A világfutball-krónika sötét lapjai 2012-ben

PORT SZAIDBAN ELSZABADUL A POKOL

Még mindig homály lengi körül a február elsejei Port Szaid-i stadionkatasztrófa körülményeit, tulajdonképpen az is bizonytalan, 74-en, 79-en vagy még többen lelték-e halálukat a hajtóvadászatban. Mert sokan úgy vélik, hogy ez az volt. Persze ha csupán egy halálos áldozata lett volna az al-Maszri–al-Ahli egyiptomi bajnoki mérkőzésnek, már akkor is viszolyogva idéznénk fel a történet ismert fordulatait. Emlékezni ugyanakkor kötelező.

Helyi források szerint e két klub mérkőzései hagyományosan feszültek, utólag érthetetlen, miért oly csekély létszámban voltak jelen a rendfenntartó erők. A hazai szurkolók egyes csoportjai már a meccs előtt a játéktéren voltak – csúszott is a kezdés –, majd meglepő 3–1-es győzelmet arató csapatuk második, harmadik góljánál is bent ünnepeltek. A lefújás után azonban nem a sajátjaikat köszönteni rontottak be ismét, hanem azért, hogy hajtóvadászatot indítsanak a kairóiak játékosai, edzői, szurkolói után.

A súlyos, esetenként végzetes szúrt vagy vágott sebesülések, illetve a biztonsági erők felkészületlensége és passzivitása arra enged következtetni, hogy előre megszervezett akcióról volt szó. Az al-Ahli ultrái gyakorlott utcai harcosok, a biztonsági erők harcmodoráról szerzett tapasztalataikat anno készségesen megosztották 2011 forradalmáraival, maguk is lázadtak a bukott egyiptomi rendszer ellen – egyes feltételezések szerint ennek sajátos megtorlása volt a támadás.

Agyonvert, agyontaposott, leszúrt drukkerek, több mint ezer sebesült, félszáz letartóztatás, menesztett futballvezetőség – a labdarúgás történetének egyik legsúlyosabb szerencsétlenségének mementói.

MOROSINI HALÁLA, MUAMBA MAJDNEM-TRAGÉDIÁJA

Sajnos 2012 sem telt el nagy vihart kavart futballista haláleset nélkül: április 14-én a Pescara–Livorno mérkőzés 31. percében összeesett a pályán a sokszoros olasz utánpótlás-válogatott Piermario Morosini, akit először még újraélesztettek, de a Santo Spirito kórházban nem tudták megmenteni az életét. Morosini hirtelen szívleállás okozta halála Fabrice Muamba márciusi esete után dupla sokkot jelentett a futballvilágnak, pláne, hogy ekkor már kontinens szerte megszigorították az orvosi vizsgálatokat. A Bolton korábbi angol utánpótlás-válogatott játékosa márciusban, a Tottenham elleni FA-kupa-mérkőzésen esett össze, szíve több mint egy órára leállt. A 78 perces időszak után Muambát életre keltették, állapota folyamatosan javult. Két héttel később már felült, április közepén kiengedték a kórházból, májusban pedig már kilátogatott a Bolton mérkőzésére – majd orvosi tanácsra augusztus 15-én bejelentette, hogy nem tér vissza, felhagy a futballal.

„Csapás ez nekem, ugyanakkor hálásnak kell lennem – köszönöm Istennek, hogy életben maradtam, köszönöm az orvosi csapat minden tagjának, köszönöm mindenkinek, aki mögém állt” – mondta ekkor. Muambát óriási ovációval fogadták, amikor a londoni olimpia előtt futott a lánggal, majd novemberben felállva tapsolt neki a White Hart Lane, ahová először látogatott vissza majdnem végzetes szívproblémája óta.

Itt emlékezzünk meg az indiai Bangalore Mars futballistájának, Venkateshnek a tragédiájáról is – a 27 éves játékos márciusban, szintén hirtelen szívleállás következtében hunyt el az egyik meccs 73. percében. A kilencvenes évek vége óta már több mint harminc, szívproblémákkal összefüggésbe hozható haláleset történt a pályákon.

Szörnyű Diego Mendieta esete is: a 32 éves paraguayi futballista egy (elméletileg) könnyen kezelhető vírusos betegségbe halt bele decemberben egy indonéziai kórházban. A Persis Solo játékosának négyhavi fizetéssel tartozott a klub, és amikor Mendieta megbetegedett, nem volt elegendő pénze a megfelelő kórházi kezelésre (sem albérletre, sem ételre). Senki nem segített neki – haláltusája során 17 kilogrammot fogyott, háromszor került át más kórházba –, immunrendszere súlyosan legyengült, a cytomegalovírus-fertőzés végül végzett vele. A profi labdarúgók érdekvédelmi szervezete „gyalázatnak” nevezte Mendieta méltatlan halálát.

FOGADÁSI CSALÁSOK: ELTILTÁS, HALÁL

Általában derűs szövegkörnyezetben idézzük a legendás liverpooli edzőnek, Bill Shanklynek tulajdonított mondást, miszerint „a futball nem élet és halál kérdése, valójában sokkal több annál”, a halált irodalmi, újságírói munkásságunk kellékeként kezelve. Mint látható, 2012-ben többször előfordult, hogy az élet kiütötte kezünkből a jól bevált sémát. És még nincs vége.

2012. március elsején egy zuglói toronyház legfelső szintjéről a mélybe vetette magát Kutasi Róbert, az NB II-es REAC labdarúgóklub igazgatója, aki nyilvánosságra került utolsó szavaival kétségbeesetten állapította meg: „Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam.”

A fogadási csalásokkal szorosan összefüggő tragédia sem látványos leleplezéseket nem eredményezett, sem tömeges kiábrándulást szeretett sportágunkból, de valami azért megváltozott. A sportújságíróból lett sportvezető öngyilkossága új megvilágításba helyezte a 2009 óta napirenden lévő bűnügyeket.

A gyanúba keveredő klubok kizárásáról, a kiszabott örökös eltiltásokról szóló és valószínűleg sohasem elapadó – bár újabban alig-alig csordogáló – hírekhez való viszonyunk más lett. Tompábban vesszük tudomásul őket. Hajlamosak vagyunk gyorsabban napirendre térni felettük. Még akkor is, ha történetesen Antonio Contét, az olasz bajnok Juventus trénerét tiltják el tíz hónapra megvesztegetési kísérlet bejelentésének elmulasztása miatt. S még akkor is, ha arról értesülünk, hogy a tízből csupán négy hónapot kell letöltenie.

VAD II ISTVÁN ÉS A DONECKI AFFÉR

Egyelőre nem eldönthető, hogy Vad II István magyar asszisztensnek a másodperc törtrésze alatt megszületett kétségkívül rossz döntése kedvező vagy kedvezőtlen hatással lesz-e a futball fejlődésére, de hogy hivatkozási alappá vált, méghozzá negatív tartalmú mementóvá, az egészen biztos.

Emlékezhetünk: a Kassai Viktor által irányított magyar játékvezetői ötös egyik „gólbírója”, az amúgy előírásszerűen helyezkedő Vad II nem jelzett gólt az ukrán válogatottat erősítő Marko Devics egy második félidei lövésénél a donecki Anglia–Ukrajna (1–0) csoportmérkőzésen a nyári Európa-bajnokságon, és mivel a televíziós elemzések később meghazudtolták, a házigazda ukránok részben az ő hibájára fogták a kiesésüket.

A közvetlen következmények ismertek (a döntőre is esélyesnek tartott Kassaiék nem kaptak több meccset, haza kellett utazniuk), rosszízű mondatokban bukkantak fel játékvezetőink, sőt a magyar futball is, szó se róla, jobb lenne, ha mindez nem történt volna meg.

Egyvalami jelenthet vigaszt: ha az úgynevezett gólvonal-technológia – amelynek teszteléséről Vad II „benézése”, vagyis „kinézése” idejére már döntöttek – beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a csalhatatlan „gépszem” majdani ünneplői a hivatalos bevezetést előmozdító fontos eseményként emlékeznek meg a donecki afférról.

A FRANCIÁK NEM TANULTAK A NÉPHARAGBÓL

A francia labdarúgó-válogatott játékosai a 2010-es világbajnokságon emlékezetes sztrájkkal húzták ki a szőnyeget kapitányuk, Raymond Domenech – és egyúttal saját maguk alól. A francia drukkerek jelentős része elfordult a csapattól, és amikor az új kapitány, Laurent Blanc vezetésével, két esztendő elteltével valamelyest konszolidálódni látszottak a viszonyok, és a „kékek” kijutottak az Európa-bajnokságra, kezdődött minden elölről...

Samir Nasri az angolok elleni csoportmeccsen még nagyszerű gólt lőtt, ám mire az Eb-n haloványan teljesítő csapatával kiesett a spanyolok elleni negyeddöntőben, már másokkal egyetemben a fekete bárányok egyikeként emlegették.

Őt azért, mert a nagy nyilvánosság előtt minősíthetetlenül viselkedett az egyik francia újságíróval; Jérémy Ménezt azért, mert meccs közben pimaszul „bemutatott” csapattársának, a kapus Hugo Llorisnak; Hatem Ben Arfát azért, mert az öltözőben állítólag beszólt Blanc kapitánynak; Yann M'Vilát meg azért, mert lecserélésekor sértődötten nem nyújtott kezet a helyére beküldött Olivier Giroud-nak és a kapitánynak sem.

Hazatérve hosszabb-rövidebb időre mindnyájukat nemkívánatos személlyé nyilvánították a válogatottnál. M'Vila rátett még egy lapáttal, az Eb-selejtezőre készülő U21-es válogatott táborából engedély nélkül belevetette magát az éjszakába. Következmény: 2014 nyaráig eltiltották a válogatottbeli szerepléstől.

Félő, e tehetséges fiatalemberek az utolsó aktust, Marco Materazzi mellbe fejelését vették magukhoz munícióként kiváló honfitársuk, Zinedine Zidane fényes pályafutásából...

ÁLLANDÓSULÓ KORRUPCIÓGYANÚ A FUTBALL VEZÉRKARÁBAN

Közvetlenül vagy áttételesen oly irdatlan összegekről és beruházásokról születnek döntések a nemzetközi futball irányító szervezeteiben, hogy a korrupció természetes eleme a rendszernek. Oly népes és sokszínű a döntéshozói kör, hogy gyenge láncszem borítékolhatóan mindig lesz, akár legyinthetnénk is.

Csakhogy márciusban egy rendkívül befolyásos futballvezető, Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke, korábbi FIFA-vb-tag is kénytelen volt megválni pozíciójától – alig két évvel a hazájában rendezendő világbajnokság előtt. A szervezőbizottság elnökeként megkoronázhatta volna az életművét, de a múltja utolérte.

A hivatalos verzió szerint a brazil futballt 23 éven át irányító Teixeira egészségi okokból távozott, ám nem nehéz összefüggést látni az úgynevezett ISL-botrány évek óta húzódó fejleményei, illetve a brazil belpolitikában bekövetkezett változások, Teixeira hirtelen kegyvesztettsége és Egyesült Államokba költözése között.

Nyáron aztán napvilágra került, amit addig is sejteni lehetett, és ami miatt az új brazil elnök s körei számára kényelmetlenné vált Teixeira személye. Egy svájci ügyészségi beszámoló szerint Teixeira és apósa, az akkori FIFA-elnök, a ma már aggastyánkorban lévő Joao Havelange 41 millió dollárnyi pénzt fogadott el a FIFA marketingjogait megkaparintó ISL-től a kilencvenes években. A kereskedelmi vesztegetés akkoriban nem minősült bűnténynek a szervezet székhelyéül szolgáló Svájcban, ám hogy az érintettek lelkiismerete nem volt teljesen tiszta, arról ők maguk szolgáltattak bizonyítékot azzal, hogy valamennyit visszafizettek az összegből.

Az angol sajtó folyamatosan cikkezik az elmúlt évtizedekben a szervezet vezetőségében dolgozó Sepp Blatter esetleges érintettségéről, ám bizonyítani egyelőre semmit sem sikerült, a svájci sportdiplomata rendre visszaveri a támadásokat. De a bizonyítékok utáni kutatás nem szakadt meg.

POKOLJÁRÁS: KIZÁRTÁK A RANGERST A SKÓT BAJNOKSÁGBÓL

Felelőtlen gazdálkodás, túl nagy tervek, túl nagy fizetések, ráadásul az utóbbiak „asztal alatt” – Európa egyik patinás csapata, az 54-szeres bajnok skót Rangers FC az év elején kezdődő pokoljárása után végül a negyedosztályban találta magát. A Rangersre a brit adó- és vámhatóság borította rá az asztalt egy hosszú éveken keresztül elkövetett, folytatólagos, offshore-cégek segítségével véghezvitt adócsalás miatt indított eljárással, és miután nem sikerült kifizetni a pénzükre váró hitelezőket, a világ egyik legeredményesebb (és legtöbb bajnoki címet szerzett) klubját maga alá temette a lavina.

A Rangers csődeljárás alá került, majd hivatalosan június 14-én – 140 éves fennállás után – megszűnt, és azon nyomban újjá is alakult. A Rangers megpróbált engedélyt kapni a skót Premier Ligától a visszatérésre – ezt a tagság leszavazta –, így a skót ligarendszer alján, a negyedosztályban (innen nincs kiesés) folytathatta. A klubhoz nagy tervekkel érkező, azt 1988-tól és 2011-ig vezető David Murray és a tőle a Rangerst átvevő, igen gyanús hátterű Craig Whyte tevékenységét alaposan megemlegette a klub... A Rangers kálváriájáról, a háttérben zajló folyamatokról bővebben februári cikkünkben olvashatnak.

POLGÁRHÁBORÚ AZ AJAXNÁL

A holland Ajax Európa egyik legjobb utánpótlásképző-műhelyeként és legpatinásabb csapataként 2012-ben sajátos „polgárháborút” élt át, amely Johan Cruyff és a felügyelőtanács lemondásával járt együtt. A vasakaratú (és elég nehezen összeférhető) Cruyff képtelen volt lenyelni a szintén kőkemény stílusú Louis van Gaal visszahozását a klubhoz, és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a robbanásveszélyes szituáció lángba borítsa a vezetőségi zónát – az igazgatótanács és Cruyff kapcsolata már korábban is finoman fogalmazva feszültségekkel terhes volt.

Az egymást gyűlölő két Ajax-ikonnak alapvető futball-filozófiai ellentétei is vannak (Cruyff az egyéniség erejében hisz, míg Van Gaal kíméletlen csapatépítő), más volt az elképzelésük a klub jövőképéről – egyértelmű volt, hogy a két dudás itt aztán tényleg nem fér meg egy csárdában. Cruyff bíróságon támadta meg – sikerrel – Van Gaal ügyvezetői kinevezését, majd a helyzet annyira elmérgesedett, hogy áprilisban lemondott. A végeredmény? Cruyff a mexikói Guadalajara tanácsadója lett (majd kirúgták decemberben), Van Gaal júliustól a holland válogatott szövetségi kapitánya, az Ajaxnál pedig továbbra sem tudják, mivel tudnák megidézni a klub legdicsőbb napjait – kérdés, az amszterdami óriás mikor tud ismét meghatározó lenni az európai futballban.

NEM BÉKÉLTEK MEG – LENGYEL ÉS OROSZ FANATIKUSOK A 2012-ES EB-N

A két ország történelmi ellentétei és a helyi huliganizmus erőssége miatt jól gondolták azok, akik robbanásveszélyesnek hitték a 2012-es Európa-bajnokságon a lengyel–orosz csoportmeccset. Varsóban több ezres orosz menet indult a Nemzeti Stadion felé, ez (meglepő?) nem tetszett a lengyel huligánoknak, a provokációk vége hazai attak és összecsapás-sorozat lett, amelybe persze az oszlató rendőrség is beszállt könnygázzal, vízágyúkkal és gumilövedékekkel. Majd' kétszáz rendbontót tartóztattak le (egy magyart is előállítottak), száznegyvenen szorultak orvosi ellátásra.

Az orosz drukkerek a két csapat meccsén egy harcost ábrázoló, „EZ OROSZORSZÁG!” feliratú óriás drapival nyitottak, ezen kívül maga a találkozó viszonylag békésen lezajlott. A kötelező utójáték (kiutasítások, felháborodás, UEFA-vizsgálat, bocsánatkérés) sem maradhatott el.

A 2018-as, oroszországi vb-re alighanem még jobban „felgyúrják” magukat az orosz hoolok (no meg a lengyelek – ha kijutnak – készülhetnek egy visszavágóra), igaz, a Duma már most huligánellenes javaslatokról egyeztet, és drákói törvényeket ígér. Kérdés, hogy mi lesz ennek a foganatja: a szurkolói erőszak nem tűnik el a stadionokból, a rasszizmus-ellenes kampányok hatékonyságát pedig a Zenit szurkolói csoportjának decemberi nyílt levele is jelezte: a tagok egyszerűsítve azt fejtették ki, hogy ők nem rasszisták, csak nem szeretnek látni feketéket, ázsiaiakat, melegeket, dél-amerikaiakat a szentpétervári klub környékén. Másként: ha valaki nem orosz, szláv testvér, balti vagy skandináv, akkor méltatlan Pétervár nagyszerűségére és lehetőleg takarodjon.

Egyenes beszéd, annyi szent.

RASSZISTA-E TERRY?

Ha már rasszizmus. 2011. november 2-án a rendőrség nyomozást indított, miután a videofelvételek azt sugallták, hogy John Terry, a Chelsea védője a „kib.szott fekete p.cs” kifejezéssel illette Anton Ferdinandot, a QPR játékosát. Terryt kihallgatták, megvádolták, 2012 februárjában az FA megfosztotta az angol válogatott csapatkapitányi karszalagjától is. Az ügy áldozata lett Fabio Capello szövetségi kapitány – az olasz szakember megelégelte, hogy az angol szövetség átnyúlt a feje fölött egy bizalmi kérdésben, és lemondott.

Terry tárgyalása 2012 júliusában kezdődött meg, a játékos nem vallotta magát bűnösnek. A bíróság megállapította, hogy az inzultusokat senki nem hallotta, de Terry elismerte, a „kib.szott fekete p.cs” és a „kib.szott p.csfej” kifejezéseket is alkalmazta, és ezt két, szájról olvasó szakértő is megerősítette. A bíróság ugyanakkor azt nem látta bizonyíthatónak, hogy Terry rasszista inzultust követett el, vagy csak indulatosan reagált egy korábban elhangzott provokációra.

Terryt felmentette a bíróság, majd megvádolta az FA, amely szeptember végén bűnösnek találta „ellenfél inzultálásában”, eltiltotta és megbüntette. A védő időközben bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól. A bírósági döntést, az FA fegyelmi döntéseit, a Chelsea-t és magát Terryt is számosan kritizálták – az ügy szinte mindenkiben rossz szájízt keltett.