Argentína: „Messi nem méltó a csapatkapitányi karszalagra”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 15:13
null
Lionel Messi „csak”egy olimpiát tudott nyerni az argentin válogatottal (Fotó: Reuters)
Érdekes témát boncolgatott a legnagyobb példányszámban megjelenő argentin sportlap, az Olé publicistája, Leo Farinella.

 

 

Argentína a hétvégén elveszítette a Copa América fináléját a házigazda Chile ellen. Így 12 hónapon belül már a második nagy döntőben maradt alul, 2014 nyarán a világbajnoki finálé helyszínét hagyták el lógó orral Messiék.

Az újabb elbukott döntő után az argentin sajtó és közvélemény a felelősöket keresi. Elsősorban Tata Martino szövetségi kapitány nyakába varrják az ezüstérmet, mondván, nem a megfelelő taktikát és nem a megfelelő játékosokat használta.

A fent említett Leo Farinella a korábbi Barca-tréner egy másik hibásnak vélt húzására világított rá, méghozzá arra, hogy Lionel Messinek adta a csapatkapitányi karszalagot.

„A csapat nem nőtt fel a döntőhöz kellő mértékben. Elsősorban a csapatkapitány, Lionel Messi, aki ábrándozva járkált a pályán – írja. – Itt az idő, hogy összeszorítsuk a fogainkat, és elkezdjük felépíteni a csapatot Javier Mascherano képére. A csapatkapitányi karszalag rossz ember karján van. Elég volt ebből. A világ legjobb játékosa nem képviseli, nem viszi vezérként a hátán a csapatot a legfontosabb pillanatokban. Szombati teljesítménye értékelhetetlen volt.

Természetesen vannak olyan napok, amikor semmi sem jön össze, és vannak olyanok is, amikor minden. De egy csapatkapitány nem engedheti meg magának, hogy magába fordulva sétálgasson a pályán, miközben a társai foggal-körömmel küzdenek a kitűzött cél elérése érdekében.”

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Almada bombagólja döntött, Uruguayban győzött Argentína

Foci vb 2026
2025.03.22. 07:38

Messi nem lép pályára a következő vb-selejtezőkön

Minden más foci
2025.03.17. 18:14

Suárez és Messi góljaival jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2025.03.14. 10:11

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 14:36
Ezek is érdekelhetik