Későn ébredt az MU, a Real Madrid lett Európa királya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 20:35
null
Isco szerezte a Real második gólját (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája legutóbbi két kiírását megnyerő Real Madrid sikerével zárult az európai Szuperkupáért zajló összecsapás, a spanyolok 2–1-re megverték az Európa-liga-győztes Manchester Unitedet.

„Nyilvánvaló a különbség a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztese között, de nyerni akarunk” – vezette fel a szezont gyakorlatilag megnyitó európai Szuperkupa-meccset José Mourinho, a Manchester United menedzsere. Bár dicséretes volt a portugál szakember hozzáállása, az előjelek közel sem a „vörös ördögök” mellett szóltak: Mourinho még sohasem tudott nyeri a Real Madrid ellen, egy döntetlen mellett három vereségre futotta a kedd esti meccset megelőzően. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a legutóbbi nyolc alkalomból hétszer spanyol csapat nyerte meg a Szuperkupát.

A statisztika persze önmagában mit sem ér, tudta ezt a Real is, amely gyorsan magához ragadta a kezdeményezést. Az első lehetőség ennek ellenére az angolok előtt adódott, a másik két nyári szerzeményhez, Victor Lindelöfhöz és Nemanja Maticshoz hasonlóan a kezdőcsapatban helyet kapó Romelu Lukaku a rosszul kijövő Keylor Navas elől fejelte el a labdát az 1. percben, a madridiak szerencséjére nem lett nagyobb veszély a helyzetből.

A spanyolok Gareth Bale révén majdnem góllal válaszoltak a manchesteri lehetőségre, a walesit azonban meglepte, hogy megtalálta őt a labda, így a kapu mellé pöckölt az ötösről.

A 16. percben Toni Kroos sarokrúgása után Casemiro a lécről visszapattanó fejessel jelezte, hogy támadásban is figyelni kell rá, ennek nyomatékosításaképpen néhány perccel később megszerezte a vezetést csapatának: bár Isco beívelését még blokkolták az MU-sok, a labda Dani Carvajalhoz került, a spanyol bekk pazarul tálalt a brazil középpályás elé, aki szép mozdulattal továbbította a labdát a bal alsóba – tegyük hozzá, erősen lesgyanús helyzetből (1–0)… A Real egyébként sorozatban a 66. tétmeccsén talált be, ez topligás futórekord.

A hajrában Karim Benzema lövése, valamint Lukaku fejese okozott némi riadalmat, újabb gól azonban nem született a szünet előtt, amelyre megérdemelten mehetett Zinédine Zidane legénysége egygólos előnnyel.

A második félidőre már Marcus Rashford is kifutott a pályára, Jesse Lingardot váltotta. Az angol támadó nagy kedvvel vetette be magát a játékba, szegényt Carvajalt úgy megkeverte, hogy a Real védője bizonyára azt hitte, ismét Martiallal van dolga.

Bár a cselsorozat zseniális volt, sokra nem ment vele az MU, nem úgy, mint az ellenfél Isco és Bale kényszerítőjével: a két madridi nagyszerű összjátékát követően előbbi kapta meg a labdát hat méterre a kaputól, és nem is hibázta el a ziccert, higgadtan a bal alsóba lőtt (2–0).

A manchesteriek szinte rögtön egyenlíthettek volna, Paul Pogba azonban nagy helyzetben nem túl jó fejessel tesztelte Navast, Lukaku viszont még ennél is nagyobb helyzetet hibázott el, amikor a kipattanót az égbe bombázta.

Nem sokon múlt, hogy Bale újabb góllal lezárja a trófea sorsát, a walesi azonban a lécre bombázott, ez pedig különösen fájó lehetett a Madridnak, mivel az újabb helyzetét már nem hibázta el Lukaku: Matics lövését rossz helyre ütötte Navas, pont a középen ólálkodó belga elé, aki közeli találatával visszahozta a manchesteri reményeket (2–1). Lukaku egyébként az ötödik belga játékos, aki betalált egy európai Szuperkupa-meccsen.

A szépítés után fellelkesült Mourinho együttese, érezte is Zidane, hogy frissítenie kell csapatán, így beküldte Marco Asensiót és Lucas Vázquezt is. A hajrára ennek ellenére kissé leült a játék, ivószünet, valamint ápolás miatt is állt a játék, így a manchesteriek nem tudtak igazán lendületbe jönni. Esély így is adódott az egyenlítésre, viszont Rashford ziccerénél Navas – némiképp jóvátéve korábbi hibáját – óriási bravúrral az alapvonalon túlra tolta a labdát.

A hajrában – melyben már a csereként beállt Cristiano Ronaldo is részt vett – itt is, ott is akadt lehetőség, de a gól elmaradt, így a Real Madrid nyerte meg az európai Szuperkupát, története során negyedszer. Zidane lett az első, aki játékosként és vezetőedzőként is két alkalommal hódította el a trófeát, míg a Real sorozatban 11. nemzetközi döntőjét vívta meg sikerrel – legutóbb 2000-ben, a Boca Juniors elleni Interkontinentális kupán vallott kudarcot.

Mourinho tehát negyedik európai Szuperkupa-meccsét is elbukta, és továbbra is nyeretlen korábbi csapata ellen. A kudarc feledtetésére nem kell sokat várnia, a Manchester United vasárnap a West Ham United ellen kezdi meg a Premier League 2017–2017-as kiírását. Az európai Szuperkupát címvédőként mindössze harmadik együttesként megnyerő Real legközelebb az FC Barcelona elleni spanyol Szuperkupa-találkozókon lép pályára.

EURÓPAI SZUPERKUPA
REAL MADRID (spanyol)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–1 (1–0)

Szkopje, II. Philipposz Nemzeti Stadion. Vezette: Gianluca Rocchi (olasz)
Real Madrid: K. Navas – Carvajal, Varane, S. Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Isco (Lucas Vázquez, 74.), Kroos – Bale (Marco Asensio, 74.), Benzema (Cristiano Ronaldo, 83.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Manchester United: De Gea – A. Valencia, Lindelöf, Smalling, Darmian – Ander Herrera (Fellaini, 56.), Pogba, Matics – Mhitarjan, R. Lukaku, Lingard (Rashford, a szünetben). Menedzser: José Mourinho
Gólszerző: Casemiro (24.), Isco (52.), ill. R. Lukaku (62.)

Legfrissebb hírek

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
2 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48

Kétgólos hátrányból pontot mentett az MU az Everton ellen

Angol labdarúgás
2025.02.22. 15:38

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00
Ezek is érdekelhetik