Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.04.14. 18:19
Virgil van Dijk (a levegőben) gólja kellett a Poolnak a West Ham legyőzéséhez (Fotó: Getty Images)
Már csak idő kérdése, mikor biztosítja be matematikailag is az angol labdarúgó Premier League aranyérmét a Liverpool, amelyből szerződéshosszabbítás előtt álló csapatkapitánya szerint a következő idényben még jobb csapat válhat.

Mohamed Szalah után egy másik kulcsember, Virgil van Dijk is meghosszabbíthatja szerződését a „vörösökkel”, erről maga a játékos beszélt az újságíróknak – írja a Liverpool honlapja.

„A múlt héten már beszéltem róla, hogy történt előrelépés az ügyben. Meglátjuk, mi lesz a héten, most a Hillsborough-tragédia évfordulója a legfontosabb, illetve a Leicester elleni mérkőzés, aztán majd visszatérhetünk a dologra. Nem tudom. Tudom, de nem tudom” – titokzatoskodott a csapatkapitány.

A Pool négyese örömét fejezte ki Szalah szerződéshosszabbítása miatt, és kijelentette: biztos benne, hogy a már borítékolható bajnoki címen túl a csapat jó pár trófeával gazdagodik a következő néhány évben.

„Úgy vélem, egészen biztos, hogy még tovább tudunk fejlődni, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, milyen minőséget képvisel a Premier League. Egészen elképesztő, hogy gyakorlatilag bárki legyőzhet bárkit” – mondta Van Dijk, aki szerint a nyári felkészülés zavartalan lehet, ellentétben az előző évivel, amikor Arne Slot személyében új menedzser érkezett a csapathoz.

„Most végre lesz időnk edzőtáborba menni, így arra is, hogy alaposabban megismerjük a menedzser elképzeléseit, ami egészen biztosan jó tesz majd a fejlődésünknek, és még kiegyensúlyozottabbak lehetünk, mint eddig” – elmélkedett a holland.

A Liverpool hat fordulóval a bajnokság vége előtt 13 ponttal vezet a második Arsenal előtt. Már most vasárnap Szoboszlaiék fejére kerülhet a korona, ha nyernek Leicesterben, az „ágyúsok” pedig kikapnak idegenben az Ipswichtől. Mindez a múlt hétvégi, West Ham United elleni 2–1-es hazai győzelemnek is köszönhető, a meccsen épp Van Dijk fejelte a győztes gólt a 89. percben.

„Nagy siker volt, mert sikerült előrelépnünk. Természetesen mindannyian tudtuk, hogy az Arsenal előző nap pontokat vesztett, és ha mi is így tettünk volna, az nem használt volna senki moráljának, aki kapcsolatban áll a klubbal. A szöglet előtt felnéztem az órára, de még nem írták ki, mennyi lesz a hosszabbítás, lehetett még hátra úgy öt-hat perc. Az Anfield segít, ha nyomást gyakorolsz az ellenfélre, márpedig mi ezt tettük. A gól után még gondoskodnunk kellett arról, hogy ne kapjunk még egyet, de keményen melóztunk, és megszereztük a három pontot” – idézte fel az utolsó pillanatokat a „cséká”.

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.13. 08:29

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26
Ezek is érdekelhetik