Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

2026.08.09. 12:33
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint a kritikusok megpróbálják aláásni a szervezet, valamint Gianni Infantino elnök tekintélyét az európai szövetséggel (UEFA) kapcsolatos vádakkal.

Az UEFA szombaton számolt be arról, hogy korábban végkielégítést fizettek egy női alkalmazottnak, aki állítólag nem csak munkakapcsolatban volt Infantinóval akkor, amikor a svájci sportvezető még az európai szövetség főtitkára volt.

Az angol Daily Telegraph írása szerint az említett alkalmazott hat szemjegyű összeget kapott az UEFA-tól, emellett ráadásul fizették a nő felsőfokú oktatási képzését is - ez a szervezet által kiadott közlemény szerint összehangban állt az UEFA akkor szabályozásával. Infantino 2009 és 2016 között volt az európai szövetség főtitkára, azt követően választotta meg elnöknek a FIFA.

Noha a nemzetközi szövetség nem nevesítette az UEFA-t, ugyanakkor hosszú írásában arról értekezik: egyre nyilvánvalóbb, hogy egyesek összehangoltan és folyamatosan azon dolgoznak, hogy aláássák a FIFA-elnök tekintélyét.

„Azok, akik nem élvezik a FIFA tagszövetségeinek támogatását, ne próbálják meg vádakkal, burkolt állításokkal vagy félretájékoztatással elérni azt, amit nem tudtak a FIFA bevett, demokratikus folyamatain keresztül véghez vinni. A legutóbbi hírek megalapozatlan és bizonyíthatóan hamis állításokat tartalmaztak az elnök úrral kapcsolatban. Gianni Infantino több mint 30 éve Európa és a világ labdarúgását szolgálja, jelentős változásokhoz járult hozzá és tovább szélesítette a sportág erőforrásait” – áll a FIFA közleményében.

A szervezet szerint a felelősségük a 211 tagszövetség felé irányul, erről, valamint a FIFA megerősítéséről semmi nem terelheti el a figyelmüket.

Az újabb botrány nem sokkal azután robbant ki, hogy Infantino múlt kedden bejelentette: a jövőbeli világbajnokságokat – a férfi és női válogatott és klub-vb-t – egy húszmilliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg. Ebben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna: 2027 elején egyenként 20 millió dolláros rendkívüli juttatást kaptak volna, a 2027-2030 közötti időszakra pedig a támogatásuk 8 millió dollárról 20 millió dollárra emelkedett volna. Szakemberek egybehangzó véleménye az volt, hogy az esetleges FIFA-megállapodás fokozhatná a nyomást a világbajnokság mezőnyének további bővítése vagy a jelenleginél gyakoribb megrendezés irányába. Az idei férfi vb-n a korábbi 32 helyett már 48 válogatott vett részt, jelenleg pedig a FIFA azon dolgozik, hogy a létszám 64-re emelkedhessen.

Az ötletet azonnal határozottan ellenezte az európai (UEFA), az ázsiai (AFC), az észak- és közép-amerikai (CONCACAF), valamint a dél-amerikai (CONMEBOL) szövetség, ráadásul a FIFA-n belül is több meghatározó vezető elhatárolódott tőle.

A FIFA-elnök ezek után pénteken, azaz három nappal később visszavonta a tervet, ám az általa indított lavina itt nem állt meg, mert több szövetség jelezte, hogy nem támogatják Infantino mandátumának meghosszabbítását. Az afrikai országok jelentős része, valamint hat ázsiai ország Infantino mellett foglalt állást.

A FIFA szerdai, marokkói válságtanácskozása után bocsánatot kért tagszövetségeitől a világbajnoksághoz kapcsolódó kereskedelmi jogok értékesítésére vonatkozó, és végül elvetett javaslatával összefüggésben elkövetett hibák miatt, ugyanakkor a FIFA-elnökség megerősítette posztján Gianni Infantino elnököt.

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
17 órája

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
2026.09.01. 10:43

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
2026.08.31. 15:05

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15