
Lionel Messi (középen) a Charlotte kapuját nem tudta bevenni, de így is a góllövőlista élén végzett (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi történelmet írt azzal, hogy egymás után másodszor is élen zárt az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) góllövőlistáján.
Az argentinok 39 éves, világbajnok támadója ugyan együttese, a címvédő Inter Miami utolsó találkozóján nem talált be a Charlotte FC kapujába, 26 góljával így is megnyerte a mesterlövészek rangsorát. Messinek emellett volt még 17 gólpassza is, így 43 találatban vállalt szerepet, amivel szintén ligaelső lett.
A támadó mindössze a hatodik játékos a liga történetében, aki legalább kétszer gólkirály tudott lenni az MLS-ben, de az első, akinek ez egymás utáni szezonokban sikerült. Az Inter Miami azonban így is csak a második helyen zárt a keleti főcsoportban a Nashville FC mögött, s a rájátszás első körében majd a Columbus Crew együttesével találkozik.
Legfrissebb hírek

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról
Légiósok
2026.11.02. 07:14







