Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 16:02
Fotó: Getty Images
Gyerekként a Milannak szurkolt, de sosem volt rá reális esély, hogy Olaszországba igazoljon. Ugyanakkor szerinte a Real Madridnak most a Serie A-ból kellene erősítenie. Erről is beszélt a 2023 őszén visszavonult Eden Hazard a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban.

„Massimo Moratti, az Internazionale korábbi elnöke sokáig csábított, hogy igazoljak Milánóba, de én mindig is a Premier League-ben és a Real Madridban akartam futballozni, és szerencsére mindkettő össze is jött mondta a világbajnoki bronzérmes Eden Hazard. – Spanyolországban nem volt szerencsém, de gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy a Santiago Bernabéu Stadionban játszhassak, és ez összejött. Ami a Serie A-t illeti, a gyerekeim megőrülnek Kenan Yildizért, imádják a játékát, és remélik, hogy a Juventusból a Premier League-be igazol. Szerintem viszont a Real Madridban lenne a helye.”

Bár a Chelsea-nál, a Real Madridnál és a belga válogatottnál is nagyszerű edzőkkel dolgozhatott együtt, nem is kérdés számára, hogy ki volt közülük a legjobb szakember. 

„José Mourinho volt a legjobb, akivel együtt dolgozhattam, nagyszerűen kommunikált, és profi volt abban, hogy elmondja, mit vár el tőlünk, és mit szeretne látni a pályán – folytatta. – Maurizio Sarrinak viszont sokszor unalmasak voltak az edzései, de ezt neki is mondtam. Ez nem kritika, mert az eredményei őt igazolják. Ugyanez igaz Antonio Contéra is. Nála mindenből végtelen számú ismétléseket csináltunk.”

Az Angliában és Spanyolországban is két-két bajnoki aranyérmet szerző játékos végül elmondta azt is, hogy Maurizio Sarri rendszeresen Cristiano Ronaldót állította elé példaként, ő azonban egyáltalán nem akart olyan lenni, mint a mindent a karrierjének alárendelő portugál klasszis. 

„Közöltem vele, hogy én nem akarok olyan lenni, ő – mesélte. – Mindig is saját magam akartam lenni a pályán és azon kívül is. Sosem estem túlzásba, de nem szerettem volna ennyire korlátok közé szorítani magam. Ha a barátaim meghívtak vacsorázni vagy azt kérték, hogy igyak meg velük egy pohár bort, akkor nem mondtam nemet. Én csak saját magam akartam lenni és futballozni.”

 

Legfrissebb hírek

Raheem Sterling távozott a Chelsea-től – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.28. 18:08

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

Magyar válogatott
2025.12.13. 08:03

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29
Ezek is érdekelhetik