Cristiano Ronaldo színészként is kipróbálja magát

T. Z.T. Z.
2026.07.30. 08:56
null
Fotó: Getty Images
Új szerepben próbálja ki magát Cristiano Ronaldo: a portugál világsztár színészként is bemutatkozik a Day 1s című futballtémájú drámasorozatban, amelynek vezető producere is lesz Matthew Vaughn brit rendező oldalán.

A Marca a cikkében emlékeztetett arra, hogy az Al-Naszr 41 éves klasszisa korábban dokumentumfilmekben és különböző televíziós műsorokban már szerepelt, valamint rendszeresen feltűnt párja, Georgina Rodríguez realitysorozatában is, ám ez lesz az első eset, amikor egy fikciós sorozatban, színészként is láthatja a közönség.

A Londonban már készülő produkció nem a pályán zajló eseményekre koncentrál, hanem a profi labdarúgás kulisszái mögé enged betekintést. A történet középpontjában Stanley Dalton, egy neves játékosügynök áll, akinek a többmilliós átigazolások, üzleti érdekek és hatalmi harcok világában kell helytállnia egy elit sportügynökségnél.

A főszerepben a Homeland és a Billions című sorozatokból ismert Damian Lewis tűnik majd fel. Cristiano Ronaldo szerepéről egyelőre nem árultak el konkrétumokat, de azt már megerősítették, hogy a színészgárda tagjaként biztosan feltűnik a sorozatban.

A produkcióban további ismert nevek is helyet kapnak: például Thierry Henry, korábbi francia válogatott labdarúgó, a brit rapper Dave, valamint Carlotta Banat német színésznő is. A készítők célja, hogy a futballhoz közel álló szereplők segítségével még hitelesebben mutassák be a sportág üzleti hátterét.

A sorozat premierjének időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
2026.08.16. 18:04

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55