FIFA: Blattert tisztázták, korábbi elnökjelölt riválisát felfüggesztették

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.29. 19:50
Címkék
Joseph Blatter elnököt tisztázta, míg a szerdai tisztújító közgyűlés előtt három nappal az elnökjelöltségtől visszalépett Mohamed Bin Hammamot ideiglenesen felfüggesztette vasárnap a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága.

A testület Blatterre vonatkozó felmentő ítélete azt jelenti, hogy a terveknek megfelelően szerdán megtartják az elnökválasztást, amelyen Blatter immár egyedüli jelöltként indul, így vélhetően negyedszer is megkapja a küldöttektől a bizalmat.

Bin Hammam, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség katari elnöke és Jack Warner FIFA-alelnök, egyúttal az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnöke viszont teljes FIFA-vizsgálat elé néz, s annak lezárultáig az etikai bizottság felfüggesztette tagságukat.
Bin Hammam május 10-11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük a trinidadi Warnerrel találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A vizsgálatot pénteken kiterjesztették Blatterre is, miután Bin Hammam az ellene indított eljárás után ezt kérte, mert – ahogy a sajtószolgálata fogalmazott – „egyesek elmondása szerint Blatter tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit."

A két felfüggesztett sportvezető egyaránt tagadja, hogy bármi törvénybe ütköző dolgot tett volna.

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher szerint irreális, hogy Hamilton vb-t nyerjen 2025-ben

F1
44 perce

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
1 órája

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Kisvárda Master Good

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: cél a 2.5 milliárd dolláros szponzorbevétel

Egyéb egyéni
1 órája

Németh Hunor: Nyár után jöhet el az én időm Koppenhágában

Légiósok
2 órája

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár, visszatért a trónra az AHC

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik