Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2026.07.27. 20:55
null
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR 1907 CLUJ
Négy perc alatt lőtt két góllal mutatkozott be a CFR Kolozsvár színeiben és egyben a román Superligában az NB I-ben hat szezont lehúzó Sztefan Drazsics. A korábban Mezőkövesden és Diósgyőrben futballozó 34 éves szerb csatár a nyáron szerződött a nyolcszoros román bajnok erdélyi együtteshez, és bemutatkozó mérkőzésén két gólja után gólpasszt is adott.

Az elmúlt két szezont a ciprusi APOEL-nél töltő csatár hazai pályán, a Voluntari ellen kapott először lehetőséget az idényben, amikor António Folha kolozsvári vezetőedző az Alaskert elleni Konferencialiga-selejtezők között több új igazolását is a kezdőbe nevezte.

A CFR dolgát alaposan megkönnyítette, hogy Mihai Roman kiállítása miatt már a 12. percben emberelőnybe került, és az első félidő második felében háromszor is betalált. Drazsics előbb egy indítást követően lőtt a bal alsóba, majd egy blokkolt ollózás után emelte okosan a léc alá a kipattanó labdát. A második félidő elején pedig tökéletes helyzetbe hozta a szintén duplázó Andrei Cordeát, így jó eséllyel pályázik a meccs játékosa címre.

ROMÁNIA
Superliga, 2. forduló
CFR–FC Voluntari 5–0 (Cordea 26., 48., Drazsics 39., 43., Camora 86.)

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46

Fizetésképtelenné nyilvánítási eljárás indult a kolozsvári CFR ellen

Minden más foci
2026.08.20. 16:10

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Kl: Koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
2026.07.23. 19:40

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29