A Dinamo ellen szenvedte el idénybeli első vereségét a Sepsi

B. M.B. M.
2026.10.09. 22:23
null
Véget ért a Sepsiszentgyörgy veretlensége (Fotó: Sepsi)
A román élvonalba történő visszajutás óta először szenvedett hazai pályán vereséget a Sepsi OSK, az éllovas Dinamo a mérkőzést végig kontrollálva győzött Szentgyörgyön.

A ZTE FC-től elcsábított portugál edző, Nuno Campos irányításával immár tíz mérkőzés óta veretlen bukaresti csapatot szezoncsúcsnak számító 6680 néző fogadta a Sepsi Duna Arénában, de a hazai közönség bánatára a Dinamo az első perctől kezdve irányította a játékot. Az egyedül kilépő Mamoudou Karamoko és Catalin Cirjan sem tudta gólra váltani a ziccerét. A vendégvezetés végül egy szögletből jött össze Martín Pascual fejesével, 12 perccel később pedig egy másik spanyol játékos, Alberto Soro talált be egész közelről – a gólpassz mind a kétszer Danny Armstrongtól érkezett. A Sepsi erejéből viszont csak átlövésekre futotta az első félidőben.    

A második félidőben beálló szentgyörgyi támadók, Dimitri Oberlin és Borisz Cmiljanics jóval dinamikusabbá tetté a hazaiak támadásait, de a nagyobb helyzetek továbbra is a bukarestiek előtt adódtak. A Sepsi nagy esélye a szépítésre a 74. percben maradt ki, amikor Cmiljanics előbb a jobb kapufát találta telibe, majd mellé lőtte a kipattanó labdát. A szinte végig folyamatos és sportszerű mérkőzés vége szinte botrányba fulladt, a Dinamo-tábor magyarellenes skandálásai miatt Viorel Flueran játékvezető két percre félbe is szakította a találkozót.   

Superliga
11. forduló
Sepsi OSK–Dinamo Bucuresti 0–2 (Pascual 24., Soro 36.)
Sepsi OSK: Sigér Dávid nem volt a meccskeretben 

 

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
4 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
2026.11.03. 08:34

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2026.11.02. 16:32

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2026.11.02. 13:15

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

Az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.11.01. 16:38

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26