Gullit ingyen sem kellett, Maradona inkább katona lett, nem a Juventusé

Vágólapra másolva!
2019.03.31. 14:50
null
Ruud Gullit, Marco van Basten, Frank Rijkaard: a nagy tulipántrió (Fotók: Imago, Reuters)
Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel szoktuk vigasztalni magunkat és egymást, ha szokás szerint kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, pár lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. NEMRÉG INDULÓ SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK. ÍME, A MÁSODIK RÉSZ!


Ma már a fuballtörténelem díszes lapja az AC Milan holland tulipántriója, pedig véletlenek valóságos láncolata sietett a Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Marco van Basten hármas, valamint elnökük segítségére.

MILÁNÓI LETT A MAKARÓNIHAJÚ
Ruud Gullit – Juventus, 1988

Ruud Gullit, a makarónihajú zseni a nyolcvanas évek végére kinőtte a PSV-t, szerződése 1988 nyarán járt le. Silvio Berlusconi szíves invitálásának eleget téve már a télen elugrott Milánóba orvosi vizsgálatra, a PSV pedig mérgében a Philips-gyár minden hájjal megkent ügyvédeit uszította a Milan-elnökre. A Juventus jó érzékkel „rámozdult” Gullitra, hollandiai fizetése háromszorosát ajánlva neki, de Berlusconi a fénykorát élte, és lyukat tárgyalt a PSV hasába, valamint saját bankszámlájába (akkoriban még a lejárt szerződés ellenére is pénzt kérhetett a klub).

„Ekkor értette meg a világ, mit is jelent az a kifejezés, hogy Berlusconizmo” – merengett el az ügy kapcsán később a FourFourTwo.

Vakarhatta a fejét az Ipswich Town (illetékeseinek köre), ahol 18 éves korában hiába járt próbajátékon az akkor még a HFC Haarlemet erősítő Gullit, Sir Bobby Robson nem kért belőle, és elgondolkodott a sportág érdekességein az Arsenal egykori menedzsere, Terry Neill is, aki sokallott a fiatal tehetségért harmincezer fontot bő egy évvel az ipswichi eset után, 1982-ben.

Gullit később maga mesélte el, hogy 1988-ban több estén át is tárgyalt Uli Hoeness Bayern-elnökkel, akit nagyon szimpatikusnak talált, de végül is nem tudta elképzelni magáról, hogy Münchenben éljen és hollandként a Bundesligában futballozzon.Lásd még Ronald Koeman esetét Olaf Thon mezével...

Megvolt némi esélye egy Rudi Völler, Marco van Basten csatársornak is, ugyanis a Milan 1984. május ötödikén bejelentette, fizet egy baráti összeget azért, hogy a német csatár ügyében a Werder Bremen ne tárgyaljon senki mással. Végül június 30-ig csak hitegették az olaszok az északiakat, Völler pedig méregbe gurult, és azt mondta a Milannak, hogy már nem is érdekli őt az átigazolás. A lombardok végül a szintén jeles Bundesliga-frizurával villogó angol Mark Hateleyvel vigasztalódtak.

Apropó, Van Basten! Nem sok kellett volna ám egy Völler, Ian Rush duóhoz sem, mivel Berlusconi 1987-ban először a colos walesit szerette volna megvenni, de aztán adott neki valaki egy videokazettát a holland csatár góljairól – és az elnök a filmnézés harmincadik másodpercére a holland mellett döntött!

Madridba kellett

HA HAGI VAGY, CSAK KERÜLGET A MILAN
Gheorghe és Ianis Hagi – AC Milan

Visszatérve Gullitra: a szabad szájú és nyíltszívű holland első milánói idényét sérülések tették zaklatottá, és sokan egyáltalán nem hittek már abban, hogy valaha visszanyeri korábbi formáját – Berlusconi is lépett, előrelátó üzletemberhez méltó módon, és előszerződést kötött a Steaua csillagára, Gheorghe Hagira. Gullit végül felépült, és szebben „tulipánzott”, mint valaha, míg a Kárpátok Maradonája kicsit később mehetett a Realhoz, valamivel több mint négymillió akkori dollárért. Érdekes, hogy a nagy Hagi kis fia, Ianis is szóba került jóval később a Milannál, de végül a Fiorentina igazolta le őt.

Az idősebb Hagi egy alkalommal kevés híja, hogy nem lett Kevin Keegan Newcastle-jának ékköve, de végül nem írt alá. Pedig micsoda középpályástriót alkotott volna David Ginolával és Peter Beardsleyvel! Ráadásul ha kimozdult volna az angol kemény maggal és Faustino Asprillával együtt a bájos newcastle-i éjszakába...

Diego Maradona és Borghi 1986-ban nagyon örült valaminek...
Diego Maradona és Borghi 1986-ban nagyon örült valaminek...


BORGHINAK INDULT, HARMADIK TULIPÁN LETT
Claudio Borghi – AC Milan, 1988

Rijkaard sem magától értetődő módon került Milánóba: amikor kiebrudalták az Ajaxtól, a Sporting CP-hez igazolt, de ott nem regisztrálták időben, így a portugál egylet kölcsönadta őt a Real Zaragozának – a Milannal pedig csak azt követően köthetett szerződést, hogy a válogatottból őt jól ismerő Gullit minőségi garanciát vállalt rá. Kellett is a pártfogás, ugyanis hiába akarta Rijkaardot a vezetőedző, Arrigo Sacchi is, a nagy Berlusconi foggal-körömmel ragaszkodott az argentin Claudio Borghihoz, akit egy évvel korábban, azaz 1987-ben már meg is szerzett 2.5 millió akkori dollárért, csak éppen a karmestert kölcsönadta a Comóhoz, mert akkor még csupán két idegenlégiósa lehetett egy (olasz) csapatnak.

Az érzékeny lelkű (a mexikói világbajnokság előtt majdnem visszavonult édesanyja súlyos betegsége miatt) Borghi pechjére Berlusconi ebben a vitában alulmaradt, később a River Plate, Flamengo, Independiente, Colo-Colo négyessel vigasztalódott, ma neves edző, volt chilei szövetségi kapitány is. Mi pedig tegyük gyorsan hozzá Berlusconi védelmére és a fiatalabbak kedvéért: Borghi nem akárki volt, 1986-ban Diego Maradona oldalán lett világbajnok!

Apropó, Maradona! Berlusconi természetesen ott sertepertélt a nápolyi örömgombóc körül is a nyolcvanas évek derekán és végén, egy alkalommal százmilliárd lírát kínált érte, és öt óra hosszát tárgyalt nápolyi kollégájával. Az összeg mai értékben körülbelül kétszázhúszmillió euró! A végén persze úgy járt, mint marseille-i kollégája, Bernard Tapie: hosszas alkudozások végén kosarat kapott az isteni Diegótól, Nápoly kanos kis vőlegényétől.

Természetesen a Juventus is vitte volna Maradonát, mégpedig elég hamar: a zseni még Argentínában játszott, de hiába a 2.3 millió dolláros ajánlat, amely szerint az 1982-es világbajnokság után költözött volna Olaszországba a karmester, hiába az aranylabdás Omar Sivori közbenjárása, hiába repült el Dél-Amerikába a Juve-elnök Giampiero Boniperti, Maradona maradt: egyrészt még nem töltötte le sorkatonai szolgálatát, másrészt az ajánlat idején még nem lehetett légióst igazolniuk az olasz kluboknak.

Hasonlóképpen járt a nagy Michel Platinivel az Inter: a hetvenes évek derekán a milánóiaknak már konkrét előszerződésük volt az egyébként a Valenciával is nagyban tárgyaló fekete üstökű üstökössel, az olasz légiósszabályok miatt ezt érvénytelenítette a szövetség.

Ha már sztorizgatunk, Maradona egy alkalommal nem is a börtönválogatottba,hanem egyenesen a börtön-világválogatottba igazolt, például René Higuita oldalán: 1991-ben beugrottak egy kolumbiai fegyintézménybe szórakoztatni egy bizonyos Pablo Escobart.

„Azt kérdezgettem magamtól, mi a f... történik itt, talán letartóztattak? Megismerkedtem El Patrónnal, fogalmam sem volt róla, kicsoda ő. Lejátszottuk a meccset, majd jött egy buli a legszebb nőkkel, akiket valaha csak láttam. Mindez egy börtönben! Másnap kifizetett” –mesélt a villámigazolásról maga Maradona,az escobari termékek nagy barátja.

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!

A SOROZAT ELSŐ RÉSZE:

Bergkamp, az meg ki? Kinek kell egy Rúgdalabdát Karlosz?

AJÁNLÓ:A magyar és a nemzetközi futballtörténelem legnagyobb cseréi

Legfrissebb hírek

Akár tíz évre is börtönbe zárhatják Maradona volt testőrét

Minden más foci
36 perce

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
Tegnap, 11:48

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik