Negyven felett a topligákban? Mezőnyjátékosként sem lehetetlen!

Zlatan Ibrahimovic

Amikor az öntörvényű svéd zseni 2018 tavaszán a Manchester Unitedet elhagyva a Los Angeles Galaxyhoz igazolt, a többség meg volt róla győződve, hogy már csak levezetni megy az Egyesült Államokba, két évvel később mégis visszatért az európai csúcsfutball világába. A felnőttpályafutását 1999-ben a Malmőben kezdő klasszis két évtized alatt olyan gigakluboknál játszott, mint a Juventus, az Inter, a Barcelona, a Milan, a PSG és a Manchester United, de a temérdek siker ellenére is úgy érezte, van még elintézetlen dolga a legjobbak között. A klasszis tavaly januárban csatlakozott újra a Milanhoz, amelyben a negyvenhez közeledve is húzóemberré vált. A kerek évfordulót idén október 3-án ünnepelte, és mindent elmond képességeiről, hogy ilyen idősen hosszú sérülés után visszatérve is azonnal gólokkal és gólpasszokkal segítette bajnoki címre törő csapatát a Serie A-ban. Teljesítményének értékét növeli, hogy 2017-ben rendkívül súlyos térdsérülést szenvedett, s azóta is ízületi és izombántalmakkal küszködik.

Francesco Totti

A klubhűség mintaképe 12 éves korától néhány hónap híján 41 éves koráig szolgálta a Romát. Huszonöt idényt játszott a Serie A-ban, 619 meccsen 250-szer volt eredményes, ezzel az olasz bajnokság történetének második legeredményesebb gólszerzője Silvio Piola mögött – pedig pályafutása nagyobb részében nem klasszikus csatárként, hanem irányítóként játszott. Olasz bajnok (2001) a Romával és világbajnok (2006) az olasz válogatottal, talán még ma is játszana, ha 2017 tavaszán a vezetőség Luciano Spalletti vezetőedzővel ki nem kényszeríti a visszavonulását. Maradhatott volna még a pályán, számtalan topligás csapattól volt ajánlata 40 évesen is, de úgy döntött, ha már fénykorában nem fogadta el a Real Madrid hívását, ennyi idősen nem „csalja” meg örök szerelmét, szülővárosa együttesét. Noha utolsó éveiben feltűnően lelassult – igaz, sosem a gyorsaságáról volt híres –, még 39 évesen is képes volt arra, hogy a 89. percben beállva két góljával megfordítsa a Torino ellen bajnokit, illetve máig ő a BL-történelem valaha volt legidősebb gólszerzője, 2014 novemberében 38 évesen és 59 naposan talált be a CSZKA Moszkva kapujába.

Paolo Maldini

Minden idők talán legjobb balhátvédje, az egyébként jobblábas Paolo Maldini 1984-ben, 16 évesen mutatkozott be a Milan felnőttcsapatában, amelyet 25 idényen át szolgált, és néhány nappal 41. születésnapja előtt vonult vissza 2009-ben. A vörös-feketékkel 25 trófeát nyert, köztük öt BEK-/BL-serleget és hét bajnoki címet. A bajnokságban 647 mérkőzésen lépett pályára, ezt a rekordot csak 2020-ban döntötte meg Gianluigi Buffon. A válogatott mezét 126-szor viselte, vb-ezüst és -bronz­érmes, Eb-ezüstérmes. A súlyos sérülések egész pályafutása során elkerülték, de utolsó éveiben már gyakrabban voltak kisebb problémái. Ám visszavonulásáig alapember maradt a Milanban, még utolsó idényében – amelyet már 40 évesen kezdett el – is 30 bajnoki mérkőzésen játszott, mindegyiken kezdőként.

Ryan Giggs

A walesi klasszis 1990-es bemutatkozása után a Manchester Unitednél töltötte teljes pályafutását, amelyet a végén egyre csak nyújtott. A fantasztikus szélső hamar kirobbanthatatlan lett az egyre sikeresebb „vörös ördögök” kezdőcsapatából, és mivel bőven túl a harmincon is tartotta a szintjét, jó ideig nem vetődött fel visszavonulásának vagy távozásának gondolata. Utolsó bajnoki mérkőzését 2014-ben 40 és fél évesen játszotta úgy, hogy a karrierjét lezáró két idényében még 34 Premier League-, 12 Bajnokok Ligája- és három Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára. Elmondása szerint a jógázásnak köszönheti, hogy ilyen hosszúra tudta nyújtani pályafutását – a mozgásformát 30 éves kora körül ismerte meg, amikor újra meg újra megsérült a combhajlító izma, és új módszerekkel próbálkozott a sérülések megelőzése érdekében. Giggs a Uniteddel 24 év alatt kétszer nyert BL-t, 13-szor bajnokságot, négyszer FA-kupát és négyszer angol Ligakupát.

Alessandro Costacurta

Egy monzai kölcsönidényt leszámítva egész pályafutását a Milannál töltötte az olasz védő, aki 2007-ben, 41 évesen köszönt el. Ott van a neve minden idők talán legjobb védőnégyesében, a Mauro Tassotti, Alessandro Costacurta, Franco Baresi, Paolo Maldini kvartettben a nyolcvanas-kilencvenes évek Milanjában – és sokszor az olasz válogatottban is. Aktív részese mindkét korszakos Milan (az Arrigo Sacchi- és Fabio Capello-, illetve a Carlo Ancelotti-féle) valamennyi sikerének, így az öt BEK-/BL-győzelemnek, a hét olasz bajnoki címnek. Az utolsó BL-sikernek, a 2007-es diadalnak ugyan már csak epizódszereplője volt (abban az idényben a bajnokságban és a BL-ben is csak három-három mérkőzésen jutott szóhoz), így is a csúcson vonulhatott vissza, a Liverpool elleni, 2–1-es sikerrel záruló athéni döntő után még a magasba emelhette a legértékesebb európai klubtrófeát. A válogatottban 1991 és 1998 között 59-szer szerepelt, 1994-ben vb-ezüstérmes lett.

Claudio Pizarro

A Bundesliga perui ikonja 1999 nyarán igazolt a Werder Bremenbe, és egy rövid angliai kitérőt leszámítva Németországban töltötte a teljes karrierjét, amely tavaly ért véget. A kiváló csatárra hamar szemet vetett a Bayern München is, amelynél 2001 és 2007, majd 2012 és 2015 között játszott. A bajoroknál aratott sikerek ellenére azonban újra meg újra visszatért szeretett Werderjéhez, amely összesen négy alkalommal igazolta át – utoljára 2018-ban a Kölntől. A gólvágó ekkor már negyvenéves volt, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy a következő két idényben 44 Bundesliga- és öt Német Kupa-meccsen pályára lépve további kilenc találattal zárja le szenzációs pályafutását 41 és fél évesen. Utolsó bajnoki mérkőzésén 2020 júniusában a Werder 6–1-re győzte le a Kölnt, így tökéletesen sikerült a búcsúja. Pizarro minden idők legeredményesebb brémai játékosa, de a Bayern történelmi góllövőlistáján is benne van a top tízben.

Javier Zanetti

Ahhoz képest, hogy 19 évesen kirúgták az Independientétől, mert „túl gyengének” találták, akire „nem lehet építeni”, két hónap híján 41 évesen állt meg a „Traktor”, 2014-ben. Az argentin jobbhátvéd (sokáig jobb oldali középpályás) Argentí­nában a Talleres és a Banfield játékosa volt, 1995-ben érkezett Európába, ahol 19 éven át, visszavonulásáig kitartott az Internazionale mellett, s lett klublegenda. Milánóban megélt 14 edzőt, a csúcsot a 2009–2010-es idény triplázása jelentette a José Mourinho irányította csapatban, amely a sorozatban ötször megnyert bajnokság, továbbá az Olasz Kupa mellett a Bayern München elleni, madridi döntőben elhódította a BL-trófeát is.      „Számomra Zanetti a megtestesült életöröm. Ő a mosoly, az életerő, a szenvedély, Zanetti maga a jó hangulat mindenkinek, aki vele dolgozik”      – mondta róla Mourinho, és a pályán látható hozzáállásával, munkamoráljával, illetve a pályán kívüli példás életével a rivális csapatok szimpátiáját is elnyerte. Még utolsó előtti idényében is kihagyhatatlan volt az Interből, de miután a 2013–2014-es bajnokságban csak 12 meccsen léphetett pályára Achilles-ín-szakadása miatt, visszavonult.

Gordon Strachan

A skótok ikonja két csapatban, az Aberdeenben és a Manchester Unitedben összesen kilenc évig volt Alex Ferguson játékosa, mégis fagyos közöttük a viszony. Előbbi csapatban két skót bajnoki címet, Kupagyőztesek Európa-kupáját és európai Szuperkupát is nyert, angol bajnok viszont a Leeds Uniteddel lett 1992-ben, épp Ferguson Unitedjét megelőzve. A nagy munkabírású középpályás két világbajnokságon (1982, 1986) is szerepelt a skót válogatottal, amelynek mezét 50 alkalommal ölthette magára. A legjobb évében, 1983-ban a France Football Aranylabda-szavazásán a negyedik helyen végzett Michel Platini, Kenny Dalglish és Allan Simonsen mögött, mivel ő volt az aberdeeni KEK-csoda legfőbb letéteményese. Negyvenéves és négy hónapos volt, amikor 1997-ben a Coventry City futballistájaként bejelentette visszavonulását.

Teddy Sheringham

Az angol csatár 1983 és 1991 között a Millwallnál lett meghatározó játékos, és miután a Nottingham Forestnél is gólokkal bizonyított, a Tottenham lecsapott rá 1992-ben. A Spursnél Jürgen Klinsmann mellett is tökéletesen helytállt, a német játékos gyakran méltatta játékintelligenciáját. Sheringham azonban az elismerés mellett trófeákra is vágyott, ezért kapóra jött neki a Manchester United hívása, amelynél – bár nem mindig kezdőként – 1997 és 2001 között három bajnoki címmel, egy FA-kupával és egy BL-trófeával gazdagodott (az 1999-es döntőn fontos gólt szerezve). Amikor 35 évesen visszatért a Tottenhamhez, úgy tűnt, pályafutása lecseng, de szolgálataira sokáig volt még kereslet a legjobbak között – a Portsmouthnál, majd a West Hamnél. Már betöltötte a negyvenet, mikor a londoniak színeiben 17 bajnokin két gólt szerzett, sőt, 2006-ban ő lett a harmadik legidősebb játékos, aki FA-kupa-döntőben szerepelt. Pályafutását a másodosztályú Colchesterben fejezte be – többek között Balogh Béla csapattársaként.

Joaquín

A spanyol szélső több mint húsz éve mutatkozott be a Betisben, amelynek még manapság, negyven felett is aktív játékosa. Nevelőklubjánál sokakat elkeserített azzal, amikor 2006-ban a Valenciához igazolt. Bár tehetsége vitathatatlan volt, az átütő nemzetközi sikerek elmaradtak, és a spanyol válogatott 2008-tól kezdődő dicsőséges meneteléséből sem vehette ki a részét. Már harminc elmúlt, amikor először belekóstolt a légióséletbe, de a Fiorentinánál csak két idényt töltött el, és 2015-ben hazatért a Betishez. Ekkor csak három évre tervezett, ám olyan jól ment neki a játék, hogy hosszabbított, s a negyvenet betöltve is képes segíteni csapatát. Az idényben nyolcszor lépett pályára a La Ligában és négyszer az Európa-ligában (a Fradi ellen is kezdő volt), vagyis még a folytatás is benne van a pakliban. A spanyol első osztályban eddig 587-szer lépett pályára, amivel az örökranglista második helyén áll Andoni Zubizarreta mögött (622).