Dalglish: Lesz kézfogás Suárez és Evra között

Vágólapra másolva!
2012.02.11. 12:11
null
Patrice Evra és Luis Suárez újra összecsaphat egymással (Fotó: Action Images)
Címkék
Szombaton a Manchester United a Liverpoolnak, a Schalke pedig a Mönchengladbachnak vághat vissza a hazai kupában elszenvedett vereségért. A Milan labdarúgócsapatára nehéznek ígérkező udinei kirándulás vár, míg a Barcelona Pamplonában próbál javítani a siralmas idegenbeli mérlegén.

 

PREMIER LEAGUE

A szombat kora délutáni Manchester United–Liverpool rangadó kapcsán a legtöbben Luis Suárezről és Patrice Evráról beszélnek. Az uruguayi támadó már letöltötte a nyolcmeccses eltiltását, melyet a francia védőre tett rasszista megjegyzései miatt kapott, így újra ott lehet a „vörös ördögök” ellen a pályán.

A Liverpoolt irányító Kenny Dalglish biztos benne, hogy Suárez lezárta magában a történteket, és profin viselkedik majd.

„Az emberek már most a meccs előtti pillanatokkal foglalkoznak, de beszéltünk vele, tudom, hogy Luis kezet fog majd Patrice Evrával és a többi manchesteri játékossal” – mondta a „vörösök” menedzsere.

Sir Alex Ferguson szintén úgy véli, hogy túl nagy feneket kerítenek az ügynek, amin ő már rég túllépett.

„Még csak nem is gondolok erre – mondta a skót szakember a két játékos kezdés előtti találkozásáról. – Sosem foglalkoztatott a dolog, csak a mérkőzésre koncentrálunk.”

A Unitednek van miért visszavágnia, két hete ugyanis éppen a Liverpool búcsúztatta az FA-kupától egy 2–1-es hazai győzelemmel.

 

SERIE A

Három mérkőzés óta nyeretlen a Milan, Massimiliano Allegri szerint azonban nem kell kongatni a vészharangokat. A Juventus elleni hétközi kupakudarc után ezúttal egy másik „zebracsapattal”, az Udinesével találkoznak a piros-feketék.

„Abszolút – válaszolta szarkasztikusan Allegri arra a kérdésre, hogy csapata krízisben van-e. – Továbbra is három fronton állunk, még ha a Juve elleni kupapárharc első felvonását el is vesztettük. Keveset kell beszélnünk, többet dolgoznunk, és az eredmények is jönnek majd. Azt nem mondom, hogy ha megverjük az Udinesét, akkor megnyerjük a scudettót, de hogy a végén harcban leszünk a Juventusszal a bajnoki címért, abban biztos vagyok.”

A Milant rengeteg sérülés hátráltatja, míg Zlatan Ibrahimovic most kezdi meg a hárommeccses eltiltásának letöltését. Az Udinese edzője, Francesco Guidolin ennek ellenére egyáltalán nem gondolja, hogy könnyű összecsapás vár rájuk.

„Azt mondják, ez a Milan nem ugyanaz a hiányzói nélkül? Azt mondom erre, hogy én az igazi Milanra számítok. Ha nem koncentrálunk százszázalékosan, nem játszunk jól, akkor nagyon megnehezítjük a dolgunkat, mivel én nem hiszek ebben a tartalékos Milan szövegben. Akármit is mondanak nekem, nem dőlök be neki. Kőkemény mérkőzés lesz, a többi csak duma” – fogalmazott Guidolin, akinek csapata győzelem esetén pontszámban beérné a címvédő lombardokat.

 

BUNDESLIGA

A közelmúlt statisztikája alapján nem sok jóra számíthatnak a Schalke szurkolói, amióta ugyanis a Mönchengladbach 2008-ban visszatért az első osztályba, mind a három alkalommal legyőzte hazai pályán a gelsenkircheni alakulatot. A Schalke viszont kifejezetten jó formában van, a legutóbbi, Mainz elleni döntetlenjét megelőző öt bajnokiját megnyerte. A két gárda decemberben a Német Kupában találkozott egymással, akkor a Gladbach 3–1-re nyert hazai pályán, miközben a Schalkéből Jermaine Jonest és Klaas-Jan Huntelaart is kiállították.

„Remélem, nem követjük el ugyanazokat a hibákat, és tizenegy emberrel fejezzük be a meccset. Türelmesnek kell lennünk, és csapatként jól védekeznünk, hogy elkerüljük a Gladbach villámgyors kontratámadásait” – nyilatkozta a Schalkét irányító Huub Stevens.

 

PRIMERA DIVISIÓN

Az izomhúzódásából felépült Pedro a Barcelonával tarthatott Pamplonába, a múlt héten térdsérülést szenvedő Sergio Busquets viszont nem jött rendbe. Az Osasuna ellen a Barca középpályájáról hiányzik majd a mali Seydou Keita is, aki ma este bronzmérkőzést vív Ghána ellen az Afrika-kupán.

A katalánok az idény során negyedszer találkoznak a pamplonai csapattal, amelyet eddig mind a háromszor megvertek. A Király-kupából 6–1-es összesítéssel búcsúztatták szombat esti vendéglátójukat, a bajnokságban pedig 8–0-ra páholták el őket a Camp Nouban, így joggal reménykedhetnek benne, hogy javítanak igen gyenge idegenbeli mérlegükön: ebben a szezonban a Barca a tíz bajnokijából csak négyet nyert meg öt döntetlen és egy vereség mellett.

A SZOMBATI PROGRAM
PREMIER LEAGUE, 25. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool 13.45 (tv: Digi Sport)
Blackburn–Queens Park Rangers 16.00
Bolton–Wigan 16.00
Everton–Chelsea 16.00 (tv: Digi Sport Plus)
Fulham–Stoke 16.00
Sunderland–Arsenal 16.00
Swansea–Norwich 16.00
Tottenham–Newcastle 18.30 (tv: Digi Sport)
BUNDESLIGA, 21. FORDULÓ
Dortmund–Leverkusen 15.30 (tv: Eurosport2)
Bayern München–Kaiserslautern 15.30
Bremen–Hoffenheim 15.30
Mainz–Hannover 15.30
Stuttgart–Hertha 15.30
Mönchengladbach–Schalke 18.30 (tv: Eurosport2)
PRIMERA DIVISIÓN, 23. FORDULÓ
Racing Santander–Atlético Madrid 18.00
Osasuna–Barcelona 20.00 (tv: Sport2)
Betis–Athletic Bilbao 22.00 (tv: Sport2)
SERIE A, 23. FORDULÓ
Udinese–Milan 18.00 (tv: Digi Sport Plus)
Cagliari–Palermo 20.45 (tv: Digi Sport)

A TABELLÁKAT ITT TALÁLJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik