Kleinsheislerrel is tárgyal a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2026.01.16. 15:57
null
Fotó: Nemzeti Sport
Eddig csak négy idegenlégióst és egy román balhátvédet igazolt a téli szünetben az FK Csíkszereda, a székelyföldi labdarúgócsapat azonban nem tesz le arról, hogy a keret zömét magyar anyanyelvű játékosok alkossák.

Elsősorban a román Superligában ősszel a legtöbb gólt kapó védelmét igyekezett eddig megerősíteni az FK Csíkszereda, a törökországi edzőtáborozás idején ezért három hátvéddel (az argentin Mariano Bettini, a svájci-koszovói Arian Kabashi és a román Razvan Trif) és egy brazil támadóval, Gustavo Cabrallal erősödött meg Ilyés Róbert vezetőedző kerete. A klub egy ötödik igazolást is bejelentett, de a 27 éves svéd szélső, Wilhelm Loeper egyelőre nem érkezett meg az immár otthon készülő csapathoz – sőt, amint Emanuel Rosu román újságíró kiderítette, időközben a dél-koreai Incson Unitedhez utazott tárgyalni.  

„Én még nem is találkoztam vele, de megírtuk a dél-koreaiaknak, hogy bepereljük őket, amennyiben szerződtetik a játékost. Ekkor állítólag haza is küldték, de hozzánk még nem érkezett meg, csak egy január tizenhatodikára kiállított repülőjegy másolatát küldte el” – vázolta a helyzetet a Nemzeti Sportnak Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke. A klubvezető szerint a transzferidőszak hátralevő részében a támadósor megerősítésére fókuszálnak, leginkább azért, meg centerposzton Jozef Dolny sérülése miatt egyedül Eppel Márton áll rendelkezésre. Éppen ezért tárgyalnak a Puskás Akadémiával Nagy Zoárd kölcsönvételéről, de Szondy Zoltán a jelenleg klub nélküli, 53-szoros válogatott Kleinheisler Lászlónak is ajánlatot tett – az FK jelenleg a játékos válaszára vár. 

„Az, hogy eddig főként idegenlégióst szerződtettünk és kizárólag ingyen igazoltunk, amiatt van, hogy magyar játékost ebben az időszakban csak hatalmas összegért vehettünk volna. De a keret zömében továbbra is magyar és az is marad. Az új játékosaink egyelőre fél évre írtak alá, hosszabbítási opcióval” – mondta Szondy. 

Az elmúlt napokban hírbe hozott lehetséges távozók közül egyelőre csupán Kelemen Dávid szerződésbontása hivatalos, de a klubelnök elmondása szerint Szabó Bálint, Ferenczi János és a szlovákiai Peter Gál-Andrezly is mehet, amennyiben talál magának új csapatot, mert nem számolnak velük. Két csíki fiatal, Karácsony Márk és Gergely Alpár (utóbbi csak kölcsönjátékosként) a Liga 2-es Szatmárnémeti Olimpiához került, Szilágyi Szabolcs pedig az NB II-es Szentlőrinccel tárgyal.

A román élvonal 14. helyén álló FK vasárnap délután az FC Botosani ellen vívja az év első tétmérkőzését – várhatóan farkasordító hidegben. A klub ugyanis hiába takarította le a havat a Városi-stadion gyepéről, a hegyek ölelésében fekvő városban egyelőre a fagy az úr – miközben a hétfő óta beindított pályafűtés működése óránként 300 euróba kerül. A cél pedig továbbra is a megkapaszkodás a Superligában, bár Szondy Zoltán szerint a bajnoki programot elkészítő Profi Liga és a jogtulajdonos televíziók „nagyon vigyáznak arra, nehogy bennmaradjunk” – február első hetében például hat nap alatt háromszor is játszik a Csíkszereda. 
 

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
8 órája

Erste Liga: három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a csíkszeredai Nicholas Ritchie

Jégkorong
2026.01.14. 18:40

Második felkészülési mérkőzésén is döntetlent játszott Törökországban a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.10. 16:49

Felkészülés: új játékos volt a Csíkszeredában és a Nyíregyházában is, csak gól nem született

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:22

Az U21-es válogatott védő visszatér a Ferencvároshoz – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.05. 12:30

A Kazincbarcika már érdeklődik a válogatott védő iránt

Labdarúgó NB I
2026.01.03. 13:52

A magyar válogatott védő is távozhat Csíkszeredából

Minden más foci
2026.01.02. 18:44

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
2025.12.28. 09:54
Ezek is érdekelhetik