A Francescoli-féle River, az évszázad legjobb argentin csapata?

Vágólapra másolva!

2020.03.28. 21:28

Címkék

Napjaink és a közelmúlt klubfutballját talán majd a Lionel Messi&Cristiano Ronaldo-korszaknak nevezi el a hálás utókor, újonnan induló sorozatunkban a fiatalabbak okulására és a középgeneráció nagy örömére az 1984–2004 közötti időszak (2004 volt C. Ronaldo első teljes manchesteri éve, Messi abban az évben mutatkozott be a Barcelona nagycsapatában, illetve 1984 az utolsó nagy angol siker éve a Heysel-tragédia előtt) legjobb klubcsapataiból alkotjuk meg a Legendák Ligáját, amelybe minden klub egy-egy csapatát neveztük, és a 16. alakulatról majd az olvasók döntenek. Két ágon, egyenes kieséses formában zajlanak a küzdelmek, és a gólokat most természetesen az NSO olvasói rúgják! Az új párharc első részében az a River Plate kerül sorra, amelynél sokak szerint csak egy klubcsapat volt jobb a kontinensen: a Pelé fémjelezte Santos. Vagy a nagy Palmeiras, amelyik éppen az argentin csapat kihívója lesz.

Egy szokásos pillanat (Fotók: AFP)

Az 1901-ben alapított Club Atlético River Plate már az ősidőktől rivalizál városi ellenségével, a Club Atlético Boca Juniorsszal, és nem is rosszul, lévén a Rivert több választáson is az Évszázad legjobb argentin egyesülete címmel tüntették ki. A piros-fehérek a mai napig 36 hazai bajnoki címet nyertek, négyszer hazavitték a Libertadores-aranyat, 1986-ban Világkupa-győztesek lettek. Dolgozatunk alanya egy tíz évvel későbbi, még legendásabb, még markánsabb csapat – egy olyan, amelyhez hasonló összehozására nincs esély már sem Argentínában, sem Dél-Amerikában.

MICSODA ŐSIDŐK!


Tejben és sajtban fürödtek, majdnem a Serie A urai lettek
A nagy Ajax sikerreceptje: mindenki egyszerre fapapucs és báli cipellő

Argentínában is európai vendégmunkások terjesztették el a futballt, a River alapító atyái is a matrózok labdarugósdiját látván kaptak kedvet ehhez a sportághoz. A főváros, Buenos Aires Boca nevű negyedében történt az eset, a River Plate a Río de la Plata folyótorkolat (amelynek partján Buenos Aires fekszik) nevének angol megfelelője. Az angol matrózokhoz kapcsolódik a legendássá vált mez is: a tengerentúliak fehér trikóban gyűrték egymást, így tettek az argentinok is, de hogy megismerjék csapattársaikat, egy piros szalagot kötöttek keresztbe magukon.

ÉS KEZDŐDIK IS!

A River 1923-ban elköltözött a nem éppen luxusnegyed Bocából (a bocások szerint azért, mert nem viselték el, hogy a Juniors sokkal népszerűbb már náluk), pár garasért egy mocsaras részen felépítették az Estadio Monumentalt, majd amikor néhány évre rá megvették a kor nagy csillagát, Bernabé „Tigris” Ferreyrát, megkapták a „milliomosok” becenevet. Az első bajnoki cím 1932-re datálható, a másodikat Hirschl Imrével szerezték, és olyan korszakos csillagokat adtak a világfutballnak, mint Adolfo Pedernera vagy a „La Máquina”, azaz „A gép” csatársora Juan Munozzal, José Morenóval, Pedernerával, Ángel Labrunával és Félix Loustauval (később Morenót felváltotta Néstor Rossi, majd csatlakozott egy bizonyos Alfredo Di Stéfano). A nagy ötös egy idény alatt 106 gólt szerzett, ez máig élő rekord.

A BOCARIVER

Ahol tizenötnél is több városi csapat fordult meg az idők során az első osztályban, és közülük hat Libertadores-kupa-győztes (a hetedik csak ezüstérmes), de másik hat is országos bajnok, ott nem nehéz derbit rendezni. Ám a belterületi ereszdelahajamatok sorából messze kihangzik a River és a Boca párharca. Jó száz éve riválisai egymásnak a felek, innen a zsigeri gyűlölet, és bizony nem kevés áldozatot szedett Buenos Airesben a futballháború…

Amikor 1960-ban a brazil Paulo Valentimet átigazolta a Boca, elnöke, Alberto Armando azzal fogadta, hogy felejtse el a többi csapatot, de a River ellen mindenképpen gólokat kell szereznie. Valentim szót fogadott: a River elleni nyolc meccsen tíz találatig jutott. Nagy páros volt Diego Maradonáé és Daniel Passarelláé;Gabriel Batistuta, Claudio Caniggia és Oscar Ruggeri a legismertebb játékos, aki mind a két csapatban játszott. Egy jó tízéves felmérés szerint az ország lakosainak 40 százaléka Boca-hívő, 33 százaléka River-szurkoló.

A szupercsapatnak véget vetett a szupersztrájk, a következő korszak nagy ikonja Enrique Omar Sívori lett, amikor eladták őt a Juventusnak, 1957-ben, világrekord összegért, abból a tízmillió pesóból (ma ugyanennyi lenne euróban) épült fel a stadion déli lelátója. Az 1978-as világbajnok válogatottba az UbaldoFillol, Leopoldo Luque, Daniel Passarella, Oscar Ortiz, Norberto Alonso ötöst adta a klub, az 1986-osba a Héctor Enrique, Oscar Ruggeri és Nery Pumpido triót.

Abban az évben Héctor Veira mester fiai megnyerték a Libertadores-kupát, majd a Világkupa-döntőben is diadalmaskodtak – és a „mi” csapatunkkal összeköti az 1986-ossal Uruguay hercege, Enzo Francescoli.

A FRANCESCOLI-ÉRA

Aki először 1983-ban igazolt a klubhoz, háromszázezer amerikai dollárért, de 1986 nyarán, a világbajnokság után a Racing Parishoz távozott. Az Olympique Marseille, a Cagliari és a Torino kiszolgálása után 1994-ben tért vissza, és 33 esztendősen valósággal kivirágzott, még három éven át szórta a gólokat és a gólpasszokat, közben a válogatottját Copa América-győzelemre vezette, karrierje során már harmadszor.


A Futball Istenével a csapatban könnyű volt vigéckedni…
Tényleg ez volt minden idők legjobb klubcsapata, a reformerek reformere?

Volt tehát ki köré építeni a csapatot, és nem is tétlenkedek a vezetők: ugyan Passarella mester összerúgta a port Batistutával, és eladták, akár csak Caniggia után Abel Balbót, Juan Borrellit, Batistát, Fernando Cácerest, Ramón Díazt, Fabian Basualdót, a tizenegyesölő Sergio Goycocheát és Fernando Gamboát is, de a csapat élére még 1989-ben kinevezett Passarella könnyen pótolta őket.

A védelembe jó áron szerezte meg Hernán Díazt, majd a kilencvenes évek elején Ricardo Altamiranót, az uru Edgardo Adinolfit és Guillermo Rivarolát, felfedezte Roberto Ayalát, miközben a középpályára özönlöttek a saját nevelésű csillagok.

Nem lehet felülbecsülni a lelkes Leonardo Astrada szerepét, aki afféle Diego Simeoneként rántotta össze övéit, és közben remek passzokat is feltálalt. Olyan szűrő dolgozott a keze alá, mint Matías Almeyda, előtte a csodagyerek Marcelo Gallardo osztogatott – és néha-néha passzolgatott két végeláthatatlan cselsorozat körben Ariel Ortega is.

MICSODA FRIZURÁK!
Panini-rajongók, erre forduljanak!

Minden másra pedig ott volt az 1990-ben a Bocától vett, gólerős Sergio Berti. Ő kiesett már a köztudatból, de 22-szeres válogatott, 1998-ban vb-résztvevő, játszott a nagy Parmában, ma neves ügynök, Daniele De Rossi is a pártfogoltja…

José Villarreal ismerős lehet az első Konföderációs Kupát megnyerő argentin válogatottból, Gustavo Zapata 1991-ben és 1993-ban Copa-aranyos.

Francescoli előtt vagy mellett a választékot két rutinos és egy tizenéves játékos alkotta: az 1959-es születésű, saját nevelésű Ramón Díaz Európából tért vissza, a nála hét évvel fiatalabb Ramón Medina Bello kétszeres Copa-győztes, 1994-es vb-résztvevő – a fiatal pedig egy bizonyos Hernán Crespo volt.

PASSARELLA NEM VICCEL

De nem ám, az egykori kőkemény és elképesztően gólerős középhátvédszövetségi kapitányként képes lesz majd kiutálni a keretből a hosszú hajúakat, mint Batistuta, Caniggia vagy Redondo, majd csúnyán megbukik az albiceleste élén az 1998-as vb-n, de azt mindenképpen a javára kell írnunk, hogy a Riverrel csodát művelt 1989 és 1994 között.

1994-ben, azaz Francescoli visszatérésekor Passarella megvette potom pénzért a bolondos, metálos, vagány kapust, Germán „Mono”, azaz „Majom” Burgost (aki Simeone jobbkeze ma az Atléticónál), elhalászta a Huracántól Gabriel Amatót, aki később a Rangersben, a Betisben és az RCD Mallorcában is játszott, majd a Gremio négymillió eurót fizetett érte 31 éves korában; a középpályára pedig érkezett a sokszoros uruguayi válogatottGabriel Cedrés.

Passarella nem tudott mellényúlni: a paraguayi Celso Ayala a klub védőfejedelme lett, korának egyik legalulértékeltebb bekkje, és ha csak egy fél évre is, de kezei alatt tudhatta a mexikói Alberto García Aspét (néhány nagy tornáról szintén ismerős).

A cserekapus az uru Fernando Álvez volt, aki két világbajnokságon is megfordult, felkerült az ifiből a mára elfeledett Mariano Juan, de elég legyen annyit megemlíteni a középpályásról, hogy 1996-ban az akkoriban bombaerős Ajax vette meg, lásd sorozatunk előző cikkét; a csatársorba pedig a Walter Silvani, Facundo Villalba kettős szállogatott be csereként.

Említsük meg a brazil balszellőt, Júlio César Uri Gellert is, aki 1990 és 1994 között szolgálta a Rivert, és becenevét onnan kapta, hogy cselsorozataival össze-vissza hajlítgatta az ellen védelmét.

EGYSZERŰSÉG, ARGENTÍNA A NEVED…

1991-től 1997-ig öt Aperturát és egy Clausurát nyertek (Argentínában gyakorlatilag két külön bajnokságot rendeztek, az Aperturát, a Nyitányt, és a Clausurát, a Zárást). A River bajnokként a következő bajnokságban sokszor inkább a Libertadores-kupára koncentrált, de ott 1991-ben csúnyán leszerepelt a csoportkörben (a Boca oda-vissza elverte), két év múlva dettó, aztán a szokásos egy év kihagyás után már az elődöntőig jutott, ám kikapott a kolumbiai Atlético Nacionaltól, tizenegyesekkel.


Voila, minden idők legsumákabb BL-győztes csapata!
Eligazolt Roberto Baggio, azonnal megnyerték a Bajnokok Ligáját

1996-ban nagy fölénnyel megnyerte a piros-fehér had, a La Banda – ez a kifejezés itt a szalagra utal – az Aperturát (amelyet az év második felében rendeznek, akkor augusztus és december között), majd a következő februárban kezdődő Clausurát is. Passarella, mint említettük, ekkor már szövetségi kapitány volt, két egykori ász, a világbajnok Américo Gallego, majd Carlos Babington követte, kevés sikerrel, végül 1995-ben a volt csatárcsillag, az akkor 36 éves Ramón Díaz lett a nyerő megoldás. Ottani specialitás, hogy sokáig nem rendeztek Argentin Kupát, de még csak egy borzasztóan logikusnak tűnő finálé sem volt a két szakasz győztese között, ezért is nagyon fontos a Libertadores-kupa.

Astrada, Francescolival és Ortegával (AFP)

AZ OSZLOPOS TAG

Csodás tinik ide, nagy öregek oda, a csapat oszlopa, fazonszabásza a nagy munkabírású középpályás, Leo, azaz Leonardo Rubén Astrada volt. Az 1970-ben született játékos tudásáról sokat elárul, hogy az elképesztő konkurencia mellett is 32-szeres argentin válogatott, járt az 1991-es Copa Américán és az 1998-as világbajnokságon. Előbbin a Goycochea – F. Basualdo, S. Vázquez, Ruggeri, C. Enrique – Astrada, D. Franco, Simeone, L. Rodríguez (Giunta, 82.) – Batistuta, Caniggia csapat tagjaként verte meg a brazilokat a második körben, utóbbi tornán az egykori, leendő és akkori riveresek közül Ayala, Almeyda, Batistuta, Ortega, Burgos, Berti, Balbo, Crespo, Nelson Vivas és Gallardo társaságában szerepelt.

A Rivert 1988 és 2003 között szolgálta, csak egyszer volt távol, de igazoltan, mert eladták a Gremiónak, 2.7 millió amerikai dollár ellenében, éves egymilliós fizetésért. Brazíliában azonban nem ment neki, kiszorította a kezdőből Eduardo Costa.

A Riverből edzője, Ramón Díaz miatt kellett távoznia, de visszatérte után még egészen 2003-ig maradt. „A fej”-nek becézett Astrada edzőként kétszer is vezette később a Rivert, de csak egy bajnokságot nyert, játékosként 500-nál is több hivatalos mérkőzésen lépett pályára az „El Mas Grande” színeiben, 11-szeres bajnoknak és egyszeres Libertadores-kupa-győztesnek vallhatja magát.

Amikor Díaz egyszer ráordított, hogy „Ezer k…a volt az anyád!”, Astrada gyorsan visszavágott, hogy „Csak egy”; és mikor az edző a háta mögött fúrni kezdte, Leo elé állott, és a szemébe vágta: „Kurafi vagy, nincs annyi vér a pucádban, hogy a szemembe mondd, hogy meg akarsz szabadulni tőlem!”. Éppen ilyen szőrösmodorú ember kellett a gárda tengelyébe.

1996, A COPA ÉVE

Amely elhódítására Díaz mesés hadsereggel érkezett: két remek kapussal, Roberto Bonanóval és Burgosszal, a védelemben a széleken az Altamirano, H. Díaz kettőssel, középen Celso Ayala mellett a rutinos Eduardo Berizzo, az örök ígéret Roberto Trotta és a megbízható Guillermo Rivarola hármasával, és később érkezett e sorba Juan Pablo Sorín, valamint a korosztályos világbajnok Sebastián Pena, Gustavo Lombardi duó.

A középpályán az Astrada, Berti, Almeyda acélhármasra toronyházat lehetett építeni,Santiago Solari a bal oldalon bárhol bevethető volt, és már bontogatta ugyebár szárnyait a mostani mester, Gallardo. A kiegészítő emberek közül Marcelo Escudero kilencszeres, Roberto Montserrat négyszeres argentin válogatott, Leo Gancedo pedig még náluk is nagyobb tehetségnek számított – és augusztusban már bemutatkozott a profik között egy aprócska játékmester, Pablo Aimar…

Mint később kiderült, a fénykorát ekkor élte Ortega, ő a nyáron Európába igazolt, és ma már egyértelmű az is, hogy borzalmasan olcsón adták el Crespót – ellenben néhány kabátgombért sikerült szert tenni a Julio Cruz, Marcelo Salas duó játékjogára. A csatársorban ekkoriban Villalba, Julio Rossi, a chilei Diego Rivarola, Silvani, Medina Bello és Amato számított csereembernek; és érkezett egy japán kölcsönjátékos, Fukaszava Maszahiro.

Természetesen a nagy Francescoli vitte a prímet a támadósorban, bár ő bejátszotta az egész pályát, ha kellett vagy úgy hozta a kedve. 1994-től a következő három évben otthon 43 gólt szerzett, a nemzetközi kupákban még hozzátett ehhez húszat, szekérderéknyi gólpassz mellett.

VÁLTOZÁSOK ÉS REVÁNS

Márciusban a San Lorenzo ellen a Burgos – H. Díaz, C. Ayala, G. Rivarola, J. Gómez – Astrada, Almeyda, Cedrés, Sorín (Escudero, 76.) – Ortega (Gallardo, 81.), Francescoli gárda kezdte a Copát, és a negyeddöntőben is a San Lorenzót ütötte ki, már májusban. A döntőben a kolumbiai América de Cali várt rá, és az első mérkőzést idegenben egy góllal elveszítette a River, ám hazai pályán 2–0-ra nyert a Burgos – H. Díaz, C. Ayala, G. Rivarola, Altamirano – Cedrés, Almeyda, Escudero (J. Gómez, 74.) – Ortega (Sorín, 88.) – Francescoli, Crespo (Gallardo, 86.) gárda. Crespo duplájával, 73 567 néző előtt.

Egy év múlva besöpörték a Libertadores Szuperkupát is, a Sao Paulo FC ellen, immáron Salasszal és Diego Placentével a fedélzeten, ugyanakkor a Világkupa-mérkőzésen elcsúsztak.

A FRANCESCOLI-IMÁDÓ ELLEN ÉPPEN NEM MENT

A Bajnokok Ligája-címvédő Juventus ugyanis megálljt parancsolt a La Bandának az év végi tokiói szuperderbin. Érdekes jelenet zajlott le a mérkőzés végén, Zinédine Zidane ugyanis minden idők egyik legnagyobb Francescoli-fanja, a mezcsere saját bevallása szerint a francia zseni életének egyik nagy pillanata volt.

A MESTER

A nagy Passarella riveres elő- és utóéletéről ebben a cikkben olvashatnak, követői közül egyértelműen Ramón Díaz lett a legnagyobb. A „Kopasz” már játékosként is közkedvenc volt a Monumentalban, pedig néhány idény után a Maradona oldalán U20-as világbajnokságot, sőt ott Aranycipőt szerző Díaz 1982-ben felcsapott légiósnak. A Napoli, Avellino, Fiorentina, Internazionale, Monaco kör után hazatért 1991-ben, majd két év múlva elugrott kalandozni Japánba, és ott is vonult vissza 1995-ben, 36 esztendősen.

Nagy bánatára csak egy világbajnokságon, az 1982-esen szerepelt (Maradona riválist látott benne…), de edzőként némileg kárpótolta magát: Jokohamából egyből a River-kispadra repült vissza, hogy három időszakban összesen hat bajnoki aranynak legyen a részese (játékosként előtte ötöt gyűjtött). A San Lorenzóval is besöpört egyet, majd három közel-keleti csapatot is vezetett.

Korábban kipróbálta magát Európában, az Oxford Unitedben, a paraguayi válogatottal ellenben megbukott. Fia, az atyát több klubhoz is követő Emiliano anno szintén eljutott a Riverig, ma az apja asszisztense. Amikor Díaz senior harmadszor is a River edzője lett, Almeydát váltotta, de az újabb bajnoki cím után napokon belül lemondott, önként. Mindig is előre olvasta ezt a játékot…

A mester (balra) Daniel Fonseca bemutatásán (AFP)

SZÜRKÜLETBŐL…

Az 1996-os és 1997-es csodacsapat után kezdett kiürülni a klub aranybányája, bár néhány bajnoki aranyat még a csökkenő felhozatalból is ki lehetett hozni, ám Aimar, Javier Mascherano, Ángel, Saviola, Martín Demichelis és Lucho González után egyre kevesebb gyémántot sikerült az utánpótlásból vagy kisebb klubokból kitermelni.

Francescoli visszavonult, őt sem sikerült pótolni, az Európából visszatért veteránok (Fonseca, Juan Antonio Pizzi, Juan Esnáider, Sebastián Abreu) nem értek el hasonló sikereket. Néhány csillagot borzalmasan rosszul adtak el a vezetők, lásd a lenti táblázatot, Crespo, Ortega, Almeyda összesen nem hozott tízmillió mai eurót a klub konyhájára, Gallardót és Sorínt együtt 13 millióért engedték el – amikor jó üzletet közöttek, akkor a vezetők elsinkófálták a bevételeket.

Az új tehetségek is megrekedtek a klasszis szint alatt, példa erre az ígéretesen indult Maxi López, Germán Lux, Fernando Cavenaghi, Andrés D'Alessandro vonulat, topklubba legutóbb 2007 elején adtak fel ott később karriert befutó fiatalt: Gonzalo Higuaínt, a Real Madridnak.

…MÁSODOSZTÁLY

A River szerencséjére az argentin bajnokság színvonala is egyre inkább csökkent, a gazdasági bajok miatt egyre fiatalabb korban távoznak a labdarúgók, aki egy-két jó idényt magáénak tudhat, arra játékosügynökök hada veti magát – ők meg ugyebár akkor keresnek jól, ha eladják portékájukat.

A nagy River idején, az 1990-es évek derekán például a San Lorenzót erősítette Ruggeri, a brazil Silas, Borelli, Carlos Netto, Néstor Gorosito és Ariel Montenegro; az 1994-ben a Világkupa-döntőben a Milant verő VéleztJosé Chilavert, Trotta, Basualdo, Christian Bassedas, José Flores, Omar Asad, Roberto Pompei, Patricio Camps, Husaín, Mauricio Pellegrino, Martín Posse és Sergio Zárate; az Independientét Luis Islas, a világbajnok Néstor Clausen, Gabriel Milito, Pablo Rotchen, Cagna, Rambert, Jorge Burruchaga, Gustavo López, Leo Franco és Faryd Mondragón; a Lanúst Carlos Roa, Gabriel Schürrer, Ariel Ibagaza, Juan Serrizuela és Hugo Moráles; a Bocát Carlos Abbondanzieri, Navarro Montoya, Rodolfo Arruabarrena, Néstor Fabbri, Vivas, José Basualdo, Kily González, Alphonse Tchami, Roberto Acuna, Maradona, Juan Sebastián Verón, Caniggia, Sergio Martínez, Román Riquelme, Rambert és Diego Latorre, azaz csupa-csupa akkori válogatott játékos, akik ma tízes éveik végén már európai légiósok lennének.

De a szürkék közül említsük meg a legendás Piaggio, Vespa kettőst is, a későbbi Honda, Suzuki páros előképét, amely (és bocsánat ezért a poénért is) bármelyik európai középcsapat motorja lett volna.

A B-liga réme sokáig csak a Boca-szurkolók drónján lebegett a River fölött (AFP)

A River motorjából meg szép lassan elfogyott a nafta, 2010-re kiderült, hatalmas adósságot görget maga előtt a klub. Passarella lett az új elnök, de a következő nyáron kiesett a csapat. Hamar visszajutott, Cavenaghival és David Trezeguet-vel a fedélzeten. A 2014-es Torneo Final-győzelem (ez kvázi a régi Clausura), az azt követő bajnoki döntő és a Copa Sudamericana, majd a Recopa Sudamericana, még inkább a Libertadores-kupa 2015-ös megnyerése már egy új korszak kezdete.

De a régi keretek színvonalát elérni…

JÖTTEK-MENTEK, 1991–2001
A legfontosabb átigazolások

1991
Érkezett: F. Cáceres (Argentinos Juniors), R. Díaz (Monaco), Rivarola (Cipolletti), Almeyda (River U20), Ortega (River U20)
Távozott: J. Higuaín (visszavonult)

1992
Érkezett: Gallardo (River U20), Rubén Da Silva (Logronés), Altamirano (Independiente), Villalba (River Plate U20)
Távozott: S. Berti (Parma), Borrelli (Panathinaikosz)

1993
Érkezett: Albornoz (Deportivo Espanol), A. Domínguez (Penarol), S. Berti (Parma), Villarreal (Atlético Madrid), Goycochea (Olimpia Asunción), Gamboa (Newell's), Crespo (River U20), Ayala (Ferro Carril, ingyen)
Távozott: R. Da Silva (Boca Juniors), G. Zapata (Jokomaha Marinos), Comizzo (América Cali), R. Díaz (Jokohama Marinos), Basualdo (Newell's)

1994
Érkezett: Burgos (Ferro Carril), Amato (Huracán), Cedrés (Agentinos Juniors), M. Juan (River Plate U20), Francescoli (Torino), J. Rossi (River U20), Lombardi (River U20)
Távozott: Silvani (Argentinos Juniors, kölcsönbe), Gamboa (Boca Juniors), Júlio César Uri Geller (Cruz Azul), Medina Bello (Jokohama Marinos)

1995
Érkezett: C. Ayala (Rosario Central), García Aspe (Necaxa), F. Álvez (Textil Mandiyú), J. Gómez (Argentinos Juniors)
Távozott: Albornoz (Racing), Goycochea (Internacional), Villarreal (Montpellier), R. Ayala (Parma, 3.200.000), García Aspe (Necaxa)

1996
Érkezett: Solari (Renato Cesarini, ingyen), Julio Cruz (Banfield), Escudero (Newell's), Salas (Universidad Chile, 2 700 000 mai euró), Sorín (Juventus), Berizzo (Atlas Guadalajara), Bonano (Rosario), Gancedo (Argentinos Juniors), Monserrat (San Lorenzo)
Távozott: S. Berti (Real Zaragoza), Crespo (Parma, 4 000 000), Mariano Juan (Ajax), F. Álvez (San Lorenzo), J. Rossi (Avispa Fukuoka, k.), D. Vidal (Las Palmas), J. Gómez (Real Sociedad), Ortega (Valencia, 3 000 000), Almeyda (Sevilla, 150 000), Cedrés (Boca Juniors)

1997
Érkezett: Trotta (Roma), Rambert (Boca Juniors, i.), Demichelis (Renato Cesarini, i.), Placente (Argentinos Juniors), Borrelli (Real Oviedo), Sarabia (Banfield), Ángel (Atlético Nacional), Cardetti (Rosario), Aimar (River U20), Gabriel Pereyra (River U20)
Távozott: Altamirano (Unión Santa Fé), Amato (Hércules), Rivarola (Pachuca), Trotta (Racing), Lombardi (Salamanca)

1998
Érkezett: D'Alessandro (River U20), Pizzi (Barcelona, 3 000 000), Nettó (Cruz Azul), Cuevas (Atlético Tembetary), G. Pereyra (River U20), Saviola (River U20), Costanzo (River U20)
Távozott: J. Rossi (Lugano), Villalba (Atlas Guadalajara), Julio Cruz (Feyenoord, 5 400 000), Francescoli (visszavonult), Salas (Lazio, 17 500 000), Borrelli (San Lorenzo), Cardetti (Salamanca), Berizzo (Marseille), Monserrat (Colón)

1999
Érkezett: Yepes (Deportivo Cali), Ledesma (Argentinos Juniors), Husaín (Vélez Sarsfield), V. Zapata (Argentinos Juniors, 1 000 000), Kavamura (Júbilo Ivata, i.), Lombardi (Middlesbrough), Cardetti (Salamanca), Coudet (San Lorenzo), Berizzo (Olympique Marseille), Trotta (Unión Santa Fé)
Távozott: Burgos (Mallorca), C. Ayala (Betis, 4 000 000), Solari (Atlético Madrid, i.), Macaluso (Sampdoria, i.), S. Berti (Club América), Nettó (San Lorenzo), Pizzi (Rosario)

2000
Érkezett: Ortega (Parma, 5 000 000, közös tulajdonba), Costanzo (River U20)
Távozott: Gallardo (Monaco, 8 000 000), Sorín (Cruzeiro, 5 000 000), Astrada (Gremio, k.), Husaín (Napoli, 9 300 000), Gancedo (Osasuna)

2001
Érkezett: C. Ayala (Sao Paulo), Maxi López (River U20), Germán Lux (River U20), Cavenaghi (River U20), E. Cambiasso (Real Madrid B, k.), Fonseca (Juventus), A. Domínguez (Quilmes, i.)
Távozott: Trotta (Atlante), Aimar (Valencia, 21 250 000), Ángel (Aston Villa, 14 400 000), Saviola (Barcelona, 35 900 000), Bonano (Barcelona, 1 200 000), Berizzo (Celta Vigo, i.), H. Díaz (vv.)