Felkészülés: a Dortmund nagyon elverte az MU-t – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.22. 16:27
null
A német csapatnál volt csak ok az örömre (Fotó: Action Images)
A Borussia Dortmund a Kínában zajló Nemzetközi Bajnokok Kupája (International Champions Cup) felkészülési torna keretében 4–1-re legyőzte a Manchester Unitedet.

Az esti időpont ellenére is nagy melegben, valamint telt ház, 60 ezer néző előtt rendezték meg a mérkőzést Sanghajban. Aki szoros meccsre készült, annak csalódnia kellett, a Dortmund már a félidőben két góllal vezetett. Gonzalo Castro egy kapu előtti kavarodást követően, míg Pierre-Emerick Aubemayang büntetőből volt eredményes.

A német csapat a folytatásban sem állt le, Castro és Ousmane Dembélé is álomgólt szerzett. Előbbi szép cselsorozat után talált be, a francia távolról lőtt szépségdíjas találatot. A kettő között még az éppen a Dortmundtól érkező Henrih Mhitarjan tudott szépíteni.

A felkészülési torna harmadik résztvevője a Manchester City, három nap múlva a két angol csapat találkozik, majd július 28-án a Dortmund és a City összecsapásával alakul ki a végeredmény.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MANCHESTER UNITED–BORUSSIA DORTMUND 1–4 (0–2)

Sanghaj Stadium, 60 ezer néző.
MANCHESTER UNITED: Johnstone (Romero, 46.) – Valencia (Pereira, 75.), Bailly, Jones (Rojo, 46.), Shaw – Blind (McNair, 66.), Herrera – Mata, Mhitarjan (Januzaj, 66.), Lingard (Young, 46.) – Depay (Rashford, 46.)
DORTMUND: Weidenfeller – Passlack (Larsen, 46.), Papasztatopulosz (Bartra, 61.), Bender (Merino, 61.), Schmelzer (Burnic, 61.) – Castro, Rode (Sahin, 61.) – Ramos (Pulisic, 61.), Kagava (Leitner, 61.), Dembélé (Hober, 61.) – Aubameyang (Mor, 61.)
G: Mhitarjan (59.), ill. Castro (19., 86.), Aubameyang (36. – 11-esből), Dembélé (57.)

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 13:15

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 07:38
Ezek is érdekelhetik