Brazília: rosszul lett a teszten Oscar, abbahagyhatja a futballt

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.11.12. 10:36
Oscar a horvátoknak rúgott gólját ünnepli a 2014-es világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
Egészségügyi felmérés közben lett rosszul Oscar, a Sao Paulo FC 34 éves játékmestere, aki hónapok óta szívproblémákra panaszkodik. A pórul járt sportoló a kórházban szívkatéteres teszten, később pedig MRI-vizsgálaton esett át, s előfordulhat, hogy be kell fejeznie pályafutását.

Könnyen lehet, hogy nem láthatjuk többé a futballpályán Oscart, a Sao Paulo FC támadó középpályását – írja a Globoesporte. A 34 éves futballista kedd reggel éppen egészségügyi felmérésen vett rész a Barra Funda-i edzőközpontban, amikor a szobakerékpáros intervallumteszt közben leesett a bicikliről, s két percre az eszméletét is elvesztette. 

Oscart a felmérést végző Albert Einstein Izraelita Kórház személyzete azonnal mentőbe fektette, s beszállították a kórház intenzív osztályára, ahol szívaktéteres teszten, valamint MRI-vizsgálaton esett át – egyelőre nem tudni, mikor hagyhatja el az egészségügyi intézményt.

A játékost szívproblémái miatt hónapok óta figyelik – értesült a brazil portál, amely szerint először a Corinthians elleni augusztusi mérkőzésen elszenvedett csigolyatörését követő vizsgálatok mutatták ki a rendellenességet. Oscar akkor tüzetesen kivizsgáltatta magát, de az orvosi jelentés játékra alkalmasnak minősítette, s ezt klubja is megerősítette.

Az Európa-liga-győztes, kétszeres angol, egyszeres brazil, háromszoros kínai bajnok, Brazíliával 2013-ben Konföderációs Kupát nyerő labdarúgó a hozzá közel állóknak korábban elmondta: azonnal abbahagyja a futballt, ha bármilyen kis esélye is van annak, hogy rosszul legyen a futballpályán.

A 48-szoros válogatott Oscar szerződése a Sao Paulo FC-vel 2027 év végéig szól, s a Globoesporte meg nem nevezett forrása szerint eddig is fontolgatta a kontraktus felbontását, aminek most jelentősen megnőtt az esélye.

 

Legfrissebb hírek

Nem kapott gólt, kettővel nyert az Arsenal – ismét ötpontos az előnye a PL-tabella élén

Angol labdarúgás
2025.12.03. 23:14

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
2025.12.01. 09:26

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.11.30. 19:30

„Olyan vagy, mint Estevao, csak sz.rabb” – nem kímélték Yamalt a Chelsea-drukkerek

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 16:30

A Leverkusen elrontotta Guardiola századik manchesteri BL-meccsét; Aubameyang Szalah nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 11:02

Maresca: Ne hasonlítsuk Yamalt és Estevaót Messihez és Ronaldóhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 07:13

Féken tartani Lamine Yamalt – ez lehet a Chelsea-védelem küldetése a BL-rangadón

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 10:34
Ezek is érdekelhetik