De hol a jelentés, elvtársak? – Mezey György és a mexikói világbajnokság

Következett tehát Mexikó. Az 1986-os világbajnokságról, a magyar válogatott vesszőfutásáról cikk, vélemény, mint égen a csillag, sem kedvem, sem tisztem beleszállni a szóáradatba, s nem mellesleg ezeken a hasábokon a kapitány, Mezey György a főszereplő.

Aki óva intett mindenkit, hogy első csoportmeccsünket, a Szovjetunió ellenit állítsa a középpontba. Nem érdemes, mert „ugyanúgy járhatunk, mint nyolc éve Argentínában, ahol az első fellépés alkalmával vereséget szenvedett, és utána összeroppant a csapat. A lényeg a továbbjutás a legjobb tizenhat közé, s ezt három mérkőzésen kell kiharcolni.” Mezey azt is többször elmondta, hogy a Szovjetunióban jobb a futball, mint nálunk, „szerintem legalább ötven olyan labdarúgót tudnának felsorakoztatni, aki a világ legjobbjai közé tartozna”.

Annyival persze nem voltak jobbak, hogy 6–0-ra győzzenek le bennünket, úgy, hogy a szünetben, 0–3-nál kiderült Mezeynek, hogy: „Tovább itt már nem lehetett szó taktikáról... Egy hitét vesztett, knockoutolt társaság rettenetesen küszködött, hogy tekintélyét visszaszerezze.”

Itthon még nem indult el a gyalázkodás, mindenki (ki)várt, s utána nem érdekelte őket a személyes oldal: nincs rosszabb egy edző életében, amikor egyik pillanatról a másikra omlik össze a szakmai világa. Ezek után a Kanada elleni győzelem (2–0) kifejezetten értékes volt. „Egy földre került társaságnak sikerült feltápászkodnia, először is saját magát legyőzve és, mint tudjuk, ez a legnehezebb. Ráadásul nem játszottunk ellenük rosszabbul, mint a franciák vagy a szovjetek” – így Mezey. A franciák ellen egy 1–0-s vereség is elég lett volna a továbbjutáshoz, de ez utólag derült ki, ezért úgy futottak ki a fiúk, hogy döntetlen kell. A vége 0–3, kiestünk és itthon máris állt a bál.

„Nagyon nehéz magyarázatot és ilyen rövid távlatból nézve észszerű indokot találni a csapat szereplésére. Most pillanatnyilag képtelen is lennék rá” – mondta a hazaindulás előtt a kapitány, kérve az újságírókat, hogy inkább kérdezzenek. A kérdések a felszínen mozogtak (összeállítás, cserék, a csapat elzárása a külvilágtól), miközben a lényeg – Mezey későbbi megfogalmazásában: „Csak erkölcsileg, szakmailag teljesen felkészült játékosok számíthatnak biztos sikerre, a magyar labdarúgás nem készíti fel a játékosokat erre. Lehet, hogy tévedtem, ilyen vagy olyan összeállítási vagy cserekérdésben, bár valamennyit munkatársaimmal és a főtitkárral mindig alaposan megbeszéltem – de ezek csak feltevések és részletkérdésnek számítanak.”

A kapitány szerződése lejárt, Kuvaitban vállalt munkát (1986–1988) előbb válogatott, majd klubedzőként, de indulás előtt még sárba taposták a sajátjai – az MLSZ, a sporthivatal.
Vizsgálatot indítottak, mintha bűncselekmény történt volna, miközben csak annyi, hogy a futballválogatott nem állt helyt a világbajnokságon. A vádaskodások hangvételére jellemző: „Már Kuvaitban olvastam Géczy István képviselő nyilatkozatát, e szerint »Mezeyt nem kellett volna külföldre engedni, nem látta el feladatát, nem adott le jelentést, nem fejezte be a munkáját...«” – írja Mezey, s nem véletlen, hogy honatyaként és nem válogatott futballistaként (23) említi Géczit.

Miközben a jelentését annak rendje és módja szerint letette az asztalra a kapitány, a vizsgálat eredményeit 1986. július 21-én tárgyalta az MLSZ elnöksége. Különösebb szakmai értéke nem volt a megbeszélésnek, Buda István („A jelentése takarja a hibákat!”), Zalka András („Még egyszer kérdezem Mezeyt, mi volt a közvetlen hiba...”), Juhár Zoltán („Ha az őszinte szót azonnal elmondták volna, jobb lett volna!”) vagy éppen Terpitkó András („A szövetségi kapitány igényelje a kollektíva véleményét, támaszkodjon az elnökség véleményére... Tisztázandó, hogy az elnökség van alárendelve a szövetségi kapitánynak, vagy fordítva?”) hozzászólása nem vitte előre a magyar futball ügyét. Még önigazolásnak is gyenge volt.

A válogatott pedig nem lett jobb. Amikor itthon 4–0-ra kikapott Ausztriától, Somogyi Jenő lemondott az MLSZ elnöki pozíciójáról, és – mindmáig megmagyarázhatatlan logikával – közéleti triumvirátus került a szövetség élére: Tisza László (OTP-vezérigazgató), Vadászi Tibor (a néphadsereg csoportfőnöke) és Varga Miklós (vízügyi államtitkár).

A sporthivatalt átszervezték, Buda István ment, Deák Gábor jött, s már hívta is vissza szövetségi kapitányként Mezey Györgyöt 1988 nyarán. Biztató kilátásokkal. „Átmeneti időszak előtt állunk, ez eltart november végéig, december elejéig legkésőbb, ez idő alatt valahogy össze kell eszkábálni a csapatot, hogy versenyben legyünk a vb-kijutásért. Közben nyugodtan előkészítitek az új MLSZ-t, kiválasztjátok azokat a vezetőket, akiket valóban alkalmasnak tartotok és akikkel együtt tudtok dolgozni egy hosszútávú fejlesztésben. Új alapokra kell helyezni a magyar labdarúgást” – hallhatta.

Mezey igent mondott, hatéves szerződést kötött az MLSZ-szel, azzal a kikötéssel, hogy decemberben felbonthatja a megállapodást.

És elkezdődött a munka. Linzben döntetlen Ausztriával (0–0), a Népsport szerint, „ha nem is lehetünk különösebben boldogok a Linzben mutatott játékkal és az eredménnyel, mégis meg kell állapítanunk, ebben a magyar csapatban jóval több volt az elképzelés, mint az utóbbi idők válogatottjaiban”, majd győzelem Izlandon (3–0) szeptember végén, amikor Mezey kénytelen volt megállapítani, hogy a közéleti triumvirátus balfogás, „formális az irányítás, széteső az MLSZ tevékenysége, mert két fontos tárgyalás között a kávészünetben nem lehet egy ilyen óriási gondokkal küzdő és alapvető változások előtt álló sportágat irányítani”.

Ezután tétmeccs, az Észak-Írország elleni vb-selejtező következett a Népstadionban, a csapatban nyolcan voltak, akik Mexikóban is. Vincze István 85. percben lőtt góljával 1–0-ra nyert a válogatott. Mezey lelkes volt („Törekvő, lelkes gárda alakul, amelyből – ezt hittel vallom – jobb csapatunk lehet, mint amilyen Mexikó előtt volt!”), ugyanakkor nyitott szemmel járt: „A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a válogatott felkészítése csak az egyik fontos feladat. De a magyar futball jövőjét illetően még ennél is fontosabb, hogy az MLSZ elnöksége által elfogadott hosszú távú fejlesztési program nagy lendülettel induljon be! Mert a válogatott eredményessége elsősorban a maroknyi vezetői stáb bőrére megy. De a mindent átfogó fejlesztés a sportágéra!”

Látta tehát, hogy hiába ígért az államtitkár nyáron fűt-fát, csak nem mozdul semmi. Ráadásul kipattant az újabb bundabotrány. „Érdekes, eddig csak az én kapitányságom alatt robbant ki a magyar labdarúgásban bunda ügy!?” – kiáltott fel keserűen, innen kezdve pedig nem lehetett szó jelentős szakmai munkáról. Edzésről elvitt játékosok, előzetesből beugró futballisták, s közben szájtépés a tisztaságról, a rendről. Felrémlik előtte 1984, és az akkori tanulságok: „Nem vagyok híve a kirakatpereknek. Már akkoriban bizonyítható lett volna ugyanis, hogy tömegesen vannak hasonló ügyekbe keveredett játékosok és vezetők. (...) Lehet, hogyha akkor végigviszik a vizsgálatot, ma más a helyzet.”

Görögországtól barátságoson kaptunk ki 3–0-ra, majd az újabb vb-selejtezőn blama Málta ellen (2–2), ám ez nem volt meglepő, emlékezve a közegre.

Eljött a december, s döntenie kellett: folytatja-e? Páncsics Miklós főtitkártól megkérdezte, hogyan áll a bundaügy („Nem tudom...”), milyen lesz az új MLSZ-koncepció („Most van kidolgozás alatt”), mi lesz a triumvirátussal („Meghosszabbítják a mandátumát”), ezek után a tervezett edzőközpontról nem is érdeklődött.

Látta, hogy nincs garancia semmire – lemondott. „Életem két sorsdöntő napján két világhírű musicalt láttam: 1983-ban, a kapitányi kinevezésem estéjén a Jézus Krisztust a Szigeten. Végigéltem a Szupersztár keresztre feszítését; majd 1988. december 19-én, lemondásom estéjén a Rock színház előadását, A nyomorultakat” – írja könyvében.

(A következő részben: Magyar profik, magyaros eredmények)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 9-i lapszámában jelent meg.)