Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 16:33
null
Nino Kukovec (Fotó: DAC)
Nino Kukovec személyében új csatár érkezett a DAC-ba. A huszonnégy éves játékos az NK Radomlje együttesétől igazol Dunaszerdahelyre, 2028 nyaráig szóló szerződést kötött, további egyéves opcióval.

Nino Kukovec a Branik Maribor akadémiáján pallérozódott, ahol a legnagyobb tehetségek közé tartozott, és már 16 esztendősen folyamatos játéklehetőséget kapott az UEFA Ifjúsági Ligában. Tizenhét éves korában az ugyancsak lila színeket viselő Fiorentina lett az új állomáshelye, ahol csapatával kétszer is elhódította az ifjúsági Olasz Kupát. Innen igazolta le az élvonalbeli Celje, de hamarosan visszatért Olaszországba, ahol alacsonyabb osztályban futballozott. 2023 nyarán az NK Radomlje játékosa lett, ahol 86 tétmérkőzésen 19 találat és 3 gólpassz állt a neve mellett. A jelenlegi bajnoki idény 16 találkozóján 7 gólt ért el, két gólpasszt is jegyzett, mindkettőt múlt pénteken, amikor utoljára lépett pályára a Radomlje színeiben. Így csapata góljainak egyharmadában (28-ból 9) játszott szerepet a 2025–26-os ligaszezonban. Az őszi idényéhez tartozik két piros lap is.

„Rendkívül boldog vagyok, amiért a klub része lehetek. Egyszerű volt a döntés, hogy a DAC-hoz szerződjek, ezt egyértelmű előre lépésnek tekintem a pályafutásomban. Hiszek a klub projektjében. Sokat beszélgettem a sárga-kékek hátvédjével, Klemen Nemaniccsal is, aki csak pozitívumokat mondott a DAC-ról, és nagyban megkönnyítette a döntésemet. A pályán egy maximálisan koncentráló, góléhes középcsatár vagyok, aki szeretne a csapat segítségére lenni a lehető legjobb eredmények elérésében. Erősségeim a gyorsaság, a testi erő és a fejjáték. A lehető legjobb színben akarom felhívni magamra a figyelmet sárga-kékben” – jelentette ki a klub honlapján Nino Kukovec, a 99-es számú mezt választotta.

„Nino érkezésével megerősítjük, ugyanakkor növeljük is a konkurenciát a támadósorunkban, amit a csapat fejlődése szempontjából kulcsfontosságúnak vélünk. Erős gólszerző ösztönnel rendelkezik, a profilja pedig illeszkedik abba a stílusba, amelyben játszani szeretnénk. Gyorsaságot, erőt és a tizenhatosban való komoly veszélyt hoz a jelenléte, bízunk benne, hogy ezek a képességek további dimenziókat nyitnak számunkra a támadásokban. A képességein kívül Nino nyilvánvaló motivációt is mutatott arra, hogy megtegye pályafutása következő nagy lépését és kifejezte, hogy erősen hisz a projektünkben. Meggyőződésünk, hogy mentalitása és az ambíciói a segítségünkre lesznek a bajnoki és a kupacéljaink megvalósításáért zajló küzdelemben” – nyilatkozta a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

 

Legfrissebb hírek

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
11 órája

Redzic Damir a Red Bull Salzburgba szerződik – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 15:42

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Vida Máté: Ez egy olyan helyszín, ahová az ember akár ingyen is visszajönne

Minden más foci
2026.01.17. 17:32

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43
Ezek is érdekelhetik