
Tíz éve irányítja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget Gianni Infantino, aki a honfitárs Sepp Blatter által megkezdett úton haladva eddigi munkássága során arra törekedett, hogy a futballt igazi globális sportággá tegye. Az általa kezdeményezett legfontosabb újítások között szerepel a világbajnokság mezőnyének negyvennyolc csapatosra bővítése – a nyári amerikai-kanadai-mexikói rendezésű tornát már ebben a formátumban bonyolítják le –, valamint a négyévente megrendezett, harminckét résztvevőt felvonultató FIFA-klubvilágbajnokság létrehozása is. A jubiláns sportvezetővel kapcsolatban a nemzetközi szövetség a sportág több jelentős alakját is megszólaltatta.

„Sikerült kölcsönös bizalmon alapuló jó viszonyt kialakítanunk. Kétezer-tizenhat óta sok minden változott. Természetesen nem mindig értünk egyet, de abban biztos vagyok, hogy mindig jóhiszemű, és a legjobb megoldást keresi – jellemezte a FIFA-elnököt Nasszer al-Kelaifi, a PSG és az Európai Klubszövetség elnöke. – A mottója »semmit a FIFA-nak, mindent a kluboknak és a szövetségeknek«, ami, valljuk be, megkönnyíti a dolgunkat az Európai Klubszövetségnél. Sikerült újraépítenie a FIFA iránti bizalmat, neki köszönhető, hogy a szervezet ma ott tart, ahol. Negyvennyolc csapatosra bővült a világbajnokság, létrejött a klubvilágbajnokság, amely kevesebb mint egy év alatt több mint kétmilliárd dolláros bevételt hozott. Mindig a legjobbat akarja a labdarúgásnak, és mi is ezt akarjuk. Ezt akarják a szurkolók, a média, a klubok, a ligák, a válogatottak, mindenki – a közös akarat összehoz minket.”

A német labdarúgás egyik legjelentősebb alakja, az egykori kétszeres aranylabdás Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München volt elnöke, aki még UEFA-főtitkári időszakában ismerte meg Gianni Infantinót, a FIFA-elnök futball iránti szenvedélyét emelte ki.
„Legelőször is, úgy gondolom, a labdarúgás iránti szenvedélye megkérdőjelezhetetlen, ez pedig nem minden futballtisztviselőre jellemző – higgyék el, tapasztalatból beszélek. Nem csak a FIFA hatalmas bevétele érdekli – ezzel sokan vádolják –, hanem valóban érdekli a futball. Kedvenc csapata, az Inter mérkőzéseit mindig követi, s ha csak teheti, meg is nézi őket – árulta el Rummenigge, aki természetesen Infantino szakmai érdemeiről sem feledkezett el megemlékezni. – A klubvilágbajnokság valódi világbajnokság lett, remek csapatokkal a világ minden részéből. Aki megnyeri, a világ legjobbja. Most ez a Chelsea-nek sikerült, nagyon meggyőző volt, a döntőben a Bajnokok Ligája-címvédő Paris Saint-Germaint múlta felül. A klubvébé teljesen más szint, mint azelőtt volt, s meggyőződésem, hogy előbb-utóbb a közvélemény is elfogadja. Ahogy most a nyári világbajnokságot is mindenki izgatottan várja, engem is beleértve.”

Arsene Wenger, az Arsenal legendás edzője Infantino munkásságával kapcsolatban azt emelte ki, hogy az elnök mennyire elkötelezett a tehetséggondozás iránt – a világ minden pontján.
„Gianni olyan ember, aki mindig előre tekint. Nyitott az új ötletekre, és azért külön hálás vagyok neki, hogy támogatta azt a javaslatomat, hogy akadémiákon neveljük a fiatal játékosokat, s ezzel az adott országot is fejlesszük. Tudatában van annak, hogy minden nemzet megérdemli az esélyt, és segített a pénz előteremtésében, mint ahogy abban is, hogy az országos szövetségek megszavazzák a FIFA tehetséggondozási programjának támogatását. Az a célunk, hogy száz FIFA Talent akadémiát hozzunk létre száz különböző országban, ami óriási hatással lesz a világfutballra, csakúgy, mint az U15-ös és az U17-es világbajnokság évenkénti megrendezése – ezek meg fogják változtatni a futballvilágot” – jelentette ki a francia szakember.
Az elmúlt évtized nemcsak a versenyrendszerek bővítéséről szólt. Infantino elnöksége alatt jelentősen átalakult a FIFA fejlesztési politikája is. Egy 2016-ban elindított program keretében a nemzetközi szövetség több mint ötmilliárd dollárt juttatott vissza a 211 tagszövetség számára infrastruktúra-fejlesztésre, képzésre és működésre. A források elsősorban a kisebb futballnemzetek számára jelentenek kulcsfontosságú segítséget, több országban a nemzetközi tornák megrendezése sem lenne lehetséges ezek nélkül.

A női labdarúgás fejlesztése szintén kiemelt szerepet kapott az elmúlt tíz évben. A 2023-as, már 32 csapatos női világbajnokság jelentős szakmai és gazdasági sikert hozott, a torna mezőnyét pedig 2031-től 48 csapatosra bővítik. A FIFA emellett jelentősen növelte a díjazást, új női versenysorozatokat indított – köztük női klubvilágbajnokságot és női futsal-világbajnokságot –, valamint szabályozási garanciákat vezetett be a játékosok védelmében, például a gyermekvállalással és a családi szabadsággal kapcsolatban.
Infantino időszakának fontos eleme volt a szervezeti reform is: a 2015-ös korrupciós botrányt követően a FIFA irányítási és pénzügyi átláthatóságát megerősítő intézkedéseket vezetett be. A szervezet a COVID–19-járvány idején 1.5 milliárd dolláros segélycsomaggal támogatta a tagszövetségeket. Technológiai téren pedig globálisan bevezette a videobíró-rendszert (VAR), valamint a félautomata lesrendszert, amelyek mára a nemzetközi elitfutball meghatározó elemei.

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban







