Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 09:32
null
Bozsik József (Fotó: NK Nafta)
Az első helyről várja a tavaszi folytatást a szlovén másodosztályban szereplő lendvai együttes, Bozsik József vezetőedzőt motiválja, hogy bajnokként jusson fel játékosaival.

Tizennégy győzelem, két döntetlen, vereség egy sem – lenyűgöző őszt zárt a lendvai futballklub. A Nafta ezzel a ragyogó mérleggel vezeti a szlovén másodosztályt, amiben jelentős szerepe van a magyar futballnak: a nyáron Végh Gábor lett a tulajdonos, Sallói István a sportigazgató, a csapat vezetőedzője pedig harmadik éve Bozsik József.

Az Aranycsapat 101-szeres válogatott csillagának, Bozsik Józsefnek az unokája, a korábbi szövetségi kapitány Bozsik Péternek, az M4 Sport szakértőjének 1987-ben született fia.

„Nem vagyunk messze a határtól, mégis messze a magyar szurkolói tekintetektől – mondta lapunknak Bozsik József. – Mondjuk én szeretek csendben, nyugodtan dolgozni, ne az edző, inkább az eredmény legyen zajos.”

A szakvezető szerint a jelenleg zajló bajnokságot meghatározta, hogy a klubbal korábban szoros együttműködést kialakító ZTE FC két egykori vezetője elköszönt Egerszegről, és ma már csak a Lendvára összpontosítanak.

„Ez a harmadik idényem a klubnál – folytatta Bozsik József. – A másodosztályba érkeztem, feljutottunk, és bár az élvonalban a tavaszi szezon kimondottan jól sikerült, mert addigra megszoktuk a legmagasabb osztályt, az ősszel összeszedett hátrány túl soknak bizonyult: kiestünk. A szerződések miatt pedig szinte a teljes keretünk voltaképpen kisétált az öltöző ajtaján, három játékos maradt, így vágtunk neki ennek a bajnokságnak.”

Az átalakulás, mondhatjuk, ragyogóan sikerült. A harmadik helyen álló Sezana tizenegy ponttal van a Nafta mögött, ám a második Grosupljénak csak két pont a hátránya, és egyenes ágon csak a bajnok jut fel, a második osztályozót játszik.

„Tizenhét új játékos érkezett, de a fluktuáció nem ritka a mai futballban – mondta Bozsik. – Azt tudtuk, milyen játékot szeretnénk látni a pályán, miként azt is, milyen képességű futballistákat csábítottunk ide, a kérdés az volt, mennyi időbe telik, míg csapatként funkcionálunk. A védekezés megszervezése volt az első fontos feladat, onnan haladtunk a támadásépítés felé. Az eredmények alapján talán minden gyorsabban ment a vártnál, így abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy miközben azt reméljük, a csapatjátékunk még jobb lesz a tavasszal, csaknem kizárható, hogy ismét ennyire eredményes félévünk legyen.”

A feljutás a cél természetesen, Bozsik József a második helyről már váltott osztályt, úgyhogy nagyon motiválja a bajnoki cím megszerzése. Igaz, tette hozzá, az osztályozótól sem félti már csapatát.

„Németh Ervin, Dragóner Áron, Keresztes Noel… Vannak magyar játékosok, nekem fontos szempont a két ország közötti futballkapcsolatok ápolása. És bár magyarok vezetik a klubot, a srácoknak azt mondom, itt mi vagyunk a külföldiek, nekünk kell alkalmazkodnunk. Itt is van fiatalszabály, ez Németh Ervinnek nem jön jól, van szlovén posztriválisa. Áron itt volt velünk az élvonalban, akkor sok meccsen nyomás alatt futballozott a védelmünk, az ősszel viszont mi birtokoltuk sokat a labdát, így más a szerepe, fel kell zárkózni az akciókhoz, új impulzusok érik, itt is tud fejlődni. Ahogyan Noel is. Mindhármuk munkájával elégedett vagyok. Kiélezett csata várható a bajnoki címért,  jó csapat épült Lendván, és ami fontos: a stábbal, a játékosokkal együtt szeretünk sokat dolgozni a sikeres folytatás érdekében.”

 

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

A ZTE végleg megszerezte Skribek Alent – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 10:10

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Élvonalbeli rutinnal rendelkező védőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 15:17

A Kazincbarcika emberhátrányban kapott ki a Zalaegerszegtől

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 16:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41
Ezek is érdekelhetik