Görög Kupa: hatott a fenyegetés, mégis folytatják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 21:48
A görög kormány pénteken visszavonta a labdarúgó kupasorozat törlését, így a sportág országos szövetségének (EPO) nem kell a nemzetközi szövetség (FIFA) felfüggesztésétől tartania.

A labdarúgó Görög Kupát március 3-án törölte a kormány, két nappal a PAOK–Olympiakosz elődöntő első mérkőzésén történt rendbontást követően. A vendégek 2–1-es vezetésénél a hazai szurkolók tizenegyest reklamáltak, majd több százan a pályára özönlöttek, és a rohamrendőrök csak könnygáz bevetésével tudták megfékezni őket. Korábban szintén voltak súlyos rendbontások a görög labdarúgásban.

Ha fenntartották volna a törlést, a párharc visszavágóját, valamint a másik ágon az AEK Athén˜–Atromitosz elődöntőt és a finálét sem rendezték volna meg a kupában.

Sztavrosz Kontonisz sportminiszter-helyettes pénteki nyilatkozatában elárulta, hogy garanciákat kapott a FIFA-tól és az európai szövetségtől (UEFA), hogy aktív szerepet vállalnak a görög futball szerkezetének átalakításában és korszerűsítésében, ezért voltak hajlandóak korábbi döntésük módosítására. A sportvezető a közelmúltban kifejtette, hogy a görög kormány elhatározta, megtisztítja a futballt az évtizedek óta jellemző korrupciótól és erőszaktól.

A FIFA április 5-én tíznapos határidőt adott a görög kormánynak a kupasorozat törlésének visszavonására, mert álláspontja szerint a szankció aránytalan és beavatkozás a sportág belügyeibe. Ha a kormány nem változtatta volna meg a döntését, a nemzetközi szövetség felfüggesztette volna az EPO tagságát, ezért a válogatottjaik és a klubcsapataik nem játszhattak volna nemzetközi tétmérkőzéseket.

A Görög Kupa elődöntőjében az AEK és az Atromitosz jövő szerdán és április 26-án találkozik, a PAOK–Olympiakosz párharc visszavágóját pedig április 27-én játsszák. Az első meccset 3–0-s eredménnyel a címvédő Olympiakosz javára írták jóvá, ráadásul a PAOK-tól öt bajnoki pontot levontak és 100 ezer eurós (31.1 millió forint) bírságot is kiszabtak a klubra. Az elődöntőket zárt kapuk mögött rendezik, a finálét pedig meghívott diákok előtt játsszák május 7-én, Athénban.

 

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31

Az elúszott Aranylabda után a FIFA-nál Vinícius Júnior nyert

Minden más foci
2024.12.17. 19:28
Ezek is érdekelhetik