Negyedszáz év „magány” után újra Európa tetején

MIÉRT ÉPPEN ŐK?

Bizony, nem egyszerű egy ilyen gigász, mint a Bayern München egyik csapatát „kiszúrni” bármelyik másik kárára, de a 2001-es Bajnokok Ligája-győztes csapat 25 év után ült vissza Európa trónjára. A fent jelzett időszakba beleférne sok legendás alakulat, de a negyedszázados várakozás után a vágyott célt elérő csapatra esett a választásunk, arra, amely visszaadta a bajorok önbizalmát, annyi peches BEK/BL kaland után.

VOLT KIKTŐL ÖRÖKÖLNI…

Minden müncheni játékos nagy nyomás alatt futballozik, ami nem is csoda, lévén az 1900 februárjában alapított klub a mai napig begyűjtött 29 bajnoki címet (az elsőt 1932-ben), 19 Német Kupát, nyert KEK-et (1967), UEFA-kupát (1996), ötször Bajnokcsapatok Európa-kupáját/BL-t (az elsőt 1974-ben, az Atlético Madrid ellen, megismételt mérkőzésen, ezen Udo Lattek a Maier – J. Hansen, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Roth, Zobel, Kapellmann – C. Torstensson, G. Müller, U. Hoeness csapatot játszatta, csere nélkül), két Világkupát és egy FIFA-klubvilágbajnokságot. Természetesen a Bayern-sikerekben sok magyarnak volt része: Kürschner Izidor, Weisz Leó, Konrád Kálmán, Schaffer Alfréd, Lóránt Gyula és Csernai Pál is ült a csapat kispadján, mígFazekas Árpád1957 és 1961 között védte a Bayern kapuját, hatalmas sikerrel.

A BEK-ARANY NYOMÁBAN

A nyolcvanas-kilencvenes években tíz bajnoki címet szerzett a Bayern, azaz egyértelműen a Bundesliga ura, leggazdagabb csapata és legirigyeltebb ellenfele lett, de a BEK-kel nem volt szerencséje. A játékoskeretekre pedig nem sok panasz lehetett, az 1982-es német vb-csapatba Breitnert, Dremmlert és Karl-Heinz Rummeniggét, az 1986-osba Edert, Matthäust, Augenthalert és Dieter Hoenesst, az 1990-es vb-aranyérmes válogatottba a Reuter, Kohler, Augenthaler, Aumann, Pflügler, Thon sort delegála; a kispadon 1983 és 1993 között csak Lattek, Jupp Heynckes, Sören Lerby és Erich Ribbeck ült. A legközelebb a sikerhez 1987-ben jártak, de a később több alkalommal is csak majdnem leigazolt Rabah Madzser sarkazásos gólja miatt is az FC Porto lett az aranyérmes. Pedig a nagy Lattek ült ekkor is a kispadon, és legényei sem vizesnyolcasok voltak, a Pfaff – Winklhofer, Nachtweih, Eder, Pflügler – Flick, Matthäus, Brehme – M. Rummenigge, D. Hoeness, Kögl csapatba a dán támadó, Lars Lunde állt be csereként.

BECKENBAUER, ÚJABB KUPASIKER

Nem akármilyen csapatot kapott meg a csődöt mondott Ribbecktől a Császár, Beckenbauer 1993 legvégén, és a müncheni főikon bajnokcsapatot faragott a lelombozott legénységből, majd átadta a helyét a nagy német trióval (Lothar Matthäus, Jürgen Klinsmann, Andreas Brehme) Milánóban magát remekül megértő Giovanni Trapattoninak, akinek a korszaka tragikomédiába és egy bajnoki 6. helybe torkollott, no meg az Ajax ellen a BL-elődöntőben elszenvedett 5–2-es vereségbe. Pedig az olasz megkapta a Jean-Pierre Papin, Oliver Kahn, Alain Sutter, Emil Kosztadinov sort. Az őt követő Otto Rehhagel (ő korábban mindig mondta, hogy a Bundesligában a Bayern Mercedesszel jár, a többiek Volkswagen Golffal) a Ciriaco Sforza, Andreas Herzog, Thomas Strunz, Klinsmann négyest választotta – őt meg Beckenbauer váltotta április legvégén, de a bajnoki hajrá vele is pocsékul sikerült (az utolsó mérkőzést kihagyta műtétje miatt, helyettese, Augenthaler négyet cserélt, de a segédedző egyébként is képes volt szó szerint elaludni a kispadon egy Bundesliga-mérkőzésen…). Bajnoki kudarc ide vagy oda, Beckenbauer megnyerte csapatával az UEFA-kupát, a Bordeaux elleni döntő második meccsére a Kahn – Babbel, Matthäus, Helmer – Strunz, Frey (Witeczek, 75.), Scholl, Sforza, Ziege – Klinsmann, Kosztadinov (Zickler, 75.) csapattal kiállva. Nem akárkiket vertek meg, a Bordeaux-t a Lizarazu, Witschge, Zidane, Dugarry négyes fémjelezte. Akár hiszik, akár nem, visszatért Trapattoni, változatlan nyelvtudással és a Mario Basler, Markus Münch, Carsten Jancker, Ruggiero Rizzitelli sorral, majd a bajnoki cím után mai viszonyokhoz képest potom pénzért erősített Giovane Élberrel és Lizarazuval, de az újabb pocsék európai szereplésbe belebukott.

JÖTT A NAGY BOSSZANTÓ

Logikus módon Ottmar Hitzfeld követte őt (1998 nyarán), aki a Dortmunddal annyi borsot tört a Bayern orra alá, és BL-győztesként érkezett, maga mögött az új csapatgerinccel, a Thomas Linke, Jens Jeremies, Hasan Salihamidzic, Stefan Effenberg, Ali Daei ötössel. Az utcahosszal megszerzett bajnoki aranyat majdnem sikerült megkoronázni egy BL-győzelemmel, de a Manchester United örökké emlékezetes módon legyőzte őket a legvégén, majd a hazai kupadöntőben jobbnak bizonyult a Werder. A nyáron a keménykezű Hitzfeld elengedte Daeit és a három nagy öreget, Baslert, Matthäust és Helmert, s érkezett a védelembe Patrik Andersson, a csatársorba Paulo Sérgio és Roque Santa Cruz – odahaza mindent besöpört a Bayern, amit csak lehetett, ám a BL elődöntőjében egy Nicolas Anelkával jobbnak bizonyult a Real Madrid. Hitzfeld nem forgatta fel a keretet, de megszerezte Willy Sagnolt és Alou Diarrát, visszahívta Sforzát és felkerült az ifiből egy bizonyos Owen Hargreaves, jelentős távozó csak a megbízható védő, Markus Babbel volt, majd a télen visszavonult a kiszámíthatatlan Strunz.

BÍRTÁK A VÉGÉT, KÉT ÉRTELEMBEN IS

2000-ben hatalmas izgalmak végén lett bajnok a sokat botladozó és „FC Hollywoodozó” Bayern, az utolsó fordulóban kapott ki hatalmas meglepetésre az addigi éllovas, a Bayer Leverkusen, ráadásul az abszolút újonc Unterhachingtól. Egy évre rá az utolsó fordulóban a Schalke már javában ünnepelte a bajnoki címet, amikor Patrik Andersson közvetett szabadrúgás után egyenlített Hamburgban, és ezzel a megmentett pontocskával sikerült a címvédés. A Schalkének meg kellett elégedni a „Szívek bajnoka” címmel, Gelsenkirchenben egyébként azért tört ki a népünnepély, mert úgy tudták, már lefújták a hamburgi mérkőzést. „Egészen biztos vagyok benne, hogy a labdarúgás istene bajor” – mondta a gelsenkircheni játékoslegenda, Klaus Fischer. De tanult a Bayern az MU elleni BL-döntőből, és a 94. percben szerezte a gólt! Sokak szerint ez a katartikus élmény segített az újabb BL-döntőben, a Valencia ellen: tizenegyesekkel a németek diadalmaskodtak, köszönhetően Kahn három védésnek – 25 év után ült vissza a kontinens trónjára a Bayern, másnap egymillió ember ünnepelte őket München főterén, a Marienplatzon.

HITZFELD KATONÁI

A Tábornokként becézett mester Ernst Happel után a második lett, aki két különböző csapattal is megnyerte a legfontosabb európai kupát. A Valencia ellen a Kahn – Kuffour, P. Andersson, Linke – Sagnol (Jancker, 46.), Hargreaves, Effenberg, Lizarazu – Scholl (Paulo Sérgio, 108.), Élber (Zickler, 100.), Salihamidzic csapatot küldte a pályára, a kispadon Dreher, Sforza, Tarnat és Santa Cruz „maradt”. Hitzfeld remek csapatgerincet örökölt, és ezt remek játékosokkal dúsította: Kahn világklasszissá nőtte ki magát, vademberi viselkedése miatt már eleve rettegve néztek rá a támadók, de ezt a nagy Harald Schumachertől leste el. A nagy Lothar ugyan nagyon hiányzott, Sforza nem tudta pótolni őt, de a Torinótól fillérekért megszerzett ghánai emberfogó, Samuel Kuffour és a német megbízhatóság példaképe, Linke ügyesen tüntette el az ékeket, általában a tizenhatos és a szabályosság határán. Matthäus utóda a védelem tengelyében a svéd Andersson lett, aki 30 évesen ért karrierje csúcsára: a BL-döntőben kihagyta a tizenegyesét, előtte összehozott egy büntetőt, majd nemsokára eladták a Kuffourral nagyban tárgyaló FC Barcelonának. Kahnnak nem volt válogatott szintű helyettese, Dreher 1996 és 2008 között 15-ször lépett pályára, és nyert 19 trófeát. Nemcsak Kahn miatt kellett a szerencse: csupán három „echte” középső védője volt a klubnak, de a széleken is a minőségre utaztak, nem a mennyiségre: a két francia, Sagnol és Lizarazu hamar közönségkedvenc lett, és bár ketten csak nyolc gólpasszt adtak, de elképesztő mezőnymunkájuk rendre káoszt okozott az ellen védelmében. Ha már mezőnymunka: ebben a nagy harcos, a szűrő Jens Jeremies verhetetlen volt, sokszorosan megszolgálta a 800 ezer eurós vételárát, ebben a korszakban sajnos már sokat volt sérült. Akárcsak a 41-szeres válogatott Strunz, a bulvármédia nagy kedvence, ő csak ősszel segíthetett, kilenc mérkőzésen.

A NAGY EFFE MEGRÁZTA MAGÁT

A szürke eminenciás szűrő, Tarnat a kapuban és a pálya bal oldalán volt bevethető, Thorsten Fink is a középpálya labdagyűjtögető szekciójában, Alou Diarra nem kapott lehetőséget még, nem úgy a saját nevelésű Hargreaves, aki világklasszis lett volna, ha nem sérül meg nagyon súlyosan. De ekkor robbant be, alig 19 évesen, ráadásul a védelem és a középpálya összes posztján bevethető volt. A középpálya közepén nem a vízhordókból volt igazán mesés a választék, hanem karmesterekből: a balhés Effenberg az egyik utolsó klasszikus irányító, ekkoriban élte fénykorát, 32 éves korára kicsit már lenyugodva, csapatkapitányként; helyettese a védelem közepén is bevethető Ciriaco Sforza volt, az újabb hullámot Mehmet Scholl képviselte, aki egy kis szerencsével és jobb erőnléttel világklasszis lehetett volna. Scholl abban az idényben 48 tétmérkőzésen 24 kanadai pontig jutott (a döntőben büntetőt rontott a mérkőzés elején, de végül megúszta), Sforza mérlege 33/2, Efféé 30/12. A Sagnol, Lizarazu kettős mellett a széleken bevethető volt a brazil Paulo Sérgio és Hasan Salihamidzic, előbbi a középpálya és a csatársor összes posztján megállta a helyét, a bosnyák csak kapus és középhátvéd nem volt a Bayernben, az összes többi poszton megfordult, még középcsatárként is szerepelt! A nagy idényben mindketten hét gólt szereztek, de Salihamidzic adott még 13 gólpasszt is! Lett volna helye még a nagy varázslónak, Mario Baslernek is, akit 1999-ben egy időre kitettek a keretből egy verekedéssel levezetett alkoholos éjszakázás miatt, a cserekapus Sven Scheuerrel egyetemben. Basler gólt lőtt az 1999-es BL-döntőben, de a nyáron mennie kellett…

PERSZE EGY ZICÓVAL KÖNNYŰ VOLT…

A csatársor feje a brazil Élber volt, akin a Real Madrid elleni két mérkőzés között porcműtétet hajtottak végre, az elődöntőben, és mind a két mérkőzésen eredményes volt! Korábban egy ilyen műtét és a sürgős visszatérés nagyon sokba került Jeremiesnek, Élber megúszta, még 2003-ban is a Bundesliga gólkirálya lett, 44 mérkőzésen feleannyi gólt szerzett és nyolc asszisztot jegyzett ebben az idényben. A nevezetes gól után megcsókolta örömében a frissen műtött térdét, dr. Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt sokat tett ezúttal is a csapatért. Antonio di Salvo és Berkant Göktan nem sok sót evett meg abban az idényben, a paraguayi Santa Cruz csak 18 éves volt az idény kezdetekor, de tíz kanadai pontig jutott. Ikonikus már a két német támadó, a finoman szólva sem szupertechnikás Alexander Zickler és Carsten Jancker is: előbbi több rekordot megdöntött, csereként beállva ugyanis nagyon sok gólt szerzett annak ellenére is, hogy Zicónak csúfolták a neve és labdakezelése miatt. A 193 centiméteres, barátságos arcélű, a Jeremiesszel együtt az NDK-ban felnőtt Jancker tipikus tankszerű támadó volt, nagyjából olyan eleganciával és hatásfokkal: Zickler tíz, ő 23 kanadai pontot jegyzett akkor, azaz igencsak kitett magért az Élber, Jancker, Zickler trió! Két nagy ígéret is pályára lépett még abban az idényben, a középpályás Michael Wiesinger és a kapus Stefan Wessels, de ők nagy karriert később nem futottak be.

JÓ IDŐRE ANNYI LETT AZ EURÓPAI KUPASIKEREKNEK

Az év végén meglett a Világkupa is, Kuffour nagy meccsén a Boca Juniors (Óscar Córdoba, Rolando Schiavi, Nicolás Burdisso, Mauricio Serna, Juan Román Riquelme, Guillermo Barros Schelotto, Roberto Abbondanzieri, Antonio Barijho) ellen, nem úgy nézett ki akkor, hogy a következő nemzetközi sikerre egészen 2013-ig kell várni. Az új idényre minden csapatrészbe érkezett erősítés (Claudio Pizarro, Robert és Niko Kovac és a mára elfeledett, de az 1. FC Kölnben és a VfB Stuttgartban bizonyító szűrő, Pablo Thiam), és csak Andersson távozott. Vele az aranyak is, Kalle Rummenigge elnök erre mérgében összehozta „a valaha volt legerősebb keretet”, Zé Robertót, Deislert és Ballackot megvéve, de a bajnoki arany mellett a BL-ben becsődöltek. Ötször emelték még fel a bajnoknak járó Salátástálat, mire aranyérmet nyertek a BL-ben, és azóta odahaza befoghatatlanok, ám a nagy sorozatban az újabb siker azóta is várat magára.

JÖTTEK-MENTEK, 1995–2004
A fontosabb átigazolások

1995
Érkezett: Sforza (Kaiserslautern, 3 300 000 euró), A. Herzog (Werder Bremen, 2 540 000), Strunz (VfB Stuttgart, 2 500 000), Klinsmann (Tottenham, 1 400 000), Kosztadinov (Deportivo La Coruna)
Távozott: Sutter (Freiburg, 1 250 000), Schupp (Frankfurt, 1 000 000), Sternkopf (Mönchengladbach, 800 000), Gospodarek (Bochum, ingyen)

1996
Érkezett: Basler (Bremen, 4 100 000), Münch (Leverkusen, 1 300 000), Jancker (Rapid Wien, 770 000), Dreher (Uerdingen, 250 000), Rizzitelli (Torino, i.)
Távozott: Sforza (Inter, 3 100 000), A. Herzog (Bremen, 2 500 000), Frey (Freiburg, 750 000), Kosztadinov (Fenerbahce), Papin (Bordeaux)

1997
Érkezett: Élber (VfB Stuttgart, 6 500 000), Lizarazu (Bilbao, 4 500 000), Fink (Karlsruhe, 2 500 000), Tarnat (Karlsruhe, 2 400 000)
Távozott: Ziege (Milan, 5 130 000), Kreuzer (Basel, 400 000), Witeczek (Mönchengladbach, i.), Klinsmann (Sampdoria, i.)

1998
Érkezett: Effenberg (Mönchengladbach, 4 250 000), Ali Daei (Bielefeld, 2 550 000), Jeremies (1860 München, 800 000), Linke (Schalke, i.), Salihamidzic (Hamburg, i.)
Távozott: Hamann (Newcastle United, 7 500 000), Münch (Genoa, 870 000), Nerlinger (Dortmund, i.), Rizzitelli (Piacenza, i.)

1999
Érkezett: P. Sérgio (Roma, 6 600 000), Santa Cruz (Olimpia Asunción, 5 000 000), P. Andersson (Mönchengladbach, 3 000 000)
Távozott: Daei (Hertha, 2 700 000), Basler (Kaiserslautern, 750 000), Matthäus (MetroStars, i.), Helmer (Sunderland, i.)

2000
Érkezett: Sagnol (Monaco, 7 700 000), Sforza (Kaiserslautern, 2 300 000), Hargreaves (Bayern II)
Távozott: Babbel (Liverpool, i.)

2001
Érkezett: C. Pizarro (Bremen, 7 540 000), R. Kovac (Leverkusen, 7 500 000), N. Kovac (Hamburg, 5 500 000), Thiam (VfB Stuttgart, i.)
Távozott: P. Andersson (Barcelona, 8 000 000)

2002
Érkezett: Zé Roberto (Leverkusen, 9 500 000), Deisler (Hertha, 9 000 000), Ballack (Leverkusen, 6 000 000), Schweinsteiger (Bayern U19), Lahm (Bayern II)
Távozott: Jancker (Udinese, 2 500 000), Thiam (Wolfsburg, 1 000 000), Effenberg (Wolfsburg, i.), P. Sérgio (al-Vahda, i.), A. Diarra (Liverpool, i.), Sforza (Kaiserslautern)

2003
Érkezett: Makaay (Deportivo La Coruna, 19 750 000), Demichelis (River Plate, 5 000 000), Rau (Wolfsburg, 2 250 000), Rensing (Bayern II), Trochowski (Bayern II)
Távozott: Élber (Lyon, 4 200 000), Tarnat (Manchester City, i.), N. Kovac (Hertha, i.), Fink (Bayern II)

2004
Érkezett: Lúcio (Leverkusen, 12 000 000), Frings (Dortmund, 9 250 000), Görlitz (1860 München, 2 500 000), Hashemian (Bochum, 2 000 000), Lizarazu (Marseille, i., télen), Paolo Guerrero (Bayern II)
Távozott: Trochowski (Hamburg, 1 000 000), Lizarazu (Marseille, i., nyáron)