Dunaszerdahelyi gála Nagymihályban

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2026.10.10. 21:02
null
Három góllal nyert idegenben a DAC (Fotó: DAC)
A Niké Liga 10. fordulójában a DAC meggyőző játékkal 3–0-ra győzött Nagymihályban. A felvidéki csapat olyan mérkőzésen diadalmaskodott, amelyen a lövések száma 25–2 volt a Dunaszerdahely javára.

A nagymihályi stadionban már az első perctől látszott, ki az úr a pályán. A DAC sorra vezette támadásait, és a helyzetek alapján már az első negyedóra után több góllal kellett volna vezetnie. Óriási volt a vendégek fölénye, amely a 27. percben góllá érett. Méghozzá egy különös találattal. Ha nem sikerült a dunaszerdahelyieknek a kapuba találniuk, akkor „segítettek” a hazaiak. Matej Trusa lövése a kapus, Adam Jakubech lábáról a nagymihályi védőre, Lukás Pauschekre pattant, akiről a labda a kapuba került.

Miután a már említett Trusa a kihagyhatatlant is kihagyta, amikor egy méterről a földön fekvő kapusba lőtt, a szünetre csak egygólos előnnyel vonulhattak a vendégek. A statisztika 45 perc után: xG 0,03–1,24, labdabirtoklás 26%–74%, lövések 1–12, kapura tartó lövések 1–6, szögletek 1–8.

A szünet után folytatták a vendégek a helyzetek kihagyását. A DAC szurkolói attól tartottak, hogy a hazaiak a semmiből egyenlítenek, de nem így történt. Előbb Prince Owusu átadása után Samsindin Ouro közelről talált a kapuba, majd ismét Owusu volt az előkészítő, és a csereként beálló Alioune Sylla szerezte meg a harmadik vendéggólt. Bár az utolsó percben büntetőhöz jutott Nagymihály, Vasilios Theofanopoulos lövését Filippe kapus hárította.

A sárga-kékek 1686 néző előtt ismét bebizonyították, hogy ebben az idényben rendkívül erős csapatot alkotnak. A felvidéki csapat tovább robog, és meccshátrány ellenére hárompontos előnnyel vezeti a Niké Ligát.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Trencsén–Besztercebánya 0–1
Besztercebánya: Szánthó Regő nem volt a meccskeretben.
Nagymihály–Dunaszerdahelyi AC 0–3
DAC: Tuboly Máté nem volt a keret tagja.

 

Legfrissebb hírek

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
2026.10.18. 21:08

A DAC legyőzte a Puskás Akadémiát felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 18:04