti együttesben. A horvátoktól elszenvedett 1–0-s vereség után a szigetcsoport csapata a magyar középpályással Gibraltár, Montenegró és Csehország gárdáját legyőzte vb-selejtezőn, és tizenkét pontjával az L-csoport harmadik helyén áll, egy ponttal a csehek mögött.

„Előzetesen hat pontot terveztünk, a Gibraltár elleni két győzelemmel” – mondta a 24 éves Turi Géza Dávid az M1 aktuális csatornának. – Mivel ez már összejött, a Montenegró elleni mérkőzés előtt a szövetségi kapitány elmondta, nincs veszíteni valónk, ezért játszunk úgy, ahogyan szeretnénk.”

Mindez múlt csütörtökön 4–0-s sikert eredményezett, majd vasárnap – ugyancsak hazai pályán – a feröeriek a cseheket is legyőzték 2–1-re. Ezt követően az ellenfél szövetsége menesztette Ivan Hasek szövetségi kapitányt.

A sorozatban aratott három vb-selejtezős siker mellett a tizenkét pont is a válogatott történetének eddigi legjobb teljesítménye.

„Pedig több is lehetne, mert márciusban Montenegróban a kilencvenhatodik, Csehországban pedig a nyolcvanötödik percben esett góllal kaptunk ki. Ha mindkettőt kihúzzuk döntetlennel, most pótselejtezős pozícióból várnánk az utolsó csoportmérkőzést” – mondta a játékos, majd hozzátette, a feröeri U21-es válogatott is hatalmas fejlődésen megy keresztül, mivel öt Európa-bajnoki selejtezője után kilenc ponttal az első helyen áll a csoportjában.

A középpályás korábban kizárólag a Feröer-szigeteken játszott, s mivel mellette dolgozott, gyakran reggel hat órától edzett. Idén nyáron viszont Angliába igazolt, és profi szerződést kapott a negyedosztályban szereplő Grimsbynél.

„Az elmúlt hetekben felszedtem néhány kiló izmot, de az erőnlét mellett gondolkodásban is fejlődnöm kellett” – emelte ki.

Mint mondta, emlékezetes volt az augusztusi, Manchester United elleni Ligakupa-mérkőzés, amelyen a Grimsby – mások mellett az általa is értékesített lövéssel – tizenegyesekkel kiejtette a húszszoros angol bajnokot.

„A bajnokságban jól állunk, ötödik helyen vagyunk, csak öt ponttal lemaradva az elsőtől, de az idény több mint fele még hátravan” – mondta Turi Géza Dávid, de gyorsan hozzátette, hogy a klub elsődleges célja a feljutás.

 

Legfrissebb hírek

Turi betalált, Feröer ikszelt Kazahsztánnal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.06. 18:40

A szlovákok nehezen gyűrték le a kazahokat a C-ligában, Feröer továbbra is nyeretlen

Minden más foci
2026.09.29. 22:55

Klubja új szerződéssel jutalmazta az első gólját megszerző Turi Géza Dávidot

Angol labdarúgás
2026.09.17. 15:30

Hatalmas gólt vágott Turi Géza Dávid az angol negyedosztályban – videó

Angol labdarúgás
2026.09.13. 18:53

Hét percig tartott a feröeri álom, Turi Géza Dávid góljára hárommal válaszoltak a horvátok, s kijutottak a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.14. 22:49

Véget ért Turi Gézáék menetelése az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.10.28. 23:08

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29

Feröer – „A munka mellett el tudok menni az edzésekre és a válogatott felkészülésre”

NSO Tv Labdarúgás
2022.07.25. 13:51