Gyász: elhunyt az 1960-as Eb-döntő szovjet hőse

Vágólapra másolva!
2020.12.07. 11:26
null
Viktor Ponyegyelnyik (1937–2020) (Fotó: AFP)
Az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFS) beszámolója szerint 83 éves korában elhunyt Viktor Ponyegyelnyik, az 1960-as Európa-bajnokságon győztes Szovjetunió válogatottjának utolsó élő tagja, aki a Jugoszlávia ellen döntő 114. percében megszerezte a győztes találatot, egyben ezzel a torna társgólkirálya is lett két góllal.

Az 1960-as Európa-bajnokság döntője 90 perc után 1–1-es döntetlenre állt a Szovjetunió és Jugoszlávia között, így kétszer 15 perc hosszabbítás következett, amelyből már csak hét perc volt hátra, amikor Ponyegyelnyik egy balról érkező beadást a kapuba bólintott, s ezzel a szovjetek nyerték az első alkalommal kiírt kontinenstornát.

Miután Ponyegyelnyik a Csehszlovákia elleni elődöntőben is eredményes volt, ötödmagával az Eb társgólkirálya is lett a kétgólos csatár.

Az 1937-ben Rosztov-na-Donuban született Ponyegyelnyik 1956-tól a helyi FK Rosztovban kezdett futballozni, majd az SZK Rosztov játékosa lett, s később megfordult a moszkvai CSZKA-nál és a Szpartaknál is.

A szovjet válogatottban 1960 és 1966 között 29 mérkőzésen 20 alkalommal volt eredményes, a csapattal az 1960-as Eb-győzelmet követően 1964-ben ezüstérmet szerzett az Eb-n, s ott volt az 1962-es chilei világbajnokságon is, amelyen a szovjetekkel a negyeddöntőig jutott.

Miután egy vakbélműtét következményei miatt mindössze 29 évesen, 1966-ban vissza kellett vonulnia, rövid ideig edzősködött, majd sportújságírónak állt, s az Orosz Labdarúgó-szövetség tanácsadójaként is dolgozott. A rosztovi stadion mellett 2015-ben avatták fel a szobrát, amely az Európa-bajnoki trófeával ábrázolja ifjúkorában.

Az RFS közleménye nem tér ki Ponyegyelnyik halálának okára.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
2025.04.17. 16:13

Tragédia, kiesett a 11. emeletről a 35-szörös válogatott csatár

Minden más foci
2025.04.16. 11:42

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07

Minden idők egyik legjobbja távozott el – Thury Gábor nekrológja Sterbinszky Amáliáról

Kézilabda
2025.04.03. 23:03

Gyász: elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2025.04.03. 18:36
Ezek is érdekelhetik