Bántalmazta a játékvezetőt, aki bordatörést szenvedhetett – sajtóhír

Papp Péter vezetőedzőt már a mérkőzés 37. percében kiállították, majd a 90. percben csereként pályára lépett játékosa, Horváth Róbert is piros lapot kapott.
A Rácalmás szakosztályvezetője, Garda István a Fejér megyei hírportálnak arról beszélt: a kiállított játékos először elindult, hogy elhagyja a pályát, de miután állítólag a roma származására utaló sértő megjegyzést hallott, visszafordult a játékvezetőhöz, mivel úgy vélte, a kijelentés tőle származhatott. Bár az valójában nem derült ki, kitől származhatott a mondat, a sportvezető elmondása szerint olyan súlyos konfliktus alakult ki, hogy annak során a mérkőzést vezető Szabados Gábor bordatörést szenvedett.
A kiállított edzőt egy mérkőzésre tiltották el, Horváth Róbertnek azonban 2034. október 10-ig, azaz nyolc évig mellőznie kell minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységet. Az MLSZ Fejér megyei igazgatósága emellett a Rácalmás egy hazai és két idegenbeli mérkőzésére szövetségi ellenőrt rendelt ki, ami meccsenként negyvenezer forintos kiadást jelent a klubnak.
A Feol megkereste Horváth Róbertet és Szabados Gábort is, de nem kívántak nyilatkozni az ügyben.

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre





