Hogyan jutott a tönk szélére a világ legtöbbszörös bajnokcsapata?

 

ÚT A POKOLBA

A történet 1988-ban kezdődött, mikor David Murray befektetőként megérkezett a Rangershöz, és hatmillió fontért tulajdonosa is lett a klubnak – miután nem sikerült helyi csapatát, az Ayr Unitedet megvennie.

Murray érkezése tovább erősítette a skót óriásklubot, ennek bizonyítéka a 2009-ig vele begyűjtött tizenöt bajnokság és huszonhat egyéb trófea. A nagyon ambiciózus üzletember jó alapokra építkezhetett: a Rangers tábora hatalmas, a csapat örökös bajnokesélyes, ráadásul – a kötelező stadionátalakítások terhét nyögő angol klubokkal szemben – az Ibrox már rég ülőhelyes stadion volt, így az aréna modernizálására is kevesebbet kellett költeni.

Az Ibroxot így is kibővítették, a csapat pedig halmozta a sikereket, 1989 és 1997 között minden alkalommal megnyerte a skót bajnokságot az ősi rivális Celtic legnagyobb bosszúságára. A probléma inkább Európában volt: Murray kontinentális szinten is élcsapatot szeretett volna látni, de a Rangers ehhez csak az 1992–1993-as Bajnokok Ligájában jutott igazán közel, mikor is a glasgow-i kékek épphogy lemaradtak a döntőről. A Rangers ugyan veretlen maradt a csoportmeccseken, de egy ponttal lemaradt az Olympique Marseille mögött. A másik (kisebb) csúcspont a 2008-as, vesztes UEFA-kupa-döntő.

Ennél közelebb a csapat nem jutott a nagy európai kiugráshoz, és a Rangers a brit klubok között is egyre rosszabb pozíciókkal rendelkezett, köszönhetően az angol Premier League rendkívüli megerősödésének. Murray ennek ellenére csak költött és költött, hajszolva az európai álmot: csak Dick Advocaat három és fél éves edzősége alatt 83 millió fontot adott ki a csapat, holott a játékoseladásból származó és egyéb bevételek ezt korántsem fedezték (ugyanebben az időszakban a játékoseladásból befolyt összeg mindössze 36 millió volt!). A kilencvenes évek végének költekezése a befektetők gyomrát is megfeküdte, az 1996-ban a Rangersbe negyvenmillió fonttal beszálló ENIC Group képviselője összeveszett a klubelnökkel, majd a cég 2001-ben vissza is adta tulajdonrészét Murraynek.

Az Advocaat-korszak sok kiadása kontinentális szinten semmit sem ért, viszont a Rangers, amely nem sokkal korábban még igen egészséges anyagi helyzetben volt, –22 millió fonton találta magát a 2001-es jelentések szerint.

A klub ekkor kezdte úgynevezett Employee Benefit Trust (EBT) segítségével fizetni a játékosokat, ez lett az adóhivatallal folytatott jogi csata fő botrányköve. Az EBT egy érdekes konstrukció: a szerződéseket minimálbér környéki alapfizetésre kötik meg, a bevétel többi részét pedig egy kölcsönnel folyósítják. Így akár a pénz nyolcvanöt százalékát is kézhez kaphatja az alkalmazott, csakhogy az adóhivatal árgus szemekkel figyel, mivel saját tájékoztatójuk szerint is „az EBT-t egyre többen használják adócsalásra”. Méghozzá a vádak szerint 2001 és 2010 között a Rangers épp ezt tette, a kölcsönöket offshore cégek segítségével folyósítva – az adóhivatal pedig bíróságra vitte az ügyet.

Murray azt ígérte, hogy a Rangers minden, a Celtic által elköltött ötfontosra tíz font kiadásával válaszol, de a modell fenntarthatatlan volt. Az elnök – aki saját bevallása szerint százmillió fontot tett saját pénzéből a klubba – már 2006-ban a visszavonuláson gondolkodott, végül 2011 májusában adta el többségi, 85.3 százalékos tulajdonrészét, egy, azaz egy fontért a Craig Whyte vezette Wavetower nevű cégnek. Ekkor már dübörgött az adóügy is, az adóhivatal ugyanis hosszas nyomozást követően eljárást indított a Rangers ellen. Murray húszéves elnökségéért kapott egy csomó trófeát, viszont egy rendkívül instabil helyzetű klubot hagyott maga mögött.

AZ UTÓD SEM JOBB, SŐT…

Craig Whyte tökéletesen tisztában volt vele, hogy az adóhivatal – ha megnyeri a Rangers ellen indított pert – óriási bajba sodorhatja a klubot, mégis elvállalta az irányítást. A jelenlegi elnöknek voltak érdekes (hogy úgy ne mondjuk, gyanús) üzletei. Az üzletember már tizenöt évesen kereskedett, huszonhat éves korára milliomos lett a saját erejéből, viszont több ügyletét is vizsgálta a bíróság. Csaló kinevezése egy, a hozzá tartozó Re-Tex vállalat auditálására, kiadások fedezése az ügyfelek pénzével, adócsalás – nem jó pedigré. Whyte cége nagyon rossz helyzetben álló klubok felvásárlására koncentrált (erre a magyar labdarúgásban is van példa…), amelyeket konszolidáció után továbbadott.

A Rangers épp elég rossz helyzetben volt, ezt mutatja az egyfontos vételár is – 2011. május 6-án Whyte átvette kedvenc klubja irányítását, azzal az ígérettel, hogy öt éven belül csak átigazolásokra huszonötmillió fontot ad. Az új elnök egy tényfeltáró adás után összeveszett a BBC-vel és minden kapcsolatot megszakított a közszolgálati adóval, így a sajtója sem lett a legjobb… Szintén nem szült jó vért az, hogy Whyte egy gyorskölcsön érdekében a Rangers jövőbeni négyévnyi jegy- és bérletbevételét ajánlotta fel.

Az adófizetés továbbra sem ment: csak a Whyte-érában kilencmillió fonttal maradt el a Rangers, ez pedig visszajuttat a mostani helyzethez – kedd óta a londoni Duff & Phelps cég két csődbiztosa vezeti a világ egyik legsikeresebb és legpatinásabb labdarúgóklubját, kinevezésük közvetlen kiváltója ez a kilencmilliós tétel volt. Sovány vigasz, de Whyte legalább elérte, hogy ne az adó- és vámhivatal emberei legyenek a csődbiztosok.

DÜH ÉS MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK

A szurkolók tüntetnek és dühöngenek, a játékosok szintén, ugyanis egy játékosértekezleten Whyte órákkal a csődbiztoskérelemre vonatkozó bejelentés előtt még azt mondta, mindent megtesz ennek elkerüléséért.

„Rohadt színjáték volt az egész, úgy érezzük, hogy megvezettek és átvertek minket. Most mindenki a jövőjét félti. Whyte megmondta nekünk, egyikünk állása és szerződése sem biztosított. Kérdéseink vannak, és több válaszra van szükségünk” – nyilatkozta az Expressnek a Rangers egyik játékosa, neve elhallgatását érve.

A játékosok a labdarúgók érdek-képviseleti szervezetéhez fordultak és megkezdték az egyeztetéseket. A csődbiztos kinevezése azt jelenti, hogy a biztos belátása szerint, a klub működésének biztosítása érdekében bármely játékost eladhatja, illetve módosíthatja a labdarúgók szerződéseit. Ha a játékosok erre nemet mondanak, ők is beállnak a klub hitelezőinek hosszú sorába, és várhatnak a pénzükre.

Whyte elnök a bejelentést követően kiállt az Ibrox lépcsőire, és megpróbált magyarázatot adni a történtekre, de a feldühödött drukkerek belefojtották a szót. Mikor Whyte azt mondta, hogy „nehéz nap ez a Rangers számára”, erre a bekiabálók a „neked viszont nem az, mi?” mondattal válaszoltak.

„A klubunk ma meghalt, ahogy én látom” – mondta az STV forgatócsoportjának az egyik szurkoló.

„Nem volt adósságunk, most legalább negyvenkilencmillió van. Hogyan történhetett ez meg? Hogy lehet továbblépni?” – így egy társa.

Utóbbi talán a legnagyobb kérdés, és a szurkolói szervezet azonnali találkozót és egyeztetést követel a klubelnöktől.

MI JÖN MOST?

A skót Premier League történetében több alkalommal is sor került már csődbiztos kinevezésére. Csak az ezredforduló óta hét skót klub kért csődbiztost, és többen (mint a Motherwell) szépen talpra is álltak, de a Livingston a negyedik ligában – a legalacsonyabb skót osztály, innen nincs kiesés a regionális bajnokságokba – folytathatta, a mecénása kiszállásával (majd halálával) ellehetetlenült Gretna pedig bedőlt és újra kellett alapítani.

A Rangerst azonnali tízpontos levonás sújtja, és ha a szezon végén is csődbiztos irányít, akkor a következő szezonra is jön a mínusz tíz pont. A klubnak március 31-ig ki kellene kerülni a csődbiztosi irányítás alól ahhoz, hogy a skót liga engedélyezze számára az európai kupaindulást. Ez csak úgy sikerülhet (leszámítva egy megmentő felbukkanását), hogy a Rangers úgynevezett CVA-t (Company Voluntary Agreement) köt hitelezőivel. Ezzel meg lehet akadályozni a felszámolási eljárás(ok) megindítását is.

A csődbiztos közben minden értéket eladhat, ha szükségesnek ítéli, a játékosoktól a klub tulajdonában levő épületekig. Az Ibrox eladását nehezíti, hogy van egy műemlék lelátó, míg a klub edzőközpontja (Murray Park) olyan területre épült, amely nem lakóövezet – tehát egy ingatlanbefektetőnek sokkal kevésbé vonzó. A legkönnyebb pénzszerzés tehát az egész keret kiárusítása.

„Mészárlás lesz ez, sajnos jól ismerem a szituációt, én is átéltem a Motherwellnél. Nincs rá jobb szó. Mindenki retteg, hogy megtarthassa a munkáját, és azon gondolkozik, hogy rákerült-e már a kaszás listájára – a csődbiztos attól szabadul meg, akitől akar” – nyilatkozta a Rangers volt csapatkapitánya, Terry Butcher.

A klub ráadásul „hosszú hónapok óta” súlyos veszteséget termel, ez pedig valószínűsíti azt is, hogy a csődbiztos a fizetések megnyirbálásával kezdi munkáját. Ami persze a játékosok nemtetszését egyből kiváltja, nem véletlen, hogy már most jogi tanácsadást kértek az érdekvédelmi szervezettől.

Az nem valószínű (bár jogilag lehetséges), hogy a Rangers FC-t bedöntse a jelenlegi vezetőség, és létrehozzon egy „főnixklubot”, hátrahagyva a kifizetetlen és kifizethetetlen adósságokat. Ezt az utat követte a nagy álmok után óriásit „koppanó” Leeds United 2007-ben. Ha új klub alakul, akkor viszont annak rengeteg helyről kell jóváhagyást kapnia az első osztályú tagsághoz – többek közt a liga elnökségétől is, amelyben a riválisok képviselői is ott ülnek… A Leedsnek az angol liga végül engedélyezte az újjáalakulást, de csak azzal a feltétellel, hogy az új klub –15 pontról indul. Az újjáalakítás ellen szól az is, hogy míg a csődbiztosi eljárással is ugrik az európai kupaszereplés (még ha a liga engedné is, az UEFA nem fogja), egy új klub létrehozásánál viszont három évig kell kivárni az európai szabályzat szerint, így addig garantáltan nem lehet játszani az európai kupaporondon.

Marad tehát alighanem a csődbiztos, a kemény megszorítások és a nehézségek pályán és azon kívül. A történtekre a pályafutását a Rangersnél befejező skót labdarúgó-legenda, Graeme Souness csak egy szót talált.

„Tragédia. Tragédia, ami a klubbal történik. Nem akarok senkire mutogatni, hisz több embernek egyszerűen itt el kell ismerni, hogy pénzügyileg valamit borzalmasan elrontottak. Azt hiszem, egy álmot űztek, és most a következményekkel is el kell számolniuk.”