Giggs: Szerencsés vagyok, hogy Fergusonnal dolgozhatok

– Edzőjének, Sir Alex Fergusonnak ajánlotta az elismerést. Talán a legbutább kérdés, amelyet valaha kapott: miért?
– Szerencsés vagyok, mert több mint húsz éve Fergusonnal dolgozhatok. Ő rakott be tizenévesen a csapatba, és ő az, aki még mindig töretlenül bízik bennem. Örökre hálával tartozom neki, mert nincs ember, akinek nála nagyobb érdemei voltak abban, hogy az évek során annyi mindent elértem.

– Azért én tudok mondani egyet: Ryan Giggsnek hívják... Amúgy játékosai közül nem mindenki rajongott Fergusonért, nem véletlenül emlegetik hírhedt „hajszárítózásait", arc közeli ordibálásait a félidei öltözői értékelések során. Valóban ilyen ijesztő személyiség?
– Csak ha kikapunk... Szigorú, de igazságos edző. Az az ember érzése, hogy a játékosaitól is csupán azt kéri számon, amit saját magától is megkövetel. Kiváló menedzser és nagyszerű ember.

– Ki volt önre a legnagyobb hatással pályafutása kezdetén?
– Gyermekként csodáltam Diego Maradona játékát, a nyolcvanhatos világbajnokság meghatározó élmény maradt. A Manchester Unitednél pedig a szememben George Best az igazi legenda, még ha róla játékosként a korkülönbség miatt személyes emlékeim nemigen lehettek.

– És az ellenfelek?
– A Golden Foot-díjazottak közül Zinedine Zidane-t és Luís Figót emelném ki, egyébként pedig Paolo Maldinit, aki kétségkívül kiemelkedik az elmúlt évtizedek olasz labdarúgói közül.

– Sohasem fordult meg a fejében, hogy elhagyja a Manchester Unitedet?
– Hét vagy nyolc évvel ezelőtt volt egy rövid időszak, amikor rengeteget beszéltek arról, hogy ez vagy az a csapat elvinne. De ezt csak az újságok pletykálták, alapja nem sok volt.

– Mit szól ahhoz, hogy a városi vetélytárs Manchester City a United közvetlen ellenfelévé nőtte ki magát a bajnoki címért zajló harcban?
– Furcsa ezt látni, főként az elmúlt húsz év tükrében. Az utóbbi évtizedekben a Manchester United számos trófeát nyert, a Citynek pedig – fogalmazzunk így – be kellett érnie egyéb tapasztalatokkal. Mára megváltozott a helyzet. Rengeteg pénzük van, következésképpen néhány nagyon jó játékosuk. Mégis bízom benne, nem ők, hanem mi nyerjük meg a bajnokságot. Amúgy pedig inkább a Chelsea-t látom veszélyesnek.

– Nem sajnálja, hogy válogatottal walesiként nem lehetett olyan sikeres, mintha mondjuk spanyolnak, olasznak vagy angolnak születik?
– Minden futballista szeretne világbajnokságon játszani, én is így voltam ezzel. Kölyökként néztem a nyolcvankettes spanyolországi vébét, és semmi más vágyam nem volt, csak az, hogy egyszer én is ott legyek. De nem szabad nagyravágyónak lennem. Ha azt nézem, mennyi szép élményben volt részem pályafutásom során, nem illik panaszkodnom. Egyébként pedig Wales válogatottja egyszerűen nem volt elég erős ahhoz, hogy kijusson egy rangos világversenyre. Ez tény. Márpedig ha egy csapat nem üti meg a kívánt szintet, nincs is helye az ilyen tornákon.