Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

„Hétfőn le kell ülnünk a vezetéssel. Megoldást kell találnunk. Vannak dolgok, amik nem tetszettek” – mondta Radványi Miklós röviddel a szombati, Szakolca elleni 2–0-s vereség után. Mintha előre jelezte volna, hogy feláll a kispadról.
Hétfőn hivatalossá vált, hogy Radványi Miklós távozik a KFC éléről. Öt éve került Komáromba, és 2024-ben kiharcolta a klubbal a Niké Ligába jutást.
„Ezúton szeretnénk megköszönni neki az elmúlt években végzett munkáját, a klubért tett erőfeszítéseit, valamint azt a szakmai és emberi hozzáállást, amellyel hozzájárult közös sikereinkhez. További pályafutásához sok sikert, jó egészséget és eredményes munkát kívánunk” – áll a komáromiak közleményében.
A Komárom szombaton sorozatban ötödször szenvedett vereséget, és lecsúszott a 11., osztályzót jelentő helyre. A gyengébb szereplés egyik oka a saját stadion hiánya, amely három év alatt sem készült el.
„Három éve nincs otthonunk, idegenben játsszuk a hazai mérkőzéseinket. Nincs valódi hazai pályánk, és aki ezt megtapasztalta, tudja, mennyire hiányzik az az impulzus. Ha ma Komáromban játszottunk volna, két-háromezer néző előtt, talán máshogy alakul minden. Ez fárasztó, hónapok óta tart ez az állapot, de nem kifogásként mondom. Már a második idényben másfél órát kell utaznunk a „hazai” meccseinkre. Több ellenfélnek közelebb van az aranyosmaróti pálya, mint nekünk... Nehéz így motiválni a játékosokat, miközben látják a gyakorlatilag már kész stadiont, mégis utaznunk kell. Ma is azt láttam, hogy néhány játékos nem tiszta fejjel lépett pályára” – nyilatkozta letörten Radványi Miklós.
A soron következő három bajnoki mérkőzésen a Komárom irányítását háromfős edzői stáb veszi át Saláta Kornél, Czibor Norbert és Novota János vezetésével.

A második félidőben darálta be Szánthó Regőéket a DAC

Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

Kassai vereség az Eperjes elleni rangadón





