Hová lett Iván Zamorano?

Az 1967-ben Santiago de Chilében született Iván Luis Zamorano Zamora nevelőegyesülete a piciny Cobre Andino volt, de profiként a Cobresalban és a Trasandinóban mutatta meg, hogy ért a góllövéshez meg a felhőfejesekhez. Édesapja meghalt, amikor Zamorano 13 éves volt, onnantól kezdve ő a családfenntartó. Hazai jó szereplésének jutalma 21 éves korában egy bolognai szerződés lett, de ott soha nem lépett pályára, mert az olaszok azonnal kölcsönadták a St. Gallennek. Ott sem ment neki rosszul, svájci gólkirály lett, míg odahaza megválasztották az év játékosának, már csak azért is, mert 1990 nyarán a Sevilla vette meg 3.5 millió dollárért. Ott két idény alatt 21 bajnoki gólt szerzett úgy, hogy először az osztrák mókamesterrel, Toni Polsterrel, majd a horvát Davor Sukerrel alkotott támadóduót.

1992-ben Zamorano ötmillió dollárért a mexikói gólzsák, Hugo Sánchez örököseként a Real Madridhoz került, és a spanyol fővárosban nőtt világklasszissá: első szezonjában rögtön 37 góllal tette le a névjegyét. 1995-ben csak a bajnokságban 28-ig jutott, és ez spanyol aranycipőt jelentett számára – összességében rajta kívül nagyon kevés realos támadó mondhatja el magáról, hogy minden madridi idényében tíz gól fölött termelt. Összesen 101 gólt lőtt a „királyi klubban", ahol ma is áhítattal emlegetik a Barcelona ellen elért mesterhármasát. A Real színeiben kétszer is megválasztották a legjobb Spanyolországban légióskodó dél-amerikainak.

A csodaszép fejes góljairól és elképesztő súlypontemelkedéséről közismert „Bam-Bam" (avagy „El Gran Capitán", „El terrible", „El helicóptero", ha ezek jobban tetszenek) nem sokkal a Real Bajnokok Ligája-sikerei előtt, 1996-ban az Interhez igazolt (Madridban éppen Sukerrel pótolták). Csak a fiatalabbak kedvéért: olyan csatártársai voltak a chileinek Milánóban a következő öt évben, mint Marco Branca, Youri Djorkaeff, Maurizio Ganz, Nwankwo Kanu, Álvaro Recoba, Roberto Baggio, Adrian Mutu, Christian Vieri, Hakan Sükür vagy Ronaldo.

Zamorano 34 esztendősen elszerződött a mexikói Américához, ahol megmutatta, hogy mire lett volna képes Olaszországban, ha többször egészséges. 2003-ban hazaigazolt a Colo-Colóhoz, amelyben szintén gólerősen futballozott, de miután kapott egy tizenegy mérkőzéses eltiltást bíródádázásért, visszavonult. „Rettegett Iván" a chilei válogatottban 69 alkalommal szerepelt, 34 gólt elérve. Az 1998-as világbajnokságon egyetlen találatot sem jegyző ék (előtte tíz selejtezőjén 12-szer rezgette meg az ellenfelek hálóit) 2000-ben érdemei elismeréseképpen részt vett az olimpián is, amelyről bronzéremmel és gólkirályként térhetett haza.

Visszavonulása után hiába hívta egy katari klub havi 166 ezer dolláros fizetésért futballozni, a Real Madrid pedig hiába ajánlott fel számára egy vezetőségi helyet, nem fogadta el. Nem óhajtotta nemzeti ikon-státuszát kockáztatni azzal sem, hogy edzőnek áll, de a sportágtól természetesen nem tudott elszakadni, létrehozott egy futballiskolát, az Inter helyi játékos-megfigyelője lett és egy tanácsadói irodát is működtet. A mesés vagyonú, közel százmillió dollár értékű gazdasági társaságot tulajdonló Zamorano szerepelt népszerűségét kihasználva reklámokban, majd UNICEF-nagykövet és műsorvezető lett, később felcsapott a chilei U18-as válogatott másodedzőjének. Egy közvélemény-kutatás szerint hazájában őt tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy a válogatott szövetségi kapitánya legyen – csak idő kérdése, mikor enged a szövetség és Zamorano a nép óhajának.