A négymeccses győzelmi sorozatban lévő Newcastle United a három mérkőzés óta nyeretlen Manchester Unitedet fogadta. A hazaiaknál Eddie Howe vezetőedző kórházba került, Jason Tindall és Robert Jones meccseltek, a Manchester United elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón is Tindall vett részt. A vendégeknél a hétközben a Lyon ellen kétszer is hibázó André Onana nem utazott el a csapattal.
Vezetőedzője nélkül is jól kezdtek a hazaiak, Joelinton már a második percben vezetést szerzett, ám ezt les miatt még érvénytelenítette a játékvezető. A félidő közepén Alexander Isak felpörgette a labdát, majd a védők mögé bemozduló Sandro Tonalihoz emelt, aki jobbal kapásból a jobb alsóba talált. A félidő vége előtt az első komolyabb lehetőségét gólra váltva egyenlített a Manchester. Jobb oldali támadás végén Diogo Dalot Alejandro Garnachóhoz passzolt, aki jobb külsővel gurított a hosszú alsó sarokba (1–1).
A második játékrészben már teljes mértékben a Newcastle akarata érvényesült. Harvey Barnes negyedóra leforgása alatt duplázott, előbb közelről talált kapásból a kapuba, majd egy szóló végén lőtt a bal kapufa mellé. Ezzel Alan Shearer után ő lett a második Newcastle-játékos, aki duplázott az MU ellen a PL-ben. A 77. percben egy labdaeladást követően Bruno Guimaraes állította be a 4–1-es végeredményt. A Newcastle győzelmével a negyedik helyre ugrott, míg a Manchester maradt a 14., és vereséggel hangolt a Lyon elleni El-visszavágóra.
ANGOL PREMIER LEGUE
32. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Newcastle United–Manchester United 4–1 (Tonali 24., Barnes 49., 64., Bruno Guimaraes 77., ill. Garnacho 37.)
Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur 4–2 (Ait Nouri 2., Spence 38. – 11-esből, Larsen 64., Cunha 86., ill. Tel 59., Richarlison 85.)
Chelsea–Ipswich Town 2–2 (Tuanzebe 46., Sancho 79., ill. Enciso 19., Johnson 31.)
Liverpool–West Ham United 2–1 (L. Díaz 18., Van Dijk 89., ill. Robertson 86. – öngól)
HÉTFŐN RENDEZIK
21.00: Bournemouth–Fulham (Tv: Match4)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Brentford 1–1 (Partey 61., ill. Wissa 74.)
Manchester City–Crystal Palace 5–2 (De Bruyne 33., Marmus 36. Kovacic 47., McAtee 56., O'Reilly 79., ill. Eze 8., Richards 21.)
Brighton & Hove Albion–Leicester City 2–2 (Joao Pedro 31., 55. – mindkettőt 11-esből, ill. Mavididi 38., Okoli 74.)
Nottingham Forest–Everton 0–1 (Doucoure 90+4.)
Southampton–Aston Villa 0–3 (Watkins 73., Malen 79., McGinn 90+4.)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Liverpool | 32 | 23 | 7 | 2 | 74–31 | +43 | 76 |
2. Arsenal | 32 | 17 | 12 | 3 | 57–27 | +30 | 63 |
3. Nottingham Forest | 32 | 17 | 6 | 9 | 51–38 | +13 | 57 |
4. Newcastle | 31 | 17 | 5 | 9 | 56–40 | +16 | 56 |
5. Manchester City | 32 | 16 | 7 | 9 | 62–42 | +20 | 55 |
6. Chelsea | 32 | 15 | 9 | 8 | 56–39 | +17 | 54 |
7. Aston Villa | 32 | 15 | 9 | 8 | 49–46 | +3 | 54 |
8. Fulham | 31 | 13 | 9 | 9 | 47–42 | +5 | 48 |
9. Brighton & Hove Albion | 32 | 12 | 12 | 8 | 51–49 | +2 | 48 |
10. Bournemouth | 31 | 12 | 9 | 10 | 51–40 | +11 | 45 |
11. Brentford | 32 | 12 | 7 | 13 | 52–48 | +4 | 43 |
12. Crystal Palace | 31 | 11 | 10 | 10 | 41–40 | +1 | 43 |
13. Everton | 32 | 8 | 14 | 10 | 34–38 | –4 | 38 |
14. Manchester United | 32 | 10 | 8 | 14 | 38–45 | –7 | 38 |
15. Tottenham | 32 | 11 | 4 | 17 | 60–49 | +11 | 37 |
16. Wolverhampton | 32 | 10 | 5 | 17 | 47–61 | –14 | 35 |
17. West Ham | 32 | 9 | 8 | 15 | 36–54 | –18 | 35 |
18. Ipswich Town | 32 | 4 | 9 | 19 | 33–67 | –34 | 21 |
19. Leicester City | 32 | 4 | 6 | 22 | 27–72 | –45 | 18 |
20. Southampton | 32 | 2 | 4 | 26 | 23–77 | –54 | 10 |