„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.10.10. 20:03
Cristiano Ronaldo visszatér még Portugáliába? (Fotó: Getty Images)
Mint megírtuk, a Portugál Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen, mivel a támadó a harmadik Nemzetek Ligája-találkozó előtt elhagyta a válogatott edzőtáborát, miután összekülönbözött Jorge Jesus szövetségi kapitánnyal. Úgy tűnt, ez csak elmérgesíti a felek közti viszonyt, ám szombaton a szövetség elnöke, Pedro Proenca nyilatkozott az újságíróknak CR jelenlegi helyzetét illetően, meglehetősen pozitívan.


„Nem kívánom kommentálni az eljárást, ez egyszerűen a szokásos ügymenet része – kezdte a portugál szövetség elnöke, Pedro Proenca a Cristiano Ronaldo ellen indult fegyelmi eljárásról. – Ez egy független testület, amely elvégzi a feladatát. Mi a következő edzőtáborra készülünk, ahol a szakmai feltételek teljesülése esetén mind a huszonöt játékosra számítunk.”

„Az elmúlt tizennégy napban a szakmai kérdésekre, az új szövetségi kapitányra, az új módszerekre és a Nemzetek Ligájára összpontosítottunk. Négy nagyon fontos mérkőzés várt ránk, és biztosítanunk kellett, hogy a csapat megőrizze nyugalmát a szokatlan történések közepette, szerintem ezt sikerült elérnünk. Négy mérkőzés, négy győzelem. Bejutottunk a negyeddöntőbe, ez volt a legfontosabb számunkra” – idézi Proencát az A Bola.

„Nyugalmat szeretnék közvetíteni. A szövetségnél mindenki azt szeretné, kivétel nélkül, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a válogatottba. Számítunk rá novemberben” – nyilatkozta a szövetség elnöke.

Mint ismert, Cristiano Ronaldo és Portugália új szövetségi kapitánya, Jorge Jesus nem értett szót egymással a válogatott szünetben, az ötszörös aranylabdás a norvégok elleni meccs után, a dánok elleni összecsapás előtt lelépett az edzőtáborból, majd a közösségi médiában ismertette követőivel, miért: Jesusnak egy többek által egyeztetett nyilatkozatot kellett volna felolvasnia arról, miért nem cserélte be CR7-t Norvégia ellen, ezt viszont nem tette meg. A 41 éves – időközben 980 karriergólnál járó – csatár megerősítette, szívesen játszana még portugál nemzeti mezben.

Cristiano Ronaldo eddig 234 alkalommal szerepelt a portugál válogatottban, és 146 gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
2 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
5 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
6 órája

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
7 órája

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
8 órája

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
2026.11.03. 13:08

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15