Letört a trófea füle, avagy újabb két csapat jutott be a következő BL-mezőnybe

K. Zs.K. Zs.
2026.11.02. 09:13
A Kauno Zalgiris játékosai a Brighton elleni októberi Konferencialiga-mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
A hétvégén két csapattal bővült a labdarúgó Bajnokok Ligája 2027–2028-as mezőnye: a litván Kauno Zalgiris és a lett RFS – függetlenül a hátralévő egy-egy forduló eredményeitől – megnyerte hazája tavaszi-őszi rendszerű bajnokságát.

A Kauno Zalgiris a Hegelmann elleni 4–1-es idegenbeli győzelemmel tette biztossá a bajnoki címvédést, története második bajnoki elsőségét. A korábban Újpesten és Diósgyőrben futballozó koszovói Lirim Kastratit is a soraiban tudó, a Konferencialiga-főtáblán érdekelt csapat ebben az idényben a Litván Kupát és a Szuperkupát is megnyerte; korábban csak a vilniusi Zalgiris (2016) és az FK Suduva (2019) volt képes ilyen triplára Litvániában, nem számítva azt az időszakot, amikor a bajnokságot és a kupát egyaránt megnyerő klubok játék nélkül kapták meg a harmadik serleget.

S ha már serleg: a mostani ünneplés kellően túlfűtött volt ahhoz, hogy az ide-oda rángatott trófea egyik füle letörjön…

Egy országgal északabbra, Lettországban az RFS ért célba; a rigai csapat a Grobina idénybeli negyedik legyőzésével (3–0) adta meg a választ a bajnokság legfontosabb kérdésére. A 2016-ban alapított klub 2021, 2023 és 2024 után lett ismét országos bajnok, a jelenleg létező lett csapatok közül egyiknek sincs több (az előző kiírást megnyerő, többek között az ETO FC kiejtésével a Konferencialiga főtáblájára jutó, ezúttal ezüstérmes Riga FC-nek is négy van).

A fenti két klubon túl öt további friss bajnok, az izlandi Víkingur Reykjavík, az ír Shamrock Rovers, az észt FCI Levadia, a feröeri NSÍ Runavík és a kazahsztáni Ordabaszi is ott van már a Bajnokok Ligája 2027–2028-as mezőnyében; mind a hét csapat a selejtező első fordulójában kezd majd.

 

Legfrissebb hírek

A „sapkás kapus” után 36 évvel a fia is a feröeri futball hőse lett

Minden más foci
2026.10.26. 12:43

Ez ám a bajnokavatás: visszatért a súlyos betegségből felépülő labdarúgó is!

Minden más foci
2026.10.24. 16:00

Megvan a következő BL-idény első résztvevője, Izlandról érkezik

Minden más foci
2026.09.20. 09:05

Már csak a Benfica veretlen Európában, de az ilyen bravúr egyszer már nem jött be

Minden más foci
2026.04.21. 12:17

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2026

Minden más foci
2026.03.30. 14:17

Hatalmas versenyfutás végén a Viking lett a norvég bajnok – 34 év után először

Minden más foci
2025.11.30. 21:10

Története során először lett litván bajnok a Kauno Zalgiris

Minden más foci
2025.10.18. 20:38

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50